Legenda és valóság

A több, mint 130 éve foltozgatott csacsi legendák után nézzük a tényeket. Kezdjük a mulatós kedvűvel. Tivadar nagyapja Szatmár megyének volt előbb szenátora, később pallosjoggal felruházott főbírója, majd Felsőbánya szabad királyi város választott polgármestere. E tekintetben talán az első Magyarországon. Nagyapa nem volt földbirtokos, mint ahogy sokan mások sem a Bányavidéken. A vagyonát illetően egy megválaszolatlan kérdéssel szembesülünk, hogyan került a főbíró birtokába néhány bánya, köztük több arany-, és ezüstbánya is. Próbáljuk megfejteni a kérdést. A család egy kis faluban, Györkefalván (Románia. Románul Cetatele. Máramaros megyében) lakott addig, és csak a főbíró idejében költözött be Felsőbányára. A főbíró édesapja ott volt görögkatolikus parókus, akiről – a helyszínen kőbe vésve – fennmaradt, hogy saját kezűleg építette a templomot. A keresztneve Demeter volt. A főbíró édesanyja nevét latin átírásban ismerjük: Pantarich Theodozia. Mivel a főbíró volt a családban az első Tivadar, az látható, hogy keresztnevét nem az édesapja, hanem az édesanyja után kapta. Szerelem vagy egyéb befolyás? A családi hagyományoknak megfelelő György nevet a főbíró testvére kapta meg. A környező szláv népek, szlovákok, lengyelek, ukránok között nem találtam a Theodozia keresztnevet abban a korban. A szerb Teodosija névre emlékeztet, ami lehetséges, hiszen Györkefalva beletartozott a Lazarevics Istvánnak cserébe adott területbe. Lazarevics István királynak volt Teodosia nevű leánytestvére. De ide költözhetett még másik nővére, Olivera Hatun kísérete, vagy akár Brankovics György házanépe is. A vezetéknév sem egyszerű, megmaradt az eredeti, görög nyelvből átvett pantar és a latin átírás ellenére sem lett panter. Én – talán kissé felületesen – Párducnak értelmezem, ami nem tipikus családnév a földműves világban. Theodozia asszony halála után valahogy megjelentek a bányák a főbíró tulajdonában. Hát ez kimaradt az emlékirataiból. Majd az 1854-es „Általános bányatörvény” miatt megszűnt a bányaművelés, az a jogszabály ugyanis kimondta, hogy minden, ami a föld alatt van a császárt illeti. A helyiek meg úgy gondolták, akkor kaparja ki magának. De addigra a főbíró már idős ember lett, még két évet élt.

A nagyhatalmú és dúsgazdag főbíró élete delén elvesztette a feleségét, hat gyermekük anyját, valószínűleg az 1828-as szülésnél, amikor a hölgy már 37 éves volt. Pár évi bánat után a főbíró még érezte magában a vitézséget, ezért újra nősült. Naná, hogy egy 22 évvel fiatalabb nővel. Ilyenkor a családi hagyomány szerint kiadták az új asszonnyal közel azonos korú vagy idősebb fiúk örökségét és eltanácsolták őket a szülői házból. A háztartás nem az ő gondjuk. Semmi okunk feltételezni, hogy Tivadar édesapja esetében ez nem így történt. Ugyanis a későbbi dátumú bányarészvényesi listákban Ferenc nem szerepelt sehol sem. Ferenc második keresztneve Károly volt.

Ferenc fogta az örökségét és kereskedésbe kezdett, mivel semmihez sem értett. Bérelt egy gőzhajót, és a Dunán délről felhozta a kereskedelmi partnerei által igényelt árukat, Pestre, Bécsbe. A család lófő (székely tiszt) hagyományokat őrzött, a feudális világban ez nemesnek számított, hát Ferenc nem árulta el, hogy alantasnak tartott foglalkozást űz. A pénznek meg nincs szaga. Egzotikus magyarázatok szerepelnek a különféle anyakönyvi kivonatokon, tisztviselő, hivatalnok, konduktor. Az 1848-as szabadságharc alatt Ferenc elvesztette a vagyonát, még bujdosni is kényszerült. Oraviczabányára költözött, ott született a kislánya, Maria Wilhelmina Etelka Aloyzia, majd Tót-Sztamorán a legkisebb gyermek, János Albert György. Ferenc ismét belevágott a kereskedésbe, de ezúttal hitelből finanszírozta az üzletet. A hajóút Báziásból indult és még mindig Pest és Bécs volt a célállomás. Báziás városa már nincs a térképen, a Vaskapu építkezések során 1972-ben víz alá került, a hajódaru tornya még látszott pár éve. Kitűnő horgászhely.

