Tévhitek

A világűrben nincs gravitáció?
Mindenki látott már olyan filmeket, ahol az űrhajósok súlytalansági állapotban, ún. „zéró gravitációban” lebegnek. Pedig ez egy teljesen téves elnevezés. A gravitáció ereje a távolsággal (pontosabban a távolság négyzetével) csökken, de sosem szűnik meg teljesen. Vagyis valójában a végtelenbe nyúlik.




A „gravitáció karjaiból” éppúgy soha nem lehet megszökni, mint az adófizetés elől.
Az űrhajósoknak azért tűnik úgy, mintha nem létezne a gravitáció, mert a Föld körül keringnek. Igazából szabadesés történik, tulajdonképpen állandóan a Föld felé „esnek”. Eközben bolygónk körüli mozgást végeznek és a szabadesés eredménye az lesz, hogy sohasem érkeznek leesni. Tehát állandóan a bolygónk körüli pályáját követik, állandóan ráesnek, de igazán sohasem találják telibe.
A világűri járműveken szokványos földkörüli magasságban (kb. 400 km) még mindig 90 százalékos a gravitáció. De teljes egészében majd csak akkor érzik ennek hatását, amikor leszállnak a bolygó felszínére.

A Hold azért tűnik nagyobbnak a horizonton, mert a levegő lencseként felnagyítja?
Mindannyian láttuk már a Holdat vörösnek, feldagadtnak. Pár órával később, amikor az égen magasra szökik, lényegesen kisebbnek tűnik, végül „normális méreteket ölt.” Sokan tapasztalták azt is, hogy a Nap, sőt bizonyos csillagképek is hasonlóan viselkednek.
Tény, hogy a Föld légköre a látóhatár fölé nézve vastagabb. Tehát ha felfelé nézünk, legvékonyabb az atmoszféra, amikor pedig előre tekintünk a horizont fölé, sokkal vastagabb levegőrétegen kell áthatolnia a fénynek, hogy a szemünkbe jusson.



A levegő azonban nem nagyítóként viselkedik, hanem inkább azt kellene mondanunk, hogy torzítja a képet, vagyis alacsonyabbnak, laposabbnak mutatja a Holdat, mint rendesen látjuk. Eszerint ez csakugyan illúzió, amiről mindenki maga is meggyőződhet, ha kinyújtott kezében lévő ceruzával leméri a ház felett a Hold átmérőjét, majd egybeveti a néhány órával későbbi eredménnyel. Látni fogjuk, hogy az átmérő nagysága semmit sem változott!
Az illúzió tehát meggyőző, de nem valós.



A felhőkkel is így vagyunk: amikor borús időben felnézünk, úgy tűnik, a fölöttünk levő felhők mindjárt a nyakunkban, míg az előttünk levők még jó messze vannak. A Holddal is ez a helyzet: amikor a horizont fölött van, agyunk fizikailag sokkal nagyobbnak érzékeli. Pedig, igazság szerint kisebbnek kellene látszania.
Ez a jelenség Ponzo-illúzióként (út-illúzió) ismeretes a tudományban. A perspektivikus hatás kelt ellentétes érzetet. Ha a “távolabb” lévõ alak ugyanolyan nagy, mint a “közelebbi”, akkor sokkal nagyobbnak tűnik – a nagyítást az agyunk végzi el.
Az utóbbi kísérletek is a fentieket bizonyítják.



Mellesleg, amikor a Holdat a horizonton látjuk, több ezer kilométerrel messzebb van, mint amikor közvetlenül fejünk felett látszik. Tehát igazából akkor kisebb, amikor a horizonton van! Agyunk talán okos, de nem nehéz átverni!
(Forrás: Draško Dragović - Astronomija)