Éltető közegünk, a vér

1. rész
2. rész

A vérképzés

Mivel a vér alakos elemeinek nincs osztódási, illetve szaporodási képességük és a vérben rövid élettartamúak, állandó pótlásukról speciális szerveknek kell gondoskodniuk.
Naponta körülbelül kétszázmilliárd új vértest képződik! A vérképző szerveket közös néven hemopoetikus rendszernek nevezzük. Az embrió fejlődésének harmadik hetében jelennek meg a szikhólyagban a vért termelő szigetek, amelyek nagyon kezdetleges vérsejteket termelnek, ám már ezek is tartalmaznak hemoglobint. A szikhólyagban képződött sejtek a második magzati hónapban átvándorolnak a májba és a lépbe: ez a két szerv lesz a születésig és a születést követően egy-két hétig a vérképzés fő helye.

A magzati csontvelőben az ötödik hónapban indul meg a vérképzés, majd fokozatosan átveszi a máj és a lép szerepét. Születéskor valamennyi csontban van vérképzés, a növekedéssel ez egyre jobban áthelyeződik a hosszú csöves csontok végeire és a lapos csontokra, főképpen a csigolyák, a bordák, a koponyacsont és a medencecsont lesz a vértermelés helye. Az egyéb helyeken található sárga csontvelő főleg zsírt tartalmaz, vért nem képez. Egy 70 kg-os felnőtt szervezetben az aktív csontvelő össztömege kb. 700 gramm.
Felnőttkorban csak kóros körülmények között képződik vér a májban és a lépben. Születéskor a vörösvérsejt és a hemoglobin, illetve a fehérvérsejt mennyisége nagyobb, amelyet később élettani csökkenés követ; ez a vérszegénység egyéves korra megszűnik.

A vérben található valamennyi sejt egy őssejtből képződik. Ez a sejt önmegújuló képességgel rendelkezik. A csontvelőnek ez a képessége rendkívül figyelemre méltó, hiszen különböző feladatokat ellátó, mennyiségében és minőségében összetett sejteket képes termelni. Ha az őssejtkészlet kicsi, a csontvelői sejttermelés elégtelenné válik és egy nagyon súlyos megbetegedés, a vérképzés elégtelensége, az ún. aplasztikus anémia alakul ki.
Az őssejtből többszöri osztódás után először sejtmaggal bíró, majd a magját fokozatosan elvesztő érett vörösvértest lesz. E vörösvérsejtek 120 napig élnek a szervezetben. Ahhoz, hogy megfelelő számú vörösvérsejt termelődjön, fontos, hogy a csontvelőben a vörösvérsejtek képzése szempontjából fontos anyagok jelen legyenek.

A vörösvérsejtképzéshez szükséges legfontosabb anyagok:
1. vitaminok: B1, B6, B12-vitaminok, C-vitamin, E-vitamin, folsav, pantoténsav;
2. aminosavak;
3. fémek: vas, mangán, kobalt;
4. hormonok: őssejt-faktor, eritropoetin, pajzsmirigyhormon.

Mi történik az elöregedett vörösvértestekkel?

A keringő vörösvértesteknek naponta kb. 1 százaléka válik működésképtelenné. Az idősödő sejt anyagcseréje fokozatosan károsodik, az energiatermelés és -raktározás hanyatlik, ennek következtében a sejt rugalmassága, alakváltoztató képessége csökken. Amikor ezek a változások egy kritikus pontot elérnek, a sejt már nem képes arra, hogy a lép szűk keresztmetszetű kapillárisain áthaladjon. A lépben lelassult tempóban haladó elöregedett vörösvérsejteket a lép speciális falósejtjei, makrofágjai a keringésből eltávolítják. A falósejtek a bekebelezett vörösvértesteket lebontják. Az emésztést a fagocyták lizoszómának nevezett sejtszervecskéi végzik, amelyek emésztőfehérjéket tartalmaznak. Az emésztési folyamat során az öreg vörösvértestek alkotórészeikre bomlanak.

A vörösvértesteknek a szervezet számára értékes alkotórésze a hemoglobinban található vas. Napi 20 mg vasra van szükség az új vörösvérsejtek képzéséhez, azonban a bélcsatornából csak napi 1 mg vas szívódik fel. Az új vörösvértestek hemoglobinjának képzéséhez csak úgy áll rendelkezésre elegendő mennyiségű vas, ha a lebomló sejtekből felszabaduló vasatomokat a csontvelő újra felhasználja. Ez a folyamat az emberi szervezetben nagyon jó hatásfokkal megy végbe. A széteső vörösvértestekből származó vasat a transzferrin nevű szállítófehérje viszi a csontvelő fiatal vörösvérsejtjeihez, melyekben igen intenzív hemoglobinképzés folyik.

A hemoglobin-molekula fehérjerésze - a globin - alkotórészeire, aminosavakra bomlik, ezek a szervezet fehérjeképzéséhez szintén újra felhasználódnak. A hemoglobin "hem" alkotó része, amely négygyűrűs szerkezetű, pyrol gyűrűkből álló váz, szétnyílik, ebből többlépcsős átalakulás után epefesték, bilirubin képződik. A máj választja ki a lebomló vérsejtekből származó sárga színű festéket az epébe. Az epe a bélbe jut, itt az epefesték, a bilirubin további átalakulást szenved, végül sterkobilinné alakul. Ez a festék adja a széklet jellegzetes színét. A vérfesték egyik lebomlási terméke, az urobilinogen a vizelettel is ürül, abban kémiai reagensekkel kimutatható. Az elmondottakból következik, hogy a vörösvértestképzés és -lebontás zavarai az epefesték megnövekedett mennyiségét eredményezhetik a vérben. Ez a jelenség szemmel látható sárgaságot okozhat, ugyanakkor a vér és a vizelet biokémiai elemzésével az epefesték mennyiségének emelkedését észlelhetjük.

A fokozott tempójú sejtszétesés az epefesték mennyiségét megnövelheti, az epe ezáltal sűrűbbé válik, epekövek képződhetnek. Ezek után érthető, hogy miért fordul elő gyakran epekőképződés a fokozott vörösvérsejt-széteséssel járó vérképzőszervi betegségekben.

A keringésből a lép falósejtjei által kiragadott öreg vörösvérsejtek a csontvelőből frissen kiáramló „újonc” sejtekkel pótlódnak. Ezeket retikulocytáknak (nevük jelentése kb. "hálózatos sejt") hívjuk. Nevüket onnan kapták, hogy bennük egy festési eljárással kimutatható hálózatos rajzolat van. Ezt a jellegzetes rajzolatot egy-két napig a vörösvérsejtekben még folyó fehérjeszintézis (hemoglobinképzés) adja, amely idősebb vörösvérsejtben már megszűnik. Ezzel a festési eljárással tehát megállapítható a vörösvértestek között a fiatal sejtek százalékos aránya, amely normális esetben kb. 1 százalék. A retikulocyták mennyiségének vizsgálatával így fontos adathoz juthatunk a csontvelő vérsejt-újraképző képességét illetően.





folytatjuk