Ferenccel szemben sokszor indult végrehajtás, de sohasem végződött tragédiával. Nézzünk egy példát. Az 1859.09.06-i Temesvarer Zeitung egy tervezett végrehajtásról tudósít Ferenccel szemben, árverésre kerül Dioszeg-, és Helena Malenitz puszta, 33 db ökör, 8 ökrösszekér, 30 „mérő” zöldbab, 1000 „mérő” kőszén. Gőzhajó nincs megemlítve, de a lefoglalt vagyon kissé sok egy hivatalnoki fizetéshez. 1 bécsi mérő = 61,487 liter, 1 pesti mérő = 93,7 liter, 1 pozsonyi mérő = 62,53 liter. Ferenc nyilván kereskedett, hiszen 8 db ökrösszekér egy „háztartásban” soknak tűnik. A kőszén nem tipikus mezőgazdasági termék, és a pesti mérővel számolva, mintegy 93 m3, azaz 350 tonna mennyiségről beszélünk. A kisebb mértékkel számolva úgy 30%-al kisebb, de az is bődületes.

Ferencet is utolérte a balsors, méghozzá a műszaki haladás képében. Az Osztrák-Magyar Államvasút társaság kőszén és vasércbányákat vásárolt Oraviczabánya környékén, a szállításhoz Bécs-Báziás vasútvonalat épített ki. A vonatforgalom indulása előtt Ferenc Bécsbe költözött, ahol felszámolta a vállalkozását, majd hazament Felsőbányára meghalni. 1865.12.12-én apoplexiában (gutaütés, agyvérzés) meghalt. Temetésén egyetlen közvetlen családtagja sem vett részt. Ferenc felesége az egyik linzi fogadósnak volt a leánya, a gazdag Felsőbányaiak lenézték.

Puskás Tivadar 1844.09.17-én született Pesten. Akkor még nem létezett Budapest, szóval csak Pesten. Ahol keresztelték, akkor még nem Bazilika volt, most az. Keresztelési neve Tódor János Lambert. A Tódor a Tivadar régies alakja. Angol nyelvterületen Theodore. A latin „Isten ajándéka” kifejezés egy eltorzított alakja. Női változata a Theodóra. Tivadar iskoláiról annyit tudunk, hogy az 1857-1858 és 1858-1859 tanévekben a bécsi Theresianum hallgatója. Majd a család Budára költözött és az 1859-1860, 1860-1861, 1861-1862 tanévekben a Kegyes Tanítórendi Főgimnáziumba járhatott. Biztosan nem tudjuk, mivel az iskola az 1860-1861 tanévig nem jegyezte a tanulók névsorát. 1861-től Lutter Nándor lett az igazgató, az iskola pedig Királyi Egyetemi Katolikus Főgimnázium néven működött tovább. Tivadar 19 évesen, azaz az 1862-1863. tanévben a Budai Királyi Egyetemi Főgimnázium 8. oszt tanulója. Erről már van matrikula. 1863-ban az ELTE-n jogot hallgat. Vélhetően nem fejezte be az évet, mert a család visszaköltözött Bécsbe, az 1864.03.25-i Wiener Zeitung tájékoztatja olvasóit, hogy Puskás Ferenc földbirtokos a Hotel Schröderben, Leopoldstadtban (Bécs 2. kerülete) lakik. Tivadar 1864-ben a Bécsi Egyetem jogi fakultására járt, de az 1865-ös félévre már nem iratkozott be, nem fejezte be a képzést, feltehetőleg ekkor állt katonának. Az 1865.05.12-i Wiener Zeitung, Értékpapír amortizáció cikkében értesíti az olvasókat, hogy Puskás Ferenc váltóit leértékelték, visszavonták, Ferenc tehát végleg visszavonult az üzlettől, majd hazament Felsőbányára, a felesége nem ment vele. 1865.12.12-én Ferenc meghalt. 1866.06.02-én meghalt az édesanyjuk, Maria Agrikola. Ferenc Ignác temettette el, gondoskodott az árván maradt kisöccse elhelyezéséról, a kishúguk cselédnek állt. Tivadar ezen a temetésen sem volt jelen. Hat héttel később, az 1866.07.21-i Fremden Blattban Tivadar szerepel „A Custozzai csatában június 24-én tőlünk elesett, megsebesült és eltűnt katonákról” készült listában. (Az olasz fronton az osztrákok Habsburg-Tescheni Albert főherceg vezetésével 1866. június 24-én, a második custozzai csatában, valóban gyors győzelmet arattak II. Viktor Emánuel nagy túlerőben lévő seregei fölött.) A Die Presse szerint Tivadar „vermisst”, azaz eltűnt. Majd két évvel később, 1868.05.30-án Tivadar Antwerpenből a Dolphin nevű teherhajóval Londonba utazott, (május 30-án érkezett meg), ügyvédként és osztrák nemzetiségű személyként szerepel az utaslistában. Nem volt inkognitóban, de a teherhajón történő távozás sietségre vall.

