A Hold meghódításának kezdetei

Földünk égi kísérője a Hold (bolygónknak tehát a holdja), mely ősidők óta különösképpen érdekli az embereket. Szerették volna megfejteni a Hold titkait, meglátni a túlsó oldalát, esetleg meglátogatni.

A Hold az éjszaka „bolygója”, mely a szépséget, a fényt jelképezi a sötét végtelenben. A Hold általában a női princípium, az odaadás, a termékenység, a természet ciklikusságának, változékonyságának a jelképe. A régi gondolkodók hozzá rendelték a vizet, az égtájak közül Északot, az évszakok közül a telet. Nem kétséges, hogy a Hold hat a természetre, az időjárásra, és ránk, emberekre is.

Sok élőlény szaporodása összefügg a Hold fázisváltozásaival. Ősi kultúrák tapasztalatára épül a Jónás-módszer, mely a Holdnak a nők termékenységre gyakorolt hatásával foglalkozik. A népi hiedelemvilág, ősi mítoszok, mitológiák foglalkoznak a Holddal, és az ezoterikus vonatkozások is igen sokrétűek.



A Hold keletkezésének magyarázatára több tudományos elmélet is született. Az egyik szerint a Földből szakadt ki egy kozmikus ütközés során. Eleinte törmelékgyűrűként keringett bolygónk körül, majd a gravitáció hatására gömbbé formálódott. Égi kísérőnk kialakulása és bolygónkra gyakorolt hatása ma is vita tárgyát képezi. Kétségtelen, hogy a Hold okozza a víztömegek ritmikus fel-le mozgását, az úgynevezett árapály jelenséget, mely a levegőben légmozgásokat kelt, s a különféle mélytengeri áramlási rendszereket is befolyásolja, így jelentős éghajlati kihatásai lehetnek. Minden bizonnyal a Hold erőteljesen siettette az élet kialakulását a Földön, és az utána következő evolúciót is. Ma már tudjuk, hogy hatással van a földi magnetoszféra állapotára, jelentős védőhatást fejt ki a kozmikus becsapódások ellen is.

Földünk egyetlen természetes kísérője tehát a Hold. A Földtől mért közepes távolsága 384.400 km, átmérője 3476 km, vagyis hozzávetőleg a Földének negyede.
Tömege 7.35· 10²²  kg, és ezzel a Naprendszer ötödik legnagyobb holdja. A Hold keringési ideje 27,3 nap. Ellipszis alakú pályán kering, aminek folytán a Földtől mért távolsága a földközeli 356.410 km és a földtávoli 406.680 km között ingadozik. Saját tengelye körül ugyanannyi idő alatt fordul meg, mint amennyit Föld körüli keringése igénybe vesz, vagyis mindig ugyanazt az „arcát” (félgömbjét) mutatja a Föld felé. Ez a jelenséget nevezzük kötött keringésnek.



Ahhoz, hogy az ember eljusson a Holdra, előbb el kell rugaszkodnia a Földtől. A világűr elérésének első tudományos jellegű leírása a híres angol tudós, Isaac Newton nevéhez fűződik. Elsősorban felfedezte a gravitációs törvényt, és ő határozta meg először a Föld körüli pályára álláshoz szükséges első kozmikus sebességet. Az 1900-as évek elején Konsztantyin Ciolkovszkij orosz tudós kidolgozta a rakétaelvet, amely irányt mutatott arra, hogyan lehet mesterséges szerkezettel kijutni az űrbe. Az 1950-es években Kármán Tódor matematikai számításokra alapozva megadta, hogy a világűr határa kb. 100 km magasan van. Robert Goddard még 1926-ban kidolgozta az első folyékony hajtóanyagot használó rakéta elvét. A II. Világháború idején Németországban kifejlesztették a V-2 rakétafegyvert, az első működőképes és tömeggyártásban előállított hordozóeszközt.

