Kühne Ede, a magyar mezőgazdaságigép-gyártás megteremtője, 1839. május 16-án, Hamburgban született kereskedőcsaládban. Apja, idősebb Kühne Ede egyik alapítója volt a "Guss-stahlfabrik von Mayer und Kühne" nevű világhírű acélgyárnak, amely a Krupp Művek mögött Németország második legnagyobb acélműve volt. Az ifjú Kühne Ede tanulmányait Kölnben végezte mindaddig, amíg édesapja el nem költötte hatalmas vagyonát újabb és újabb acélgyártási kísérletekre.
A 18 éves fiatalember egy berlini gépgyárban helyezkedett el mint műszaki rajzoló. A gyár technikusi irodájában dolgozva gépszerkesztési, géptervezési ismeretekre is szert tett, szorgalma, megbízhatósága már ekkor kitűnt. Hamarosan állásajánlatot kapott Odesszából azzal a feltétellel, hogy odautazása előtt tökéletesítse mezőgazdasági gépekkel kapcsolatos ismereteit. Ebből a célból érkezett Magyarországra, Mosonba, a Pabst és Krauss-féle "Mezőgazdasági Gépek és Szerszámok Állandó Kiállítása" nevű gépjavító műhelybe, amelynek részben az volt a feladata, hogy az akkor még alig ismert gazdasági gépeket népszerűsítse. Krauss Frigyes váratlan megbetegedése miatt reá maradt a 25 főt foglalkoztató, négy műhelyet magába foglaló üzem vezetése. Ez a helyzet tág teret nyitott szakmai és vezetői tapasztalatok szerzésére. Német rokonai minden ijesztgetése ellenére itt maradt a "vad" Magyarországon, és az elkövetkező évtizedek alatt a jelentéktelen, vidéki műhelyet tekintélyes nagyságú és műszaki színvonalú gyárteleppé alakította, számos új gyártmányt fejlesztett ki és gyártott hazai és külföldi felhasználók részére, és nem utolsósorban jó néhány találmánnyal járult hozzá a magyar ipar hírnevének növeléséhez.
A Pabs és Krauss-féle vállalat 1863 decemberében megszűnt. Az ifjú Kühne Ede és német barátja, Ludwig Róbert ekkor megvásárolta az üzemet. Ludwig Róbert, württenbergi gazdasági intéző adta a nagyobb tőkét a vállalkozáshoz, Kühne pedig jelentős szakismerettel rendelkezett.
Az első évek nehézségek közt teltek, a kis forgótőkét hamar felemésztette a műhely kezdeti felszereléseinek, berendezéseinek megvásárlása, a nyersanyagok, a munkabérek, de leginkább a legkülönfélébb gépek raktáron lévő nagy készletei. A társtulajdonosok ekkor elhatározták, hogy raktáron csak egy-két kisebb gyártmányt fognak tartani, és teljes buzgalommal a kanalas sorvetőgép gyártását fogják felkarolni.
Az egyik típussal 1866-ban, a bécsi kiállításon nagy sikert arattak. Bebizonyosodott, hogy jó úton haladnak, választásuk szerencsés volt. Az új típusú sorvetőgépek Kühne szabadalma alapján készültek. Tevékenysége rövid idő alatt széles körben ismertté tette a nevét.
Egy 1865-ben, Bécsben kiadott katalógusukból kiderül, milyen széles gyártmányválaszték jellemezte a rohamosan fejlődő vállalkozást. Gyártottak ekéket, altalajtúrót, lókapát, vetőekét, cikcakkboronát, rögtörőt, dobvetőgépet és kanalas vetőgépet, kukoricamorzsolót, járgányokat, szecskavágó gépet, répavágót, gyökér- és gumómosó gépet. A gyártmányok a kor színvonalának megfelelően, sok faanyagot tartalmaztak. Hamarosan igen népszerűekké váltak főként a Kisalföld és a Nyugat-Dunántúl birtokosainak körében. Első sikeres gyártmányukkal a régi vetőgépeknek különösen a sorvégi fordulóknál történő nehézkes kezelését küszöbölték ki.
Nőtt a termelés, az alkalmazottak száma és a vállalkozás nyeresége is. 1868-ban Kühne Ede feleségül vette Winter Annát, egy gazdag mosoni gabonakereskedő és földbirtokos leányát. (Gondos családapaként irányította három fiú- és két lánygyermekük nevelését, taníttatását). A nagy hozomány is hozzájárult ahhoz, hogy 1869-ben Kühne egyedüli tulajdonosa lehessen a gyárnak. Nagyarányú fejlesztésekbe, bővítésbe fogott. Új műhelyeket építtetett, és megkezdte a gőzüzemre való áttérést is, 1874-ben pedig megvásárolta a feloszlatott főhercegi mezőgazdasági gépműhely teljes felszerelését, és magára vállalta a hatalmas uradalom mezőgazdasági gépeinek összes javítási munkáját.
Bár 1870-től Kühne Ede sokat betegeskedett, igazi vállalkozó és gyáros ebben az időszakban lett belőle. A gyár a mezőgazdasági gépgyártás terén Magyarországon az első helyre került. 1879- 80-ban sor került egy nagyszabású vas- és fémöntöde felállítására, ahol mód nyílt az öntvények hőkezelésére is. Kühne Ede a vállalkozás irányítása, igazgatása mellett műszakilag folyamatosan továbbképezte magát. Megkereste és alkalmazta az egyes szakterületek legkiválóbb szakembereit, a gyárában műszaki fejlesztőket folalkoztatott. Gyártmányainak technikai kivitele, minősége ugrásszerűen nőtt. 1874-ben kezdték gyártani a később azután többször továbbfejlesztett, tökéletesített, merítőkorongos, Hungária Drill elnevezésű lófogatú sorvetőgépet, amely a vetés szélesebb körű hazai gépesítésének kezdetét jelentette.