Felmerül a nyelvtanulás kérdése. Édesanyjuk Maria Agrikola osztrák hölgy volt, Tivadar és Ferenc Ignác osztrák iskolába jártak (Ferenc Ignác csak 1858-59-ben járt a Theresianumba), majd Budán német nyelven oktatták őket, igaz 1861-től vegyes, majd azt követően magyarul folyt a képzés. Tivadar anyanyelvi szinten beszélt németül. Angolul és franciául a Theresianumban tanulhatott, ott biztosan volt ilyen képzés. Azért ne zárjuk ki a későbbi nyelvtanulást sem, ugyanis nem tudjuk, mi történt 1866.06.24-1868.05.30 között.

Tivadar Angliában valóban elszegődött a Waring Brothers & Eckersley konzorciumhoz, és ez a cég nyerte el a Magyar Keleti Vasút építési munkáját, amelyet a magyar állam az 1867-es kiegyezés után elkezdett, 1868-ig a Nagyvárad-Kolozsvár szakasz el is készült. A folytatásra szánt pénzt máshová irányította a kormányzat, hitelt nem akartak felvenni, a munka haladása érdekében kitalálták az úgynevezett kamattámogatási megoldást. Vegyen fel hitelt a kivitelező, építse meg a vasútat, üzemeltesse azt 50 vagy 90 évig, az így keletkezett haszonból fizesse vissza a hitelt, az állam átvállalja tőle a kamatok fizetését. Az angolok átlátták a helyzetet, nem ez volt az első „okosba intézett” megbízásuk. A megbízást haladéktalanul átruházták az Angol-Osztrák Bankra. A bank vállalta 75 millió ezüstforint biztosítását, melyhez részvénytársaságot alapított, Magyar Keleti Vasúttársaság néven. A Magyar Keleti Vasúttársaság tagjai zömében magyar bárók és grófok voltak, akik mindnyájan tagjai voltak a felsőháznak, egyesek pedig kormányzati pozíciót is betöltöttek. Szóval lett volna pénz, ha akarják. A Magyar Keleti Vasúttársaság képviselői megrendelték a Waring Brotherstől a kivitelezést. Ezzel a manőverrel az angolok megszabadultak a hitelfelvételtől és a visszafizetés kockázatától. Az új szerződésben már semmiféle anyagi felelősséggel nem tartoztak a munka sikeres befejezését illetően, illetve az építési folyamat során keletkező adósságok rendezésére vonatkozóan. Ahogy várható volt, befejezetlen munkát és tetemes adósságot hátrahagyva felelősségre vonás lehetősége nélkül távoztak. Ebben a projektben dolgozott Tivadar, kérdés milyen beosztásban, mert nem szerepel a munkások listájában. A feudális kötöttséghez szokott hatóság veszélyesnek ítélte a nagy létszámú szabadon mozgó ember jelenlétét, ezért még a szállodai bejelentőket is közhírré kellett tenni. Tivadar mozgását is regisztrálták, mindenütt tolmácsként jelentkezett be. De Ő tárgyalt a megrendelő bank, valamint az átvert állam tisztviselőivel, neki számoltak be az angol mérnökök, Ő találkozott az angol főmérnökkel. Egyértelmű, hogy a projekt vezetőjeként dolgozott, és jó oka volt titkolózni.