Konsztantyin Ciolkovszkij mondta egyszer: „A Föld az értelem bölcsője, és senki sem élheti le bölcsőben az életét!” Megindult a harc, a világűr meghódítására. A nagyhatalmak minden erőt bevetettek, hogy űrrakétákat állítsanak elő, és kijussanak az űrbe. A szovjet Szputnyik–1 volt a Föld első műholdja, az első űreszköz, amelyet a világűrbe juttattak. 1957. október 4-én állították pályára R-7 típusú hordozórakétával. Pályája viszonylag alacsony volt, három hónap után megsemmisült a légkörben. Ma már azt mondhatjuk, hogy a Szputnyik–1 indításával kezdődött meg az űrkorszak.
A Hold kutatásának céljából a Szovjetunióban megkezdték a Luna-programot, az Egyesült Államokban pedig a Pioneer-programot.
Három állítólagos eltitkolt sikertelen próbálkozás után a Szovjetunió 1959. január 2-án indította a Luna-1 űrszondát.

Az űrrakéta magával viszi a Luna-1 szondát (korabeli illusztráció)


















Cél az volt, hogy telibe találja a Holdat, de amikor 34 óra repülés után január 4-én odaért, 6.000 kilométerre repült el mellette. Ezután Nap körüli pályára állt, így lett az első mesterséges bolygó. A Luna-1 feladata az volt, hogy megközelítése a Holdat, vizsgálja a kozmikus sugárzást, a napszél jellegét és a Hold mágneses terét. A Luna-1 valójában egy 1362 kg tömegű, légmentesen zárt, gömb alakú tartály volt. A belsejében helyezték el az elektronikus eszközöket és a mérőberendezéseket. A felületéből 6 rádióantenna állt ki, ezek segítségével tudott kommunikálni a Bajkonurban lévő irányító központtal.

Luna -1 űrszonda


























Az amerikaiak 1959. március 3-án indították a Pioneer-4 szondát, mely 65.000 km távolságban repült el a Hold mellett. Kezdetben egyáltalán nem voltak sikereik a Hold meglátogatásával kapcsolatban. A végén mégiscsak az amerikaiak tudtak embert küldeni bolygónk kozmikus kísérőjére.

1959. szeptember 12-én a Szovjetunióból elindult a Luna-2, a Luna-1 „ikertestvére”. Háromfokozatú rakétája pontosabban vette az irányzékot, és a szonda sikeresen becsapódott a Holdba. Ezt az eseményt nem lehetett közvetlenül megfigyelni, de a becsapódás biztos jelének számított, hogy a rádióadás azonnal megszűnt. Az űreszköz pályája számítások szerint is a Holdon vezetett keresztül. A becsapódás teljes sikerrel járt, ezen kívül még néhány tudományos kísérletet is végzett a Luna-2. Odafelé, nagyjából félúton a szonda egy kb. 1 kg-os töltet nátriumfelhőt bocsátott ki, amely narancssárga színű gázfelhőként, csillagszerű fényt adva mutatkozott meg a földi megfigyelők számára. Ebből látni lehetett, hogy merre tart ez az űreszköz. A szonda ezen kívül magával vitt egy magnetométert (a mágneses tér mérésére), egy Geiger-Müller számlálót (a radioaktív sugárzás vizsgálatára), egy rezgésmérőt és egy mikrometeorit detektort. A mérésekkel sikerült kimutatni, hogy a Holdnak nincs számottevő mágneses tere, és a Föld körül kimutatható Van-Allen-féle sugárzási övhöz hasonlóval sem lehet találkozni.

Luna-2 űrszonda








































A Luna-3 három héttel később sikeresen teljesítette azt a feladatot, hogy fényképeket készítsen a Hold túlsó oldaláról. 1966. február 3-án a Luna-9 elsőként szállt le sértetlenül a Holdon. Ezek a kezdeti űrvállalkozások készítették elő az igazán nagy feladatot, vagyis azt, hogy ember szálljon le a Holdra.