A Hungária Drill elnevezésű lófogatú sorvetőgép
Ennél a vetőgépnél a vetőszerkezetet merítőhengerek képezték, ezeket futókerekek mozgatták. A kapák és a merítőhengerek kiemelése egyidejűleg, egy emeltyű megnyomásával történt. A vetőgép könnyű volt, és még a legrögösebb és legrosszabbul szántott földeken is célszerűen lehetett használni. A magyarországi viszonyoknak tökéletesen megfelelő, szellemes műszaki megoldású gyártmány volt, évről évre nagyobb számban és egyre jobb minőségben került piacra, igen keresett termék volt.
Miután 1869-ben Magyaróvárott megalakult a Magyar Királyi Gazdasági Gépkísérleti Állomás, ennek tudós professzorai szoros kapcsolatot építettek ki Kühnével és a gyárral. 1870 és 1880 között a gyár uralta a hazai piacot, és elindultak az első cséplőgépszállítmányok külföldre, elsősorban a Balkán felé. Se szeri, se száma a sok oklevélnek, arany- és ezüstéremnek, díjnak, kitüntetésnek, amelyeket a Kühne-gyár termékei Európai kiállításokon, bemutatókon kaptak. A legsikeresebb, leggyakrabban díjazott termékek a sorvetőgépek voltak. 1890-ben készült el a Hungária Drill tízezredik példánya, és ebben az évben mutatták be ennek továbbfejlesztett változatát, a Hungária Balance Drillt, amellyel dimbes-dombos vidéken is jól lehetett vetni.
Kühne Ede a vállalkozók első nemzedékéhez tartozott, akik még megőrizték az alkalmazottakkal, munkásokkal a személyes kapcsolatot. A gyár történetében előfordultak olyan gesztusok is a munkaadó részéről, amelyek kivételnek számítottak. 1885-ben rendezték az első munkásünnepélyt, amelyen a régóta a cég alkalmazásában álló munkásoknak kitüntetéseket, a legszorgalmasabb tanoncoknak pénzjutalmat adtak át. Este közös vacsora, tánc, tűzijáték zárta az ünnepséget. Hasonló jubileumi ünnepségre és jutalmazásokra került sor 1889-ben, a gyártulajdonos ötvenedik, egyben a gyár huszonötödik születésnapján. Megjegyzendő, hogy ebben a korszakban nem volt még szokásos hűségjutalmak osztogatása, Kühne Ede azonban megbecsülte a szaktudást, kitartást és szorgalmat. Olyan ember volt, aki, bevallása szerint, az üzemcsarnokokban érezte igazán otthon magát.
Kühne Ede érdemeit a legfelsőbb szinten is elismerték, többször kapott az uralkodótól kitüntetést: 1873-ban koronás arany érdemkeresztet, 1878-ban Ferenc József lovagkeresztjét, végül 1896-ban III. osztályú vaskorona rendjelet.
A századforduló előtti évtizedben a gyártelep újabb bővítésére, fejlesztésére került sor. Új energiatelep épült, az erőátvitel a lakatosműhelyekben levő gépekhez már villamos energiával történt. Az elektromos áram iparban való felhasználása tekintetében a Kühne-gyár volt a legelső az országban! Az öntöde átalakításának tervezésénél Kühne Ede szerette volna megismerni a legújabb külföldi technológiákat. Ebből a célból Károly fiát, aki gépészmérnök volt, hosszabb tanulmányútra küldte Németországba és Angliába. Károly Zürichben szerezte meg diplomáját, és később lehetősége nyílt amerikai tanulmányútra is. 1895-ben apja cégtársává fogadta.
A vállalat fejlett kereskedelmi, piackutató és - mai szóhasználattal - marketingtevékenységet folytatott. A gyár kiterjedt ügynöki hálózattal, valamint az egész ország területén megszervezett lerakatokkal, bizományosi értékesítő fiókokkal rendelkezett. Az ügynökök rendszeresen felkeresték a földbirtokos családokat, gazdasági egyesületeket, a falusi plébánosokat, bírókat, gazdagabb parasztokat. Céljuk az volt, hogy gyűjtsék a tapasztalatokat a gyártott eszközök gyakorlati alkalmazásáról, értesüljenek a gazdák véleményéről, felmérjék az igényeket.
Kühne Ede nemcsak saját és munkatársai ötleteire hagyatkozott a gyártmányfejlesztés során, hanem számos külföldi szabadalom hasznosítási jogát is megszerezte, például a berlini Zimmermann cégtől, a hallei Sack-gyártól. Fia tapasztalatcserére utazott az Amerikai Egyesült Államokba, Richmondba, a világ legnagyobb vetőgépgyárába. Az öntött alkatrészek helyett egyre nagyobb számban alkalmaztak teherbíróbb sajtolt és kovácsolt darabokat. A századfordulón a gyár éves termelési értéke meghaladta a másfél millió koronát. A gőzcséplőgépek, gőzekék, szénasajtolók és borsajtók kivételével valamennyi akkoriban használatos mezőgazdasági gép és eszköz beszerezhető volt a Kühne-gyár raktáraiból.
Kühne Ede 1903. december 13-án halt meg, élete 65. évében. Végakaratához híven gyárában ravatalozták fel, munkásai vitték örök nyughelyére. Halála után a vállalat családi részvénytársasággá alakult át, amelynek elnöke és műszaki vezetője fia, Károly lett, másik fia, Lóránt pedig közgazdászként irányította a gyárat.
.jpg)
