Hell Miksát, a csillagászt, a tanító jezsuita szerzetest, aki mellesleg Mária Terézia udvari csillagásza volt, 1767-be VII. Keresztély dán király meghívta, hogy utazzon a fennhatósága alá tartozó norvégiai Vardö szigetére, és onnan figyelje meg az 1769. június 3-ai, Nap előtti Vénuszátvonulást.
Tökéletes helyszín volt ez a nyár közepén, lévén ennyire északon a Nap ilyenkor folyamatosan látható, így már csak a szerencsén múlott, hogy tiszta eget kapnak-e. 1768. április 28-án indult útnak rendtársával, Sajnovics Jánossal, több mint egy évvel korábban. Szerencséjük volt. Sajnovics leírása szerint épp, hogy elkapták a Vénusz belépésének mindkét érintkezését.
„És íme nyílás támadt a felhőzeten s mint egy ablakon keresztül megpillantottuk a Napot, és a belépő Vénus mindkét érintkezését pompásan szemléltük”
Majd újra elborult az ég, és csak akkor nyílt meg előttük, mikor 5 óra múlva a Vénusz épp kilépni készült. Európában a megfigyelés egyedül nekik sikerült, míg a világ másik felén James Cook csillagászokkal megrakott hajóján ugyanezt az eseményt követte. Fontos expedíció volt az is, mert a számításokhoz a földön lehető legtávolabbi két ponton kellett elhelyezkedniük. Hell hazaérve a Cook-féle expedíció adataiból és a saját mérési eredményeiből kiszámolta a Nap paralaxisát, és ebből a Nap és a Föld távolságát. A napparallaxison azt a szöget értjük, amelyben egy képzelt megfigyelő a Napról a Föld egyenlítői sugarát látná.
Hell nem sokat tévedett a mai Csillagászati Unió által elfogadott napparalaxis-értéktől.
Halála után a bécsi csillagda későbbi igazgatója, Karl Littrow hamisítással vádolta meg. Szerinte Miksa kézirata vakarásokkal, javításokkal volt tele, és néhány adatot más színű tintával is írtak, utalva arra, hogy Cook-féle expedíció adatai alapján meghamisította a sajátjait. Ezért vagy száz évig Franz Encke pontatlanabb adatait fogadták el, mígnem egy amerikai kutató, Simon Newcomb be nem bizonyította Litrow tévedését, és színtévesztését.
.jpg)