Az angolok 1871.03.27-én távoztak, Tivadar, a tolmács azonban maradhatott. Indult a választásokon. 1872.05.16-i A Hon című újság tudósít, hogy a Királyhágón túli választókerületben, Gyulafehérvár bal oldali jelöltjeként szállt harcba. Nem nyert, Bécsbe költözött. Az 1874.12.06-i Wiener Zeitung cikke szerint Bécsben pénzügyi követelés volt Tivadarral szemben, melynek egyeztetése december 8-ra volt kitűzve. A követelő fél nem jelent meg. Tivadar Bécsben a III kerületben a Marokkanergasse 22 szám alatt lakott.

Szólni kell az 1873-as bécsi világkiállításról is, amely 1873.05.01-én nyílt meg. Az első héten beütött a tőzsdekrach, miközben tombolt a kolera és a szárazság miatt éhínség volt a Monarchiában. A kiállítást a tervezett időpont előtt és hatalmas anyagi veszteséggel zárták. A látogatókat – a korabeli újságok hirdetései alapján – lasszóval fogták. A lakájmédia a sikerben érdekelt hatóságok adatai alapján 7,3 millió látogatóról beszélt, ami az 51 milliós Monarchiában valóban jelentős. Kiemelték még a művészeti értékeket is. Tivadar állítólagos utazási irodája sem a cégnyilvántartásokban, sem a hirdetésekben, sem a Fremden Blatt tudósításaiban nem lelhető fel. A kapcsolódó legenda szerint Tivadar ekkor mesés vagyonra tett szert. A tőzsdekrach, az éhínség és a kolera mellett egyetlen vállalkozás sem szárnyal, ez nem a jólseper időszaka.

Az 1873-as események 1874 végéig sem rendeződtek a Monarchiában, végül Tivadar is kivándorolt Amerikába. Nem tudjuk, hogy pontosan mikor és hogyan, mert sehol sem sikerült fellelni. Nem csak nekem, hanem az USA hatóságoknak sem.

Annyi tudunk, hogy az USA folyamatosan és agresszívan növelte a területét akkoriban. A csatolni kíván területeket háborúban elvette Mexikótól, ahol kellett „megtisztította” az agresszív őslakóktól és megkezdte a betelepítést. Ilyen volt Colorado Territory is, ahová az USA 36. kongresszusán hozott szövetségi törvény értelmében 1861.02.18-tól települhetettek a bevándorló fehérek. Ez a territory szervezés nem volt egyedi, ilyen volt a környéken Nebraska, Kansas, Utah, Újmexikó, stb. A Colorado terület sziklás, éghajlata alkalmatlan mezőgazdasági tevékenységre, viszont egy 1858-1862 között szervezett expedíció aranyat talált. Tivadart 1875.12.15-én honosították itt. Az állami irányítás még csak részleteiben működött, ezért nem tudjuk hogyan, de szert tett egy nagyobb birtokra, Park megye, Mosquito Mining District területén. Belevágott az aranybányászatba, de nem bután. Társult egy emberrel, Ford Larkinnal, aki már sikeresen talált aranyat a földje közelében, közösen megalapították a Bécs Bányatársaságot. Larkin leszármazottai ma Denverben élnek. Az arany a sziklák zárványaiban rejtőzött, ezt telérnek nevezik a hozzáértők. Találtak is aranyat, de pontos adatokat nem lehet erről tudni, az állammá szervezés hiányos nyilvántartási időszakából, csak annyi szerepel a földhivatali bejegyzésen, hogy két bánya működött korábban Tivadar földjén. Volt is pénze Tivadarnak, és úgy vélte befekteti, mert aranyat találni szerencse dolga. A korabeli USA-ban ezzel a problémával nem volt egyedül, hamar társra talált, akiről lejjebb ejtünk is pár szót.

15 év létezés után, pontosan 1876.08.01-én Colorado, 38. államént felvételt nyert az USA-ba, Colorado State néven és azonnali hatállyal bevezették az USA államirányítási rendszerét. Tivadar éppen Európában kereste a befektetési lehetőségeket, konkrétan Párizsban volt, amikor a hír hallatára haza kellett szaladnia, mert bányakoncessziót kellett kérni az