Az éghajlatváltozást nem lehet figyelmen kívül hagyni

A szántóterület legnagyobb részén megszokott kultúrákat, elsősorban gabonaféléket termesztenek. A vetés szerkezete némi átalakuláson ment keresztül az utóbbi évtizedekben. Alig volt szántóföld repcével bevetve a 90-es években, a gazdák a kukorica, búza és árpa mellett cukorrépát, szóját, napraforgót termesztettek abban az időben. Az utóbbi években jelentősen csökkent a kukoricával bevetett területek nagysága, ami a klímaváltozáshoz köthető. Nőtt a búzával, árpával és a napraforgóval bevetett területek nagysága.

Az éghajlatváltozás bolygónkon azonban valójában állandó folyamat. Szokás esetenként úgy definiálni, hogy van a klímaváltozékonyság, ami akkor is jellemezte a bolygót, amikor ember még nem élt rajta. A klímaváltozást pedig lényegében mi, emberek idéztük elő, és továbbra is azt tesszük. Lehetetlen azonban pontosan meghatározni, hogy az emberi tevékenységnek ebben pontosan milyen szerepe van. Sokan vannak olyanok is, akik a „tetten érhető” folyamatok, a „száraz tények” ellenére tagadják, hogy létezne bármiféle klímaváltozás. Azt mondják, hogy ez manipuláció, valakik ezzel „csak butítják” a népet, vagy valami üzleti propaganda részeként tekintenek rá. Szűkebb pátriánkban is összefüggés sejlik, hiszen ok-okozati viszony van az elmúlt évtized éghajlati változásai és a vetésforgó módosulásai között. Nagy területeket elfoglaló ültetvényekről nem beszélhetünk, de Vajdaságban fügével, kivivel, citrusfélékkel, valamint egyes banánfajtákkal is egyre gyakrabban találkozhatunk a szabadban is. A vízigényes tavaszi vetésű kukorica – amely így a nyár legforróbb részét kénytelen átvészelni – a tíz évvel ezelőtti vetésterületének jelentős részét elvesztette. A haszonnövény jelentőségéből eredően azonban a mögöttünk álló idény tapasztalatai is azt jelzik, hogy még mindig jelentős területeken próbálkoznak termesztésével. A káposztarepce térhódítása viszont az utóbbi évtizedekben figyelhető meg. Az időjárási anomáliák, illetve a növényvédelmi problémák egyaránt hozzájárulnak a folyamathoz. Az éghajlatváltozás negatív hatásai mellett azonban a jövőre nézve a repcetermesztők számára nagy kihívást jelentenek az EU-ban tapasztalható – sok esetben alaptalan, szakmai indokokat mellőző – tiltások, melyek a növényvédő szerekre vonatkoznak. A repcének kiemelkedő szerepe lehetne a bioüzemanyag gyártásában, de a takarmányfehérje-ellátásban is. Ezeken keresztül a gazdák jövedelmének stabilizálásában is komoly szerepe lehet. A méhészek, illetve a méheik számára jó legelőt jelentenének a hatalmas repceföldek. Sok esetben azonban a felelőtlen vegyszerhasználat éppen ehhez a haszonnövényhez köthető. Ez jelentős károkat is okozhat a méhészeknek.

Változó világban élünk, a legtöbb iparág, leginkább a mezőgazdaság, többé-kevésbé ki van téve a klímaváltozás hatásainak. Az egyik jelentős szektora, a szántóföldi növénytermesztés ugyanis még mindig csupán „üzem a szabad ég alatt”. Ebben a „gyárban” azonban a termelékenység, a termelési eredmények romlása tapasztalható, ami egyértelműen jórészt a klímaváltozásnak tudható be. Vannak azonban olyan vélemények, hogy az utóbbi évtizedekben alkalmazott agrotechnikai eljárások is hozzájárultak a romláshoz. Termőföldjeink átlagos humusztartalma jelentősen csökkent, ezt az elemzések is alátámasztották. Sok szakember úgy véli, drámai változtatásokra lenne szükség, például egyre több esetben el kellene hagyni a szántást. A mind szélsőségesebb időjárási viszonyokhoz való alkalmazkodás kedvez az alternatív gabonafélék terjedésének. A sok ismeretlenes feladat másik buktatója a földekben hasznosuló víz mennyisége. A rendelkezésre álló adatok azt mutatják, valójában nem a lehulló csapadék mennyisége csökken radikálisan, hanem annak eloszlása vált egyenetlenné, kedvezőtlenné. Az egyre emelkedő hőmérséklet és az általa okozott párolgás miatt jóval kevesebb tud a talajban hasznosulni. Az időjárási szélsőségek miatt sokkal nagyobb az aránya az intenzív csapadékhullásnak, amikor rövid idő alatt nagy mennyiségű csapadék esik. Szűkebb környezetünk klímája sokkal inkább hasonlít ma már az 1950–1960-as évek Dél-Európájára, semmint a korábbi Kárpát-medencére. A klímaváltozással egyre bizonytalanabbá válik a különféle, vetéstől aratásig tartó munkafázisok eddig naptárban rögzített optimális időpontja. A növények termesztését, annak függvényében az állattartást is valószínűleg ehhez kellene igazítani. Azt is fontos kiemelni, hogy a klímaváltozás nem ismer országhatárokat. Kiváltó okai ellen globálisan lehet a leghatékonyabban harcolni. A hatásai ellen azonban helyben kellene védekezni, vagy legalább alkalmazkodni hozzájuk.