Nem csak hagyományaiban és nyelvjárásában egyedi, hanem Vajdaságban ritkaságnak számít a faluban meglévő matriarchátus is.
PÉTER Andrea, 3. osztályos tanuló, Veljko Petrović Gimnázium, Zombor.
Felkészítő tanár: Wilhelm József
A falu telepítésének története
Munkámban a falum, Kupuszina kialakulásának történetét írom le. Kupuszina 1751-ben alakult, Nyugat-Bácska nyugati, a Dunától körülölelt csücskében található. Manapság mindössze 2500 főnyi lakosa van, ami sajnos az évek múlásával egyre csökken. Kutatásom legnagyobb problémája, hogy nehezen találtam meg a Kupuszina alapításával kapcsolatos forrásokat. Mi fiatalok keveset tudunk azokról az őseinkről, akik elsőként érkeztek ide, és tették lakhatóvá ezt az elvadult, mocsaras-nádas területet. Szerencsére, 250 év elmúlása ellenére, sok minden megmaradt a régi emlékekből, mint pl. a régi házak, a népszokásaink, nagymamáink öltözködése, és ami legtöbbet elárul hovatartozásunkról, a jellegzetes nyelvjárásunk. Ezek sok mindent elárulnak az akkori időkről. A falum történetének ismerőivel készített beszélgetéseim, és az előbb felsorolt jellemzők sokat segítettek kutatásomban.
Kupuszina alapításának előtörténete
Kupuszina - Bácskertes a vajdasági szórványmagyarság egyik nyugat-bácskai települése, Zombor és Apatin városok között, a Dunához közel. A középkorban egy Hetes nevű település létezett a helyén, melyet a régi térképek Kis Hetes, Nagy Hetes vagy Gyűrű Hetes néven is jelöltek. Ez a terület a török idők alatt elnéptelenedett. Az emberek északra menekültek, különböző védettebb területekre. A virágzó települések, amelyek akkoriban itt voltak, hirtelen megsemmisültek, többek között Hetes is.
1697-ben, mikor a zentai csatában Szavojai Jenő visszaveri a törököket, végleg eldőlt a Habsburgok és a törökök között húzódó új határvonal kérdése. A karlócai békével a határ innentől kezdve a Száva, a Maros és a Tisza lett, Bácska pedig újra a Magyar Királyság részévé vált. A Szerbiából a törökök elöl menekülő granicsárok azok, akik vállalják a határ védelmét. Így 1699-ben a középkori Hetes területére 10-20 szerb család érkezett, és az ő idetelepülésüktől kezdve már feltételezhetően Kupuszina néven jegyzik a települést. Ezek a szerbek nem tudták benépesíteni a környéket. Olyan feltételezések is vannak Kupuszina nevének eredetével kapcsolatban, hogy itt létezhetett egy kapucinus rendi kolostor (a ferences rend ágának szerzetesei, akik csuklyát és szakállt viselő, mezítláb járó barátok), és ezekkel kapcsolatos a település neve, de ez bizonytalan.
Kupuszina telepítése
1715-ben Bánát is felszabadult a török uralom alól, és így feleslegessé válik a hátárőrvidék egy része és a granicsárok is. A határőrvidék tiszai-marosi körzetéhez tartozó Zombor azonban még nem kerül vissza a megyei hatóságok alá, sőt rangja katonai sáncból (Oppidum fossatum) katonai várossá emelkedik (Oppidum millitare). Zombor határőrvidéki városi státusa 1741-ben szűnik meg, de csak 1745-ben lép érvénybe. Ennek következtében indulhatott meg Zombor és környékének szervezettebb benépesítése. A Hetes-Kupuszina területén élő granicsárok ekkor veszítették el a privilégiumaikat, és így el is vándoroltak. A legtöbbjük Oroszországba, kisebb részük délebbre, a határőrvidékre.
