Buda bevétele

1. rész

Előkészületek az ostromra:

Aulich Lajos vezérőrnagy, aki a gödöllői hadművelet megkezdése óta a II. magyar hadtesttel és az Asbóth-hadosztállyal a Pest előtti táborban állt, április 24-én küldte be az első alakulatokat Pestre a rend fenntartására. A hadtest nagy része azonban továbbra is a cinkotai és környéki táborban maradt, mert Aulich nem akart ürügyet adni Hentzinek arra, hogy Pestet és a Lánchidat lerombolja.

Április 29-én Görgey utasította Aulichot, tegyen előkészületeket Adonynál a Dunán történő átkeléshez úgy, hogy 3-án a Csepel-szigetről megkezdhesse a hídverést a jobb partra, s ezáltal a Székesfehérváron állomásozó ellenséges csapatokat sakkban tartva, hozzájárulhasson a Budán történő rajtaütés sikeréhez. A hírek szerint a Sváb-hegyet is tüzérséggel szállták meg, s védelmi állapotba helyezték, Jellasic pedig erősítésekkel Budára akart vonulni. Görgey ugyanezen a napon a Kmety-hadosztályt is Budára irányította. Aulich április 30-án meg is kezdte a hídverési munkálatokat. Május 1-jén jelentette Görgeynek, hogy aznap estére a híd elkészül. Május 2-án tudatta, hogy két zászlóaljat átszállított Ercsibe a hídverés fedezésére. Maga a hadtest Szigetújfalunál ütött tábort; Pestet két zászlóalj, két lovasszázad és egy fél 6 fontos gyalogüteg őrzi. Május 3-án már azt jelentette, hogy a híd különböző nehézségek miatt csak május 4-én délre készülhet el. Ugyanezen a napon azt is közölte Görgeyvel, hogy ha a híd nem készülne el időre, még aznap éjjel áthajózza egész hadtestét a Duna jobb partjára.

Aulich Lajos vezérőrnagy

A Kmety-hadosztály április 29-én délután 3 órakor érkezett Esztergomba. Innen - Görgey utasítását véve - május 1-jén Dorogra, 2-án Csabára, 3-án Ürömre és 4-én Budára ért. Az I. és III. hadtest zöme szintén 4-én érkezett Buda alá, de 3-án az I. hadtest néhány huszára már megjelent Budán a Krisztinavárosban a templom előtti téren.

A Buda alá felvonuló magyar sereg északi részén a Kmety-hadosztály állt a Vízivárosban, nagyjából a mai Margit híd vonalában. Ehhez csatlakozott a Kálvária-hegy és a Kis-Sváb-hegy közötti szakaszon Knezic Károly tábornok III. hadteste. A Kis-Sváb-hegy és a Kis-Gellért-hegy között Nagysándor József tábornok I. hadteste foglalt állást, a Kis-Gellért-hegy és a Duna közötti szakaszt Aulich Lajos II. hadteste tartotta megszállva. A zároló erők - a II. hadtesthez tartozó Szelzulits-hadosztály kivételével - a Duna jobb partján foglaltak állást. A magyarok megkezdték a tábori lövegek telepítését a környező magaslatokra, a Gellért-hegyre, a Nap-hegyre, a Kis-Sváb-hegyre és a Kálvária-hegyre. A legközelebb, 6-700 méternyi távolsága a Nyárs-hegyi (Nap-hegyi) üteg állt a várfalaktól.

Az ostrom:

Görgey május 4-én egy hadifogoly tiszt, Adalbert Stefan vértes főhadnagy útján megadásra szólította fel Hentzit, s becsületes hadifogságot kínált cserébe. Levelében csípős megjegyzéseket tett "az úgynevezett budai várra", amelynek védelme igazi Don Quijote-i feladat. Egyben közölte, hogy Pest felől nem fogja ostromolni a várat, s hozzátette: ha Hentzi ennek ellenére lövetné Pestet vagy szétrombolná a Lánchidat, a vár bevétele után az őrség nem számíthat kegyelemre. Hentzi hasonlóan csípős stílusban közölte, hogy Buda 1849 januárjában, Görgey gyors elvonulása idején még tényleg nem volt erősség, de azóta azzá alakították át, "melynek szerencséje lesz Önnek a leghatározottabban ellenállni". Felszólította Görgeyt, hogy hagyjon fel a vár lövetésével, mert kénytelen lesz Pestet hatalmas ágyútűzzel támadni.

