Ezzel a megfontolt célzatossággal rosszindulatú, mások megalázására, erkölcsi megsemmisítésére irányuló vádaskodások, rágalmak lavináját zúdítja valakire. Használjuk e szállóigét alkalomadtán valamely személy meghatározó tulajdonságainak, illetve jellemvonásainak összefoglaló jellemzésére is „valóságos Pandora szelencéje” formában. Olyan embertársunkat jellemezve vele, akinek alaptermészetéből eredően minden megnyilatkozása rosszindulatú, mások kárára történik.
Nos… itt van egy rém-sztori, miszerint minden baj, betegség és szörnyűség, ami a világon megtörténhet, azt mind-mind egy nő hozta ránk. Nevezetes Pandora, kinek neve ráadásul azt jelenti, csupa ajándék.
Pandora a görög mitológia szerint az első nő volt, akit Zeusz teremtett, hogy megbüntesse az emberiséget, amiért Prométheusz ellopta nekik a tüzet. (Szegény Prométheuszt egyébként azzal büntette, hogy egy sziklához láncolta, ahol keselyűk csipkedhették és lakmározhattak a májából.)
Pandorát Zeusz a többi istennel együtt formálta igazi csábítóvá: Héphaisztosz gyurmázta meg agyagból a testét, Aphrodité, a szépség istennője adott neki bájos küllemet, Apollón zenei tehetséget és a gyógyítás képességét varázsolta belé. Hermész pedig egy szelencét ajándékozott Pandorának.
Na, ezt nem kellett volna. Prométheusz sejtette ám, hogy az ő sziklához láncolásával, és vacsoraként való felszolgálásával nem fogják beérni az istenek, ezért figyelmeztette testvérét, Epimétheuszt, hogy ne fogadjon el ajándékot az istenektől, mert valami azt súgta neki, hogy az a bizonyos ajándék nem lesz túlságosan örömteli. De ugye, amilyen a férfi, nem tud ellenállni egy agyagból gyúrt gyönyörűségnek, aki még zenélni meg gyógyítani is tud, és azonnal beleszeretett Pandorába. Hermész eközben elárulta Epimétheusznak, hogy Pandora Zeusz ajándéka, (ekkor kellett volna elküldeni és nem beleszeretni jobban, hiszen Prométheusz megmondta, ugye), és arra is figyelmeztette őt Hermész, hogy ne nyissa ki a szelencét, amelyet az asszony hozott, mert baj lesz.
Kíváncsi volt. Aludni sem tudott. Folyton csak a szelence járt a fejében, ahelyett, hogy élvezte volna a paradicsomi állapotot, amiben akkoriban éldegéltek. És azzal a mozdulattal, amivel felcsapta a szelence fedelét, véget is vetett minden idillnek. A dobozból az emberiségre zúdult minden csapás, betegség, bánat, szegénység, bűn, amit csak el lehet képzelni. Pandoránk visítva csapta le a doboz fedelét, de akkor már késő volt. Vagy korán? Ha még egy pillanatot várt volna, legalább a remény is kiszabadult volna: az egyetlen ok, amiért mégis érdemes élni.
Szörnyű időszak következett, csupa rémség, borzalom, sírás, fogcsikorgatás, míg Pandora össze nem szedte magát, és ki nem nyitotta újra a szelencét. Ekkor végre a remény is kiszabadulhatott legalább.
És szállóige lett belőle.
.jpg)
