Nem időszerű a kényszernyugdíjazás

Különböző tudósításokban, hírekben és más újságcikkekben találkozhat az ember a kényszernyugdíjaz igével és a kényszernyugdíjazás főnévvel. Néhány évvel ezelőtt például arról olvashattunk az újságban, hogy Stipe Mesić horvát államfő szolgálati idejük letöltése előtt és akaratuk ellenére nyugdíjba küldött hét tábornokot. A kényszernyugdíjazásra azt követően került sor, hogy a tábornokok nyílt levélben bírálták az új horvát kormányzatot, mert úgymond “beszennyezi az ország függetlenségi háborújának emlékeit”.

Moór Gyula jogászprofesszort az 1945-ös nemzetgyűlés Kodály Zoltánnal, Szent-Györgyi Alberttel, Tamási Áronnal és más nagynevű személyekkel együtt behívta képviselőnek. 1948-ban megfosztották mandátumától, kényszernyugdíjazták, 1949-ben pedig törölték az Akadémia tagjai közül, mert nyíltan bírálta az akkori vezetők demokráciaellenes merev magatartását. Makszim Litvinov, aki 1930 és 1939 között a Szovjetunió külügyi biztosa, 1941-től 1943-ig washingtoni nagykövet volt, „pályája során legalább kétszer - kényszernyugdíjazása előtt, illetve washingtoni nagykövetként - bizalmasan figyelmeztette a nyugati vezetőket, hogy ne bízzanak Sztálinban és Molotovban”.

Néha a kényszernyugdíj és a kényszernyugdíjas főnév is megjelenik a sajtóban: (Pethő Tibornak) „Személyes szerepe volt abban, hogy Illyés Gyula a Magyar Nemzet hasábjain több cikkben is szót emelhetett a határon kívüli magyarság, elsősorban Erdély magyarjai mellett. Kényszernyugdíjba küldték 1983-ban, de a rendszerváltozás után visszatért; egy időben a szerkesztőbizottság elnökeként, majd átmenetileg ismét főszerkesztőként.” Stephen Silverne, az angol alsóház fodrásza azért lett kényszernyugdíjas, mert a Westminster fodrászatában vegyes női-férfi fodrászszalont nyitottak, addig ő csupán férfi képviselők frizuráját igazította.

Noha a hivatali szóhasználatban (német mintára ugyan) már korábban is előfordult a kényszernyugdíjaz szó, indokolatlannak látszik a sajtónyelvben, netán a köznyelvben való elterjedése. Ahogyan nem használatos a hasonló szerkezetű kényszerelad, kényszerlép, kényszervág, nagytakarít, végkimerül, végelbánik stb. ige sem. Helyettük ilyeneket mondunk, hogy: kényszereladást hajt végre, kényszerlépést tesz, kényszervágásra kerül sor, nagytakarítást végez, végkimerülés vesz rajta erőt. A végelbánik helyetti végelbánás alá von nyilván ismeretlen a mai beszélők számára, a régi hivatali nyelv élt vele ’idő előtt nyugdíjaz’ vagy ’végkielégítéssel elbocsát’ értelemben, vagyis nagyjából a mai kényszernyugdíjaz szónak felelt meg. A kényszernyugdíjaz helyettesíthető a nyugdíjba kényszerít, az idő előtt nyugdíjaz, sőt a kényszernyugdíjba küld megfogalmazással is.

Nyelvünkben egyébként jó néhány olyan összetett főnév található, amelynek a ’fizikai vagy tudati eszközökkel alkalmazott erőszak’ jelentésű kényszer főnév az előtagja. Ezek zömmel német hatásra jöttek létre, így a Zwangskursnak megfelelően a pénzügyi használatú kényszerárfolyam (valutának hatóságilag megállapított és kötelezővé tett árfolyama), a Zwangsvergleich alapján a kereskedelmi kényszeregyezség (fizetésképtelenné vált adós és a hitelezők megállapodása arról, hogy a hitelezők a követelés bizonyos hányadának a megfizetését teljes kielégítésként veszik tudomásul), a Zwangslage nyomán a köznyelvi kényszerhelyzet (valakinek a cselekvését szándéka, akarata ellenére meghatározó körülmény), a Zwangzustellung hatására pedig a postaforgalmi kényszerkézbesítés (hivatalos iratnak a címzett távollétében vagy a küldemény átvételének megtagadása esetén a címzett lakásán való hagyása).