Szenvedő szemlélet a magyarban

Sokan a régi hivatalos nyelvből való és kárhoztatott tatik, -tetik, -atik, -etik végű szóalakokból ismerik csupán (mint például megkívántatik, felülvizsgáltatik, igazoltatik, elrendeltetik, kéretik, felszólíttatik stb.). Pedig hát a magyar nyelvben is van szenvedő szemlélet és szenvedő igeragozás.

Hogyhogy ezt nem tanultuk az iskolában? – kérdezheti az ember. Tanulni bizonyára mindenki tanulta, aki ott volt a magyarórákon, csakhogy más néven. Mégpedig az ikes igeragozás az a fedőnév, amely a magyarban a passzívumot, a szenvedő szemléletet rejti. Tudjuk, hogy sok olyan igénk van, amelyik egyes szám harmadik személyben ikre végződik, és általában azzal is tisztában vagyunk, hogy ezeket az igéket másképpen kell ragozni, mint a többit. De kevesen vannak azok, akik beszédükben szabályosan használják az ikes igék alakváltozatait. Nyilván azért, mert a magyarul beszélők zöme nem tudja, mi ezeknek az igéknek a szerepük. Az ikes ragozás üres formává vált, olykor nem egyéb, mint annak lehetősége, hogy valaki a műveltségét fitogtassa vele.

Az ikes igaragozás eredetileg a visszaható igék alakítását, mondatbeli szerepre való alkalmassá tételét szolgálta. A visszaható igéknek egy része megváltoztatta eredeti jellegét, szenvedővé vagy cselekvővé vált. Elsősorban a visszaható képzővel ellátott műveltető igékből lett szenvedő (veretik, rendeltetik, átadatik stb.). A cselekvő igék közül korábban visszahatók voltak az olyanok, mint a nyugszik, esküszik, virágzik, bimbózik, könnyezik, vérzik, továbbá a csúfolódik, a hálálkodik, az imádkozik, a titkolózik, sőt még az affélék is, mint az eszik, iszik, játszik, álmodik stb. Ezekben az utóbbiakban a visszaható jelentés már nagyon elhomályosult. Ez abból is látszik, hogy bizonyos esetekben átható tárgyas igeként iktelenül használjuk őket (még egyes szám harmadik személyben is. Például: Folyton csak eszi a méreg.; Már az utolsó mérkőzést játssza.; Ilyesmiről nem is álmodhat.; Nyersen issza a tejet.
A szenvedő ige olykor nem műveltető képzős, csupán az -ik különbözteti meg a megfelelő cselekvő igétől. Ilyen a törik, a hajlik, az érzik, a hallik, a porzik stb. A törik azt jelenti, hogy valami (általában szilárd, kemény tárgy) nyomás vagy ütődés következtében két vagy több részre esik, a tör pedig azt, hogy valaki ütögetéssel vagy más erőszakos ráhatással több darabra különít valamit. A hajlik ’ívelt alakúvá görbül’ jelentésben él, a hajol viszont arra utal, hogy valaki görbült vagy ferde testtartást, helyzetet vesz föl, és egy ideig így marad. Az érzik ige azt fejezi ki, hogy valami (íz, szag stb.) érezhető, az érez pedig azt, hogy az ember érzékel, felfog, tapasztal valamit. A hallik (vagy hallatszik) arra utal, hogy valamely hang hallható, a hall viszont személynek arra a képességére, hogy hangot fülével érzékel. A porzik értelme: port bocsát ki magából, port áraszt, port ver föl, a poroz igéé pedig: valamilyen porral (növényvédő szerrel, hajporral stb.) behint.

A magyarban a szenvedő igéknek nincsen olyan széleskörű használatuk, mint némelyik indoeurópai nyelvben, de azért fel-felbukkannak. Bizonyos esetekben kifejezésszerűen élnek velük a beszélők: közhírré tétetik, riportalany kerestetik, megadatik neki valami, engedtessék meg nekem stb. A szenvedő és a személytelen jelentést leginkább különálló igék hordozzák, úgyhogy rendszerint nincsen szükség arra, hogy a ragozási formával különböztessük meg őket a cselekvő alakoktól. Nem csoda tehát, hogy az ikes ragozás a többszöri mesterséges beavatkozás ellenére sem válik egészen közkeletűvé.