Görgey az ajánlattétellel egy időben, annak nyomatékául - a hadi szokásoktól némileg elütő módon - elrendelte a vár lövetését, s utasította Kmety György ezredest, hogy nyomuljon előre a Lánchíd közelében lévő, cölöpsánccal ellátott vízvédműhöz, s próbálja meg azt felgyújtani. A Kmety-hadosztály reggel 8 órakor indult el Ürömről Óbudán át Budára. Óbuda előtt már óriási tömeg fogadta a katonákat, amely a legnagyobb diadallal fogadta őket. A tömeg akkora volt, hogy a csapatok alig tudtak előrejutni. Mindenhonnan szólt a zene, borral, sörrel és sült hússal traktálták a katonákat. "Isten hozott benneteket! Éljen a haza! Éljen a magyar hadsereg! hangzott utca hosszant minden ablakból, minden kapuból, minden boltból, mintha az utca kövei is megelevenedtek volna, akkora volt az örömrivalgás! Oly határtalan a lelkesülés" - írta emlékiratában Hatala Péter. "Mi, tüzérek voltunk a legfiatalabbak, tizenhat, tizenhét éves bajusztalan diákok... Jaj de fiatalkák! Eszem a lelküket, hangzott felénk, meg-megcirógatták poros arcunkat."

A hadosztály déli fél 12-kor érkezett a Bomba (Batthyány) térre, s délben itt kapta a parancsot a vízvédmű elfoglalására. Kmety a parancsnak megfelelően a két, a délvidéki harcokban edződött 10. és 33. zászlóaljakkal, valamint két 6 fontos löveggel indult a vízvédmű ellen. A 33. zászlóaljat tartalékban hátrahagyta a Király-hegy (ma Bem József) téren, ő maga pedig a 10. zászlóaljat és a két löveget a vízvédmű felé vezette. A támadókat a Halászbástya és a József-bástya védői oldalról, a Vízi-kapu melletti bástya ütegei szemből lőtték. (Egy honvédtüzér visszaemlékezése szerint a várlövegek a roham során nem nyitottak tüzet. ) A 10. honvédzászlóalj katonái elérték a vízvédmű cölöpműveit, de a védők kartács- és puskatüze következtében visszavonulni voltak kénytelenek. Az első tüzelésre a zászlótartó esett el, a zászlót elkapó Thurzó Miklós századosnak pedig a bal vállperecébe fúródott a golyó. A rohamban maga Kmety is megsebesült. A zászlóalj visszavonulás közben felbomlott, a katonák egy része a környező házakban keresett menedéket. Ezután az Üchtritz Emil őrnagy vezette dandár röppentyűkkel és a 3. 6 fontos gyalogüteggel lövette a védművet. Kmety megismételte a rohamot a 33. zászlóaljjal is, de ez is kudarcot vallott. Ezután Üchtritz a 10. zászlóalj megerősítésére küldte a 45. zászlóaljat, ám az ellenséges tűz miatt az újabb támadás nem tudott kibontakozni. A vadászok, a 23. honvédzászlóalj és a 2. besztercebányai zászlóalj szintén megpróbálkozott a rohammal, de sikertelenül. Kmety tett még egy kísérletet, majd jelentette Görgeynek, hogy a vízvédmű bevételét lehetetlennek látja, mert az ellenséges lövegek széltében pásztázzák a hozzá vezető utat.



A veszteségek súlyosak voltak: a 10. honvédzászlóalj egyharmada vált harcképtelenné, a vadászok 45 főt veszítettek. A honvédekre a várból is lőttek, az egyik bomba a 45. honvédzászlóalj tömegébe csapott le, néhányan elestek, a zászlótartónak mindkét lába térdben eltört, sokan megsebesültek, s még egy kémény is a zászlóalj katonái közé dőlt. A katonák ekkor azt a parancsot kapták, hogy igyekezzenek a házak rejtekében a vár közelébe jutni, s a háztetőkről lőni az őrséget. A háztetőkön szükséges rések törésére fejszéket és csákányokat a városi szertár feltörése árán szereztek, de közben folyamatosan lőtték őket, s ismét néhányan elestek. Éjszakára a katonák a vár bástyáinak közelében húzódtak fedezékbe.

