A mélytengeri merülés hatvan éve

Az emberek régi vágya, hogy halak módjára a víz alatt úszkálhasson, nagy mélységekbe is lemerüljön. Időszámításunk kezdete előtt 900 táján készült egy Asszír dombormű, mely állítólag búvárokat ábrázol. Az ógörög bölcs, Arisztotelész szerint Titus Lívius búvárokat bízott meg, hogy kincset keressenek. Egyes leírások szerint Kr. e. 332-ben a világhódító Nagy Sándor búvárokat alkalmazott, hogy eltávolítsák azokat a tengeralatti akadályokat, amelyeket a városvédők Türosz kikötőjénél süllyesztettek a tengerbe. Állítólag búvárharangban a nagy hadvezér is lemerült a víz alá, hogy lássa a búvárok munkáját. A középkorban Leonardo da Vinci búvárfelszerelést tervezett.
A víz alatti merülés és búvárkodás újkori hősei Jacques-Yves Cousteau és Auguste Piccard professzorok. Merüléseik, kalandos víz alatti utazásaik nemcsak a tudomány számára jelentettek sok fontos felfedezést, hanem a nagyközönség érdeklődését is felkeltették.

Egy évforduló kapcsán Piccard mélytengeri kutatásira emlékezünk.

Auguste Piccard professzor

















Auguste Piccard (1884. január 28. – 1962. március 24.) svájci-belga fizikus bázeli tudóscsaládban született. Apja a helyi egyetem kémia tanszékének volt a vezetője. Nagybátyja tervezte a Niagara-vízesés első turbináit. Auguste először gépészmérnöki oklevelet szerzett, majd fizikából doktorált. A kozmikus sugárzás kutatásával kezdett foglalkozni. Akkoriban a sztratoszféra vizsgálatához meteorológiai szondákat alkalmaztak. Ezekkel a léggömbökkel kockázatos lett volna embert felküldeni, hogy ott méréseket végezzen, mert nagy magasságban változnak a hőmérsékleti viszonyok, a légnyomás drasztikusan lecsökken, miközben a levegő oxigéntartalma is igen kicsi. Auguste Piccard fivérével különleges léggömböt tervezett. Mintegy két méter átmérőjű, légmentesen záródó, túlnyomásos gömbfülkét készíttettek. Ebben az ember biztonságban érezhette magát még igen nagy magasságban is. A programot támogatta a Tudományos Kutatások Belga Nemzeti Alapja (FNRS), így a különleges szerkezet elnevezése is ez a betűszó lett. Elsőként 1931. május 27-én Auguste Piccard és Paul Kipfer próbálta ki a szerkezetet.



Az FNRS a németországi Augsburgból indult, és 15 781 méter magasra emelkedett. A mérések szerint a légnyomás itt már a tenger felettinek csupán tizedrésze volt. 16 órás repülés után sikeresen értek földet. A különleges léggömb 1932. augusztus 18-án új kabinnal, rádióval felszerelve, belsejében Auguste Piccard-ral és Max Cosyns belga fizikussal 16 940 méter magasra jutott fel.

Piccardot foglalkoztatta a mélytengeri kutatás gondolata is. A sikeres magas légköri kutatásokra használt gömbfülke alapján olyan búváreszközre gondolt, ami több ezer méteres merülést is lehetővé tudott tenni. A terv megvalósításához csatlakozott fia, Jacques Piccard is. Együtt építették meg a mélytengeri búvárgömböt. Ezt batiszkáfnak nevezték el a görög bathüsz (mély) és szkafosz (hajó) szavakról. A mélytengeri kutatásokra szolgáló szerkezet az FRNS 2 jelzést kapta. 1948-ban a nyugat-afrikai partok közelében Auguste Piccard és Theodore Monod professzor 1360 méter mélységbe merültek. Korábban csak búvárharanggal lehetett nagyobb mélységekbe jutni, a rekord 650 méter volt.

A merülési tapasztalatok alapján és a technikai fejlesztések után 1953-ra megépült a Trieste nevű batiszkáf. A szerkezet 50 tonnás, 18 méter hosszú volt. A benne utazó személyzet a ballaszttartályok alatti fülkében tartózkodhatott.

A Trieste nevű batiszkáf

















A búvárgömb fala 12 cm vastag acélból készül, ami biztosította, hogy hatezer méter mélységig kibírja a nyomást. A legfontosabb, de technikai szempontból a legkritikusabb alkatrész a vizuális megfigyelést lehetővé tevő átlátszó plexiablak volt.


Kúpszerűen alakították ki, hogy a hatalmas víznyomás az acélfoglalatba jól rögzíthesse. Szabad szemmel ezen keresztül lehetett kilátni, és a reflektor segítségével megvilágított terepet tanulmányozni. Auguste Piccard és Jacques Piccard, apa és fia 1953-ban 3150 méterre ereszkedett a tenger mélyébe.

Jacques Piccard (Brüsszel, 1922. július 28. – Genf, 2008. november 1.) apja nyomdokain haladt. Svájci mélytengeri kutatóként és oceanográfusként tartja számon a tudomány. A napokban hunyt el 86 éves korában. A tudósítások szerint „az egyik utolsó nagy felfedezőként, a legnagyobb mélység embereként, egy igazi Nemo kapitányként” méltatták. Hosszú élete során több búvárhajót is épített közepes mélységekre. 82 éves koráig maga is használta őket, több merülésben is részt vett.