Ekkor a falunk újra lakatlanná vált, és elkezdődött a betelepítése, amit alább részletezek még. A feltétel a Kupuszinára való letelepedéshez az volt, hogy a lakosok pápisták (római katolikusok) legyenek. Ez beleillett a bécsi udvarnak a sajátságos telepítési elképzelésébe, taktikájába, amit igyekeztek meg is valósítani, ugyanis az volt a céljuk, hogy vallási, nemzeti és nyelvi tekintetben egy vegyes lakosságú vidéket hozzanak létre. Így kerültek a magyarok, a németek, szlovákok, szerbek mellé a katolikusok, a pravoszlávok, majd II. József türelmi rendeletének kiadását követően a protestánsok. Hiszen sokkal könnyebb uralkodni ily módon, mert ha az egyik nép fellázadna, akkor a másikat ellene tudnák fordítani. Ugyanis a bécsi kamara jelmondata ez a latin közmondás volt:
„Oszd meg, és uralkodj!”
Mivel a vidék még lakatlanul, kihasználatlanul, megműveletlenül feküdt, Mária Terézia 1749-ben kiadta a telepítési engedélyt, és ezzel megkezdődött a Bácska betelepítése, hogy a földeket megműveljék, és ezáltal gazdagítsák a királyi kincstárat, a felvilágosult abszolutizmus eszméinek megfelelően. Persze a betelepítés a terület védhetőségét is növelte, de a törökök ekkor már nem jelentettek nagy veszélyt.
Mária Terézia Redl De Rothenhansen kamarai tiszttartót bízta meg a telepítés megszervezésével. Rothenhasen pedig Millirán János szabadost bízta meg a Kupuszinára telepítendő lakosság összegyűjtésével. Mint mindenütt a Bácskában, ő is északról, a sűrűn lakott területekről csalogatta le az embereket különböző privilégiumokat ígérve, mint pl. az építkezésekhez szükséges különböző anyagok jóváhagyása, vagy, hogy 4 évig nem kellett adót fizetniük, ami akkoriban vonzó ajánlat volt, és ennek ténye több népdalukban ma is megjelenik:
De jó volna soká élni,
soha meg nem öregedni,
árpát, búzát megtermelni,
adót soha ne fizetni.
Az alábbiakban az alapítólevélből ismertetek részleteket (egy későbbi magyar fordítás alapján, mely nem felel meg a mai helyesírási követelményeknek):
”-Alább írt Fölséges Udvari Magyar Kamara Nevében adom tuttára mindenekk(nek), az kiknek illik; Hogy minekután az Király, Coronalis Bácsi Districtusban levö Kupuszina nevü Helységnek legalább „150” Magyar vagy Tóth pápista Familiákal való megszálitása resováltatott.
A végre Millirán János, ugy mind Szabados az ilyen Fámiliakk(nak) vizsgálására és keresésére rendeltetik. Mindnyájan azért Tiszt. Uramék illendö becsülettel regviráltatnak, hogy azon Szabadost Millirám Jánost nemcsak mindenütt Szabadossan járni, kellni, bocsássák, de ahol szükséges lészen, neki assistáljanak. A kik pediglen oda akarnak jönni, következendö képpen assecuráltatnak:
1-ször. Engettetik, hogy azon Lakossok, kik kivánt Helységet megszállni kivánják, minyájan Magyarok, vagy Tótthok és Pápisták legyenek.
2-szor. Nem örökös jobbágyoknak, hanem betelepedö Contractus szerint Taxas* Lakossokk(nak) tartattni fognak.
4-szer. Minthogy pediglen történt Lakossok magok házait Mór Téglából fölépitetni, kötelessek lesznek azért a Nemes Vármegye részérül minden portiotul és egyéb közönséges terhektül 4 Eszendeig, A Fölséges Camera részérül pedigh, két Esztendeik minden adótúl és Dézsmátúl, mentek és szabadok lesznek. Két Esztendö eltellése után pedigh akár mennyire szaporodgyék az Helység mind Kupuszinai határon levö földétül, mind pediglen két hozzátartozandó Aranyos és Kiss Bresztovácz Pusztáktúl nem többet, hanem Esztendönkkint 400 Rhn. Forintokat fognak füzettni és magok Gabonás életeikbül a Kupuszinai földön Kilenczedet, Tizedet, a két pusztakon levö gabonajokbúl pedigh az hetedet fogják praestálni és azokon a pusztakon az Papi Dézsmátúl ugy mint Preadealis határban mentek lesznek. Ugy szintén a káposzta, kinder, Hagyma és egyébb Kertbeli veteményekben mindennemu dézsmátul immunialtatnak.
