A lexikográfia vázlatos története

Miért készítenek ez emberek szótárakat? A szavak jelentésének rögzítésére való igény már igen régen jelentkezett. Az elsõ kétnyelvű dokumentumnak azok a Kr.e. II. évezredben talált mezopotámiai ékírásos táblák számítanak, amelyeken sumér szavak listája található akkád nyelvű magyarázatokkal. Az ókorban az írott szó nem volt elterjedve, ennek következtében a tudás népszerűsítése nem kívánta meg szótárak létrejöttét. A lexikográfia ezekben a korokban nem a szókészlet rendszeres rögzítését jelentette, hanem úgynevezett glosszák összeállítását. A glosszák fejlõdése során fontos pillanat volt a kétnyelvű glosszáriumok születése. Ezek a glosszáriumok néhány esetben már betűrendes szerkezetet mutatnak. A kétnyelvű glosszáriumok szaporodásának nyelvészeti következménye, hogy az újlatin lexika úgynevezett technikai kifejezésekkel gazdagodott, ezek a glosszákban még általában meghatározások és parafrázisok voltak. Késõbb, amikor a latin nyelv a klerikusok számára is idegenné lett a mindennap használt nyelvhez képest, a klasszikus és szakrális szövegek megismeréséhez szükségessé vált a lexikai készlet közvetítése. A középkorban megvalósult a betűrendes katalogizálás, a latin és a vulgáris latin szétválása nemcsak a neolatin nyelvek kialakulásához, hanem kétnyelvű „szótárak” létrejöttéhez is vezetett.

A humanizmus és reneszánsz idején a humanistáknak az a törekvése határozta meg a két- és a többnyelvű szótárak létrejöttét, hogy közvetlen kapcsolat jöjjön létre a közönség és az antik írások között. A régebbi korok írásainak tanulmányozása a görög, arab, héber művek olvasása számtalan szótár létrejöttéhez vezetett. Ezek sokkal inkább nomenklatúrák, mint a korabeli nyelvhasználat dokumentumai voltak. A világjáróknak, az utazóknak, a kereskedõknek különbözõ nyelvterületek közötti mozgása többnyelvű szótárakat eredményezett. A könyvnyomtatás fontos szerepet játszott az írás és olvasás terjedésében, a latin nyelv egyeduralma visszaszorulóban volt, a tanult emberek számára szükségessé vált a szótárak használata.

A XVII. század a modern lexikográfia kezdete. A szótárak modern típusú feldolgozásána a velencei Vocabolario degli Accademici della Crusca összeállításával kezdődik. Ez az 1612-ből való szótár minden más európai szótár modellje és archetípusa, még a germán nyelvek szótárai is mintájára készültek. Ebben az idõszakban a tudományos művek egy része már nemzeti nyelven jelent meg, így például Galileo Galilei több művét írta olaszul. A XVIII–XIX. században folytatódott az elõzõ században elkezdõdött szótárkészítési koncepció. A használat gondolata lassú fejlõdésnek indult a nyelvészek munkájában, és méginkább a lexikográfiai kodifikációban. Ekkor, 1751 és 1772 között született Denis Diderot vezetésével a tudományok és a művészetek nevezetes enciklopédiája. A XVIII–XIX. század a lexikográfiai kodifikáció idõszaka, amikor véglegesen kialakult a nyomtatott szótárak szerkezete.

A XX. század új utakat és törekvéseket hozott a lexikográfiában. Jellemzõ az új típusú thezauruszok és számítógépes szótárak megjelenése. Ezzel paradigma-váltás következik be a a lexikográfiában. Napjainkban a szótárfogalom gyökeres változáson megy át, elsõdlegesen azért, mert az információszerzés és információkezelés módja rendkívüli mértékben megváltozott és felgyorsult, a szótárak mint a lexikográfiai kutatás és gyakorlat eszközei a nyelvi és az enciklopédikus információ gyors megszerzéséhez alapvetõ fontosságra tettek szert, ezen keresztül pedig a társadalom összetett működésének nélkülözhetetlen infrastrukturális tényezõivé váltak.