Élménybeszámoló

A Dobogó Szív helyén

Betekintés Lakitelekre és a Népfőiskolába

Lakitelek. Sokszor elhangzott a médiában ez a szó, de én igazából nem tudtam helyhez kötni. Legalább egy kép beugrana ehhez az asszociációhoz… De nem.
Sohasem gondoltam volna, hogy létezik ilyen hely. Főleg nem a Tisza mentén, pedig jómagam is születésemtől fogva Tisza menti vagyok. Ismerős a táj, mégis valahogyan más. A környező települések, ezeket összekötő utak és vasutak hálószerűen terjednek minden irányban. Nincs az a Délvidéken megszokott észak-dél irányú felsorakozása a településeknek, mint nálunk a Tiszavidéken a folyó mindkét oldalán. Kecskeméttől csak úgy száguld két irányban a járműáradat a 44-es útvonalon, kelet – nyugat irányban, át a tiszai hídon, Szarvas, Szentes, és Szolnok felé. Lakitelek jelképesen is a „négyes határ” közelében fekszik, Bács–Kiskun, Pest, Jász–Nagykun–Szolnok és Csongrád megyék találkozásánál.

Este érkeztünk ide, fél tíz tájt, zivataros eső után. A tájból nem sokat láthattunk. A távolban még villámlott. A portás illedelmesen, sőt kedvesen megmagyarázta a Vendégházhoz vezető utat, a parkolás lehetőségét. Internetes térképről korábban már tájékozódtam a Népfőiskola fekvéséről, elrendezéséről, de ekkor, élőben úgy tűnt, mintha Gulliverek lennénk, mégpedig az óriások országában. Az, ami a 3D-s vázlaton babaházikó nagyságunk tűnt, most az éjjeli árnyékban fejünk felé emelkedett jobbról is, balról is. Mindenfelé kivilágítás, kandeláberek világítottak hangulatosan, és mutatták az utat.

A lakiteleki Népfőiskola épületegyüttesének elrendezése

1. Kölcsey ház
2. Vendégház
3. Tisza vendéglő és kollégium
4. Bolyai ház
5. Széchényi épület
6. Szent István kápolna
7. Uszoda
8. Teniszpálya
9. Keresztény panteon
10. Jurtatábor és kemence
11. Szabadtéri színpad
12. Nemzeti panteon
13. Parkoló
14. Minigolf
15. Kapu bejárat

Másnap reggel teljes pompájában elénk tárult a táj és a sok látnivaló. Napsütésben fehérlettek az épületegyüttesek, minden kifogástalan rendben a falak, üvegfelületek, oszlopok, ajtók, ablakok, tetők, padlók, folyosók, mosdók, a pázsit, a virágoskertek, a szobrok a Nemzeti és Katolikus panteonban (szoborkertben). Csak álltam és forogtam körbe. Ilyen nagyszerű dolgot még nemigen láttam. A tervezők és a kivitelezők valami csodálatosat produkáltak itt. Ez nem olyan sokcsillagos szálloda komplexum. Valahogy közvetlenebb, otthoniasabb, ismerősnek tűnő stílussal, nem egyszerű, de mégis funkcionális, hozzánk illőnek tűnik.
A Kölcsey ház kívül-belül olyan, mint egy költemény. Nem közönséges épület ez, a mai és a történelmi építészet ötvözete. A nagyterme mindennek a közepe, ez a centrum. Karzatán körkörösen a történelmi ötvenkét (52) vármegye fába faragott címerei függnek. Az emeleti részen megtekinthető az Emigráció a Hazáért 1945-től napjainkig témájú kiállítás, amelyen „…és maguk mit csináltak az alatt?” kérdésre válaszolgat a világivá vált magyarság.
Tehát fantasztikusan gyönyörű helyre kerültem. Szerintem nemcsak az a mondás érvényes, hogy „minden út Rómába vezet”, hanem ide is...

Itt sakkozhattunk mi a nyáron, 2007. augusztus 3. és 12. között a FIDE (Nemzetközi Sakkszövetség) által is pontozott XII. Sakkozó Magyarok Világtalálkozóján. Voltak itt versenyzők Vajdaságból, Erdélyből, Kárpátaljáról, Felvidékről, Magyarországról és még Franciaországból, Nizzából is. Annak rendje és módja szerint el is páholgattuk egymást a sakkcsatákban, gyűjtöttük a pontokat a norma teljesítéséhez, illetve az Élő-pontok (rating = rejting) szerinti ranglista eléréséhez (Élő Árpád magyar származású amerikai fizikus, sakkmester, a FIDE minősítő bizottságának elnöke dolgozta ki az Élő-féle pontozási rendszert, amiben a sakkjátékosok az Élő-pontjaik alapján rangsorolhatók). Mégis erősen összetartottunk, hiszem másképpen ez nem is lehetett. A sakk egy SPORTÁG, amit a világon elismernek, sőt még valami több is attól: az USA-ban (Texas, Dallas) Sakk-kutató Intézetet nyitottak az adófizető polgárok dollárjaiból, és Polgár Zsuzsát, az egykori sakkvilágbajnoknőt bízták meg az igazgatásával!

A Kölcsey ház mellett jobbról helyezkedik el a Kőjurta. Benne közepén a kopjafa, körkörösen a falon domborműves fafaragványok vannak elhelyezve. Témáik sarkalatos történelmi pillanatok, fényesek, szomorúak, tragikusak; sokaságukból fakad az ötlet, ez a hely a magyarság dobogó szíve. Itt van újra az összefogás, a felvirágzás ideje - ezt sugallják ezek a remekművek. A fűben hever egy kőtábla, melyen ez áll: „Marosvásárhely piaczán tilalmas az otsmány beszéd”. A Kölcsey ház másik oldalán díszesen faragott kopjafa áll, mely Antal József miniszterelnök, a független és önrendelkező Magyarország első, 1993-ban korán elhunyt miniszterelnökének emlékét őrzi. Meséljenek tovább maguk a képek, mert mindent leírni egy ilyen útibeszámolóban nem lehet…

A részletek megtekinthetők a következő honlapokon:
http://bkmsakk.hu/sm12.htm
www.lakitelek.hu/nepfoiskola