8-szor. Mindnyájoknak ugyan szabad migrattioja lészen a Házaikat, szölöiket és egyébb magok örökségeit el adhattyák az Uraság hivével azokk(nak) árábúl mind az által minden Tizedik pénz az Uraságot fogja illetni, és mivel akár az Uraságh vagy N. Vármegyének, akár a Falunak, vagy másnak tartoznának azt complanalni kötelesztetnek.
9-szer. Tiltatik ellenben, hogy az szabad Esztendök ideje alatt szükevényen, senkinek sem szabad el menni abban subversalodván, mint az Uraságnak, mind a falunak kára. De reliquo az Cameralis Protectio és Oltalom minnyájoknak igértetik, mindezek pedigh saját kezem irrásával és Pecsétemnek erössittésével kiadtuk.
Datum Zombor Dje 14-e May Anno 1751. Redl. De Rothenhausen.”
* illetékfizetö, adóköteles
Kupuszina telepítésével körülbelül azonos időszakban más magyar, német, szerb stb. nemzetiségű helységek is alakultak, vagy új népességgel bővültek, pl: Bezdán (Somogyból és Zalából), Magyarkanizsa, Újverbász, Ada, Zenta, Topolya (ide Baranyából, Somogyból és Veszprém megyékből jöttek), Újdoroszló (szinte minden vármegyéből, de főleg a Dunántúlról), Gombos, Apatin, Stapár, Zombor stb.
II. József türelmi rendelete után reformátusok is létrehozhattak itt a Bácskában falvakat, mint Bácskossuthfalva, Feketehegy, Piros.
Kupuszina esetében a nyelvjárás alapján lehet következtetni arra, honnan is jöhettek őseink. Silling István, falunk nyelvésze, egyetemi tanár, néprajzos megállapította, hogy Kupuszinán az á-zó, í-ző, é-ző nyelvjárás is jellemző, és nagyon ritka, hogy mind a három dialektus egyidejűleg jelen legyen egy közösség nyelvében. A Kárpát-medencében egyedül még Nagyhínden találkozhatunk e jelenséggel. Ennek alapján megállapítható, hogy őseink a Fölvidékről, Nyitra vármegyéből, onnan is Nagyhind község területéről érkeztek Kupuszinára.
Kapcsolat Nagyhinddel
Mikor Kupuszina vezetősége felvette a kapcsolatot Nagyhinddel (2001-ben), Silling István, Csizmadia János, Pusztay Csaba bizonyítékokat kerestek, hogy valóban onnan származunk-e. Először arra gondoltak, hogy a parókián biztosan találnak valami feljegyzéseket, mert akkoriban a papság dolga volt, hogy bármilyen eseményt lejegyezzenek. Ez a kupuszinai követség nem járt sikerrel, mert egy korábbi nagyhindi pap nagytakarítást végzett, és a kertjében elégette a régi jegyzeteket. Más felvidéki forrásokból kiderítették viszont, hogy 1749-50 között hatalmas tűz volt a településen, és a falu 2/3 része leégett. Ez a tény is közvetve bizonyíték lehet, a már említett nyelvi kapcsolat mellett, hogy akkor, a tűzvész után azok jöhettek el Nagyhindről, akik elveszítették vagyonukat, és úgy gondolták, szerencsét próbálnak, hiszen vesztenivalójuk nem volt.
A két falu közötti kapcsolatot bizonyítja még a vezetéknevek azonossága Kupuszinán és Nagyhinden. Az alábbi táblázat ezt szemlélteti.
Kupuszina - Nagyhind
Csernák - Csernák
David - David
Hegedős - Hegedős
Holub - Holub
Polyák - Polák, Polyák
A falu kialakulása
A telepítéskor kb. 150 család érkezett, ami úgy 700-800 embert tett ki. Mindjárt felépítettek egy kicsi vertfalú templomot, amit Szent Anna tiszteletére emeltek és szenteltek fel.(E később lebontott templom oltárképe még ma is megtalálható az új templomunk sekrestyéjében). A templom mellé helyezték a temetőt. Ez a mai parókia mellett állt. A falut a terület legmagasabb pontján kezdték el építeni, ami kb. 80 m tengerszint feletti magasságot jelent, majd onnan az alacsonyabban fekvő területen terjeszkedett tovább a település.
Gazdasági szempontból nem számított jó vidéknek, hiszen akkoriban a Duna több ágra szakadt, és mivel Kupuszina a Duna árterületén fekszik, kevés volt a jó termőföld. Emiatt nem tudtak a többi faluhoz hasonlóan gabonaféléket termelni, mert az árvíz elvitte, a belvíz elrohasztotta a termést. Így különböző konyhakerti növényeket termeltek, de ennek is egy részét a víz általában elvitte. Az termést úgy értékesítették, hogy piacra hordták. Eleinte csónakokkal, majd amikor megépült az ún. országút, akkor lovas kocsikkal. A földművelésre kedvezőtlen táj igen jó halászati lehetőségeket nyújtott akkoriban, és most is. A földműveseken kívül iparosok is érkeztek a faluba: asztalosok, gölöncsérek, bútorfestők, akik ellátták a lakosság igényeit.
A falunk nem csak hagyományaiban és nyelvjárásában egyedi, hanem ritkaságnak számít a faluban meglévő matriarchátus is. Ez a Vajdaságban egyedülálló. Amiatt alakult ki, hogy amikor régen a piacra hordták árúikat a kupusziniak, a férfiak a kikötött lovakra vigyáztak, a nők meg eközben a piacon árultak. A pénz így az asszony kezébe került, és mivel az úr a háznál az, aki a pénzt kezeli, esetünkben a nők, így ők “hordták a nadrágot”. Ez még ma is igen jellemző. A matriarchátus itt Kupuszinán alakult ki a piacozó életvitelből kifolyólag, Nagyhinden ez nem volt jellemző, és ma sem az.
A szlovák és magyar nemzetiségű telepesek számarányát nem tudjuk, csak a nevek alapján lehet következtetni, de az is bizonytalan, mert akkoriban latinul írták a neveket. Valószínűleg azonos lehetett az arány. A magyar vezetéknevek közül a Péter és a Molnár a leggyakoribb, a szlovák nevek közül pedig, a Bazsantík, ami szlovákul fácánt jelent, és a Buják, ami bikát jelent, valamint gyakori még a Szmolenszki vezetéknév is. Később egy kántortanító hatására a szlovákok lassan elmagyarosodtak.
Mivel a falu igen zárt közösséget alkotott, régebben, ha valaki idegen jött a faluba, rá igen furcsán néztek, és gyít-mentnek nevezték, mivel az újonnan érkezettek nemigen lelték helyüket, és rövid időn belül távoztak is a faluból.
Kupuszina ma
Kupuszina a hagyományőrzés szempontjából figyelemreméltó. Ez úgy tudott kialakulni és fennmaradni, hogy el volt zárva a környező falvaktól. Ugyanis körülötte szerb, német, sokác települések voltak, a magyar települések messzebb feküdtek, így zárttá vált a falu. Ennek alapján maradhattak meg a szokásai, viselete, nyelvjárása, táncai szinte a mai napig.
Mára e 2500 főnyi (ebből mintegy 90%-nyi a magyar nemzetiségű) falu zártsága feloldódott. Korszerű úthálózat köti össze Kupuszinát a szomszédos fejlődő városokkal, a sok-sok személygépkocsi pedig a nagyvilággal. Bár a falu lakosainak főfoglalkozása ma is a földművelés, főleg konyhakerti növények termesztése, újabban a gyümölcsészet és a virágkertészet van fellendülőben, a termékek értékesítése elvitte a lakosokat az ország minden tájára. A régi Jugoszláviában nem volt ritka a kupuszini tájszólás Zágráb, Szarajevó, Újvidék, Eszék és Tuzla piacain. Az életmód tehát megváltozott, s vele együtt változik a falu nyelve is. E változást csak tovább gyorsítják a tömegkommunikációs eszközök: a rádió, a televízió és a sajtó a maguk módján, hiszen az általuk nyújtott információk nyelve a művelt köznyelvhez áll közel, vagy éppen irodalmi nyelv, s így a kupuszini ember nyelvhasználatában is megfigyelhető az a hatás.
Forrásaim:
Beszélgetések Silling István egyetemi tanárral
Beszélgetések Csizmadia Jánossal, a tájház vezetőjével
Milan Vojnović könyve: "Sombor - Ilustrovana hronika", Sombor, 2000
Kupuszina honlapja
.jpg)
