A felekezeti szóhasználat jellegzetességei

Bizonyos esetekben nemcsak az újságolvasó, a rádióhallgató vagy a tévénéző bizonyul tájékozatlannak a vallási fogalmak megnevezésében, hanem az újságíró, a riporter, a bemondó is.

Többször előfordult például, hogy az evangélikus szó helyett az evangélistát használták, pedig egészen másra vonatkozik az egyik, mint a másik. Az evangélikus vallásfelekezetet jelöl, mégpedig a lutherit vagy ágostait, illetve ennek a hitvallásnak a követőjét, ezzel a vallással kapcsolatosat; az evangélista pedig a szentírás szerzőjére utal, azoknak egyikére, akik Jézus Krisztus életét és tanítását foglalták írásba. Az evangélium szó egyébként azt jelenti, hogy 'örömhír'.

Az evangélikus vallás csupán egyike azoknak a keresztény hitfelekezeteknek, amelyek az újkorban szakadtak el a katolikus egyháztól. Ezek a protestantizmus felekezetei. Közéjük tartozik még a református és az unitárius vallás is. A református szónak a latin 'átalakít, megújít' jelentésű reformare ige az alapja. A reformátusok vagy kálvinisták szerint az Isten eleve elrendelte, hogy ki üdvözüljön és ki jusson kárhozatra. A szertartások közül csak az igehirdetést (a prédikációt), a keresztelést és az úrvacsorát (áldozást) tartották meg, nem sokat adnak a külsőségekre, a pompára, csökkentették az ünnepek számát. Az unitárius vallásúak Istent személyében és lényében is egynek tekintik (vagyis tagadják a szentháromságot). Erdélyben, Hollandiában, Angliában és az Amerikai Egyesült Államokban van elterjedve.

A katolikus vallás sem teljesen egységes, a római katolikusokon kívül görög katolikusok is vannak. A görög-latin eredetű katolikus szó jelentése 'egyetemes, általános', Szent Ágoston óta nevezik így a pápa vezette egyházat. A görög katolikusok a görög-keleti (vagy pravoszláv) egyházból szakadtak ki 3-400 évvel ezelőtt (görög egyesültnek is nevezik őket). Elismerik a pápa fennhatóságát és a katolikus dogmákat, viszont megtartották a két szín alatti áldozást és a papok házasságát. Az ún. örmény katolikusok vagy örmény-gregoriánok még az V. században elszakadtak a római katolikus egyháztól. Istentiszteleteiket kezdettől fogva nemzeti nyelven végzik, szertartásaik azonosak a római katolikusokéval. Vezetőjük a legfőbb pátriárka, a katolikosz. A nőtlenség csak a püspökökre vonatkozik.

Bizonyos fogalmak megnevezésében eltérnek egymástól az egyes felekezetek. Az istentisztelet szót a reformátusok és az unitáriusok használják, a misét vagy szentmisét a katolikusok. A katolikusok áldozásnak, szentáldozásnak, a reformátusok úrvacsorának mondják azt a szertartást, amelynek során a hívek magukhoz veszik a megváltó testét jelképező kenyeret (ostyát), ill. vérét szimbolizáló bort. 'Egyházközség’ jelentésben a reformátusok az eklézsia szót használják, a katolikusok pedig a plébániát. Az sem mindegy, hogyan szólítjuk a papot. A katolikus papnövendékek, káplánok megszólítása: tisztelendő úr, a plébánosoké főtisztelendő úr; a református teológusokat, segédlelkészeket, lelkészeket tiszteletes úrnak szokták szólítani (feleségüket pedig tiszteletes asszonynak). Az egyházközség vezetőjének a nagytiszteletű cím jár. Lelkésznek általában a református papot nevezik, és a lelkipásztor is csak ritkán utal katolikus papra. Amit a katolikusok prédikációként ismernek, azt a reformátusok igehirdetésnek mondják. Az egyházi szónokot viszont a reformátusok mondják prédikátornak. A templomi szolgálatokat végző személyt a katolikusok sekrestyésnek nevezik, a reformátusok pedig inkább egyházfinak.