Görgey utasítására a környező hegyeken öt üteget helyeztek el. A Kálvária és a Kis-Rókus-hegyen egy-egy 7 fontos taracküteg (összesen 11 löveg), a Kis-Sváb-hegyen az 1. 12 fontos üteg (7 löveg), a Nyárs-hegyen egy fél röppentyű üteg (4 állvány), a Gellért-hegyen pedig egy 6 fontos üteg (7 löveg) állt fel. Ezek délután 2 órakor kezdték el lőni a várat. A vártüzérség viszonozta a tüzet, s elhallgattatták a Kis-Rókus-hegyen és a Nyárs-hegyen lévő ütegeket. A Kis-Sváb hegyen lévő 12 fontos, a Gellért-hegyi 6 fontos és a Kálvária-hegyi taracküteg akadálytalanul folytatta működését. Két, a Gellért-hegyről kilőtt lövedék a váron átröpülve, a Lánchíd oszlopán megpattant, s a vízvédműbe csapott be. Hentzi ezt Pest felől kilőtt lövedéknek vélte, s ezért elrendelte Pest lövetését, amely este 8 órától 10 óráig folyt.

A vízvédmű elleni támadás kudarca után nyilvánvaló lett, hogy a vár gyors bevételére nincs remény. Görgey tehát írt Guyon Richárd tábornoknak, a komáromi vár parancsnokának, hogy küldjön ostromágyúkat Buda alá. Guyon május 6-án útnak is indított négy 24 fontos és egy 18 fontos ostromlöveget, s ezek május 8-án meg is érkeztek. Közben Görgey elrendelte a Nap-hegyen a réstörő, illetve emellett egy leszerelő üteg állásának kiépítését. A leszerelő üteg feladata a réstörő üteg fedezése volt a várlövegekkel szemben. Az ütegállások május 14-ére lettek nagyjából készen, s 15-érői 16-ára virradó éjjel vontatták be ide a lövegeket.
Május 5-én a magyar haditanács úgy döntött, hogy a Nyárs-hegyen egy leszerelő üteget állítanak fel, s ettől balra fogják elhelyezni a réstörő üteget. Emellett Görgey utasította a tüzérséget, hogy folyamatosan lőjék a várat, s igyekezzenek azt több ponton felgyújtani. Az egyes hadtestek azt az utasítást kapták, hogy minden nap sötétedés után négy-négy, a Kmety-hadosztály pedig két századot vezényeljen ki a várőrség nyugtalanítására. A könnyebb közlekedés és utánpótlás érdekében május 7-én az Ercsinél és Ráckevénél álló hajóhidat felvontatták a Csepel-szigethez. Május 15-én este Hentzi a Lánchíd-hídfőből négy kővel terhelt és három gyújtóhajót engedett le a Dunán a hajóhíd lerombolására, ám ezeket a Rochlitz Béla főhadnagy vezette utászok elsüllyesztették.



Maga Görgey május 6-án Kossuth Lajoshoz írott levelében úgy vélte: "A vár bevétele csak úgy sikerülhet legrövidebb idő alatt, legkevesebb emberveszteség mellett, ha a vízi gépeket Pest részéről bombák és gránátok s röppentyűk által összeromboljuk, minek következtében a víz hiánya engedékenyebbé tehetné az ellenséget - átallottam volna ugyan ezt legelőre javasolni, Pest városa bombáztatásától tartván, de minthogy az esküszegő Hentzi tábornok minden ok nélkül úgyis már bombáztatja a szép várost, a kár ugyanegy, a jó eredmény ellenben biztosabban várható, ha Pest részéről is ostromoljuk."

A Pest felőli ostromra valóban történt előkészület, de miután Hentzi eleinte nem foglalkozott a réstörő üteg építésével, ellenben annál inkább igyekezett beváltani Pest lövetésére vonatkozó fogadalmát, ezt rövid időn belül feladták. Hentzi május 4-étől kezdve szinte minden nap lövette Pestet. Különösen május 9-én és 13-án zúdított élénk tüzet Pestre, s ennek során megsemmisült az Al-Duna-sor gyönyörű klasszicista épületegyüttese.

A várőrség lőtt mindenre, ami mozgott. Emiatt a táborban nem lehetett nagyobb csoportokat alkotni. A 65. zászlóalj katonáit egyszer borosztás közben érte a tüzérségi támadás, de szerencsére csak néhány borral telt bográcsot ütöttek szét a golyók. A tűz viszonzásával a magyar fél sem maradt adós. Görgey a Sváb-hegyen lévő főhadiszállásra vitette a gellért-hegyi csillagvizsgáló három nagy távcsövét, s tisztjei ezeken figyelték a várfalakon történteket. Emellett egy óriási bádog szócsövet is csináltatott. Valahányszor Hentzi és kísérete feltűnt a bástyákon, Thót Antal táborkari százados öblös hangján a szócsövön át utasította Barla Károly főhadnagyot, a Kis-Sváb-hegyen lévő üteg parancsnokát, hogy melyik falszakaszt vagy bástyát lövesse.

A május 5-16. közötti előkészítő szakaszban az ostromsereg sem maradt tétlen. Május 5-én az alkonyati órákban Kmety csapatai ismét megközelítették a vízvédművet, mire Hentzi elkezdte bombáztatni a Vízivárost. Erre a magyarok visszavonultak, de hat ház leégett. Május 6-án éjjel a Kmety-hadosztály vadászai közelítették meg a várfalakat, s nyugtalanították az őrséget.

Állítólag a magyarok május 9-én éjjel 10 órakor döntő támadást akartak indítani a vár ellen, ezt azonban Hentzi újabb és újabb bombázásai megakadályozták. A támadási szándékot egy átszökött honvéd (volt császári-királyi) tüzér árulta el. Nagysándor vezérőrnagy valóban javasolta a döntő rohamot, de ezt Görgey azzal utasította el, hogy egy hiábavaló támadás felér egy vesztett csatával, s az ellenség feltételezhető elszántsága mellett a jó eredmény mindenesetre problematikus. "A bátrakat lelövik, a gyávák elfutnak, aztán az erőd bevehetetlenségét hirdetik."

Május 11-én Hentzi elrendelte, hogy hajtsanak végre kitörést a vízivárosi kórházakban lévő osztrák sebesültek és betegek kimentése érdekében. Az első kísérletet a 10. honvédzászlóalj visszaverte, ám amikor a császári királyi csapatok reggel 7 órakor nagyobb erőkkel megismételték azt, már sikerrel jártak. Ehhez az is hozzájárult, hogy az őrálló századok meglehetősen hanyagul látták el a szolgálatot. A kiszabadítottak közül a szolgálatképeseket beosztották a várőrségbe - aminek az illetők aligha örültek.

Május 11-ről 12-re virradó éjjel a réstörő üteg munkálatainak fedezésére a Kmety-hadosztály és a II. hadtest csapatai hajtottak végre nagyobb arányú vállalkozást a vízvédmű ellen, ám a támadás a tüzérségi tűzben ismét összeomlott.

Május 13-án délelőtt a magyar fél tétlen maradt. Hentzi már abban reményleedett, hogy felmentő sereg közeledik a várhoz, ám a délután folyamán a magyar ütegek erőteljes tüzet zúdítottak a várra. Hentzi részint ennek viszonzására, részint azért, hogy a közeledő császári-királyi felmentő sereget szorult helyzetéről értesítse, ismét irtózatos tüzet zúdított Pestre és a Vízivárosra.

Ugyanakkor - érthetetlen módon - szinte semmilyen figyelmet nem fordított a magyar réstörő és bombavető ütegek építésére. Május 15-ére elkészültek az új ütegállások. A magyar tüzérség állása most így alakult: A Kálvária- és a Kis-Rókus-hegyen egy-egy 7 fontos taracküteg (összesen 12 löveg); a Nagy-Rókus-hegy alján, a téglavetőnél az 1. mozsárüteg (2 löveg); a Kis-Sváb-hegyen az 1. 12 fontos üteg (7 löveg);. a Nyárs-hegyen egy leszerelő üteg (8 löveg), egy réstörő üteg (5 löveg) és egy fél röppentyűüteg (4 állvány), a Gellért-hegyen pedig két 6 fontos üteg (10 löveg) és a 2. mozsárüteg helyeztetett el.

Május 16-án végre megkezdték munkájukat az ostromlövegek, s másnapra rést lőttek a Fehérvári-rondellától délre lévő falszakaszon. Az estig tartó lövetés során egy lövedék meggyújtotta a várpalota tetőzetét. Hentzi másnap bosszúból ismét Pestet lövette. Görgeyt ez annyira felháborította, hogy elrendelte: május 17-éről 18-ára virradó éjjel a csapatolt indítsanak erőltetett felderítést a vár ellen, amely kellő siker esetén tényleges támadásba mehet át.



A támadás azonban kudarcba fulladt. Egyrészt a csapatok csak nagy nehézségek árán juthattak a falak közvetlen közelébe, mert a helyőrség még korábban különböző terepakadályokat helyezett el. Másrészt a rést még nem lehetett megmászni, a honvédek által vitt létrák pedig túl rövidek voltak. Az I. hadtest a Krisztinaváros kertjein át nem találta meg az utat a réshez, s mire a helyes támadási irányba jutott, kihajnalodott, s a várőrség kartács- és golyózápora, valamint gránátjai elől kénytelen volt visszavonulni.

A III. hadtest feladata az volt, hogy a vár északi, rövidebb arcvonalát létrákkal mássza meg, s próbáljon meg betörni. Az itt védekező báni határőrök azonban visszaverték a támadókat, akik 34 halott és 21 létra hátrahagyásával voltak kénytelenek visszavonulni. A 65. zászlóalj mögött az ellenséges tüzérség felgyújtotta a fő támaszpontjukul szolgáló házat, s a katonák a nyílt téren, az égő ház és a városfal között voltak kénytelenek menekülni. A 9. zászlóalj azt a feladatot kapta, hogy az Attila út vár alatt lévő házainak ablakaiból és padlásairól lője a védőket, hogy a többiek támadását elősegítse. A hadtest többi zászlóaljai a házakban gyülekeztek, s minden zászlóalj két százada a létrákat vitte a támadáshoz. A rövid létrák miatt a támadás itt is sikertelen maradt, s a csapatok visszavonultak. A 9. zászlóalj katonái azonban annyira belemelegedtek a lövöldözésbe, hogy nem vették észre a visszavonulást, parancsot pedig nem kaptak. Így aztán a katonák az elkövetkező napot a házakban lapulva töltötték, mert alighogy valamelyikük kidugta az orrát, a várfalakon lévő határőrök már lőttek is rá.

A II. hadtest és a 15. hadosztály csapatai a vízvédmű ellen intéztek sikertelen támadást. Kmety csapatai szintén a vízvédművet támadták; a hadosztály négy oszlopban nyomult előre, s éjjel 1 órától hajnali 4 óráig lőtte a védőket, majd visszavonult.

A támadás kudarcához alapvetően hozzájárult az egységes vezetés hiánya és a rosszul megfogalmazott támadási terv (ti.: senki sem tudta, hogy a látszattámadás mikor mehet át valóságos támadásba). A veszteséget külön érzékennyé tette, hogy az I. hadtest táborkari főnöke, Kleinheinz Oszkár őrnagy a visszavonulás során ellenséges golyótól találva elesett.

A május 17-18-i éjszakai roham kudarca után Görgey elrendelte, hogy minden éjjel hadtestenként négy-négy (a Kmety-hadosztályból két) század nyugtalanítsa a védőket éjjel 2 óráig.

Hentzi először érzékelte, hogy az ostrom komolyra fordult. Május 18-án megpróbálta eltorlaszoltatni a rést, de az éjszakai felhőszakadás elvitte az egész torlaszt. Május 19-én a réstörő üteg ellen egy leszerelő üteget állíttatott fel a Fehérvári-rondellán, s sikerült is egy 18 és egy 24 fontos löveget ideiglenesen elnémítania, de a rés egyre tágult. Ezen az éjjelen ismét kísérletet tett a rés eltorlaszoltatásra, de az erős magyar puska- és ágyútűzben a császári-királyi utászok nem tudtak komoly munkát végezni. Ugyanakkor a magyar II. hadtest egyik utászosztaga a Várkert kerítésfalához épült egyik házon át utat tört a Várkertbe, s egy honvédszázad ott befészkelte magát. Az ezen falszakaszt védő Ceccopieri-zászlóalj hiába intézett ellenlökést, a honvédek megtartották állásaikat. A Kmety-hadosztálynak a vízvédmű fölött uralkodó házak egy részét sikerült elfoglalnia, s onnan hatásos puskatüzet zúdíthattak ennek védőire is.

Május 20-án Hentzi ismét megpróbálta eltorlaszoltatni a rést, s a munkák során Pollim mérnökkari századost egy 24 fontos ágyúgolyó megölte. Helyébe Gorini százados lépett, s az ő vezetésével egy 1,7 méter vastagságú rögtönzött mellvédet építettek a 18 méter széles rés tetején; magát a rést az I. rondella hat lövege tűz alatt tarthatta.

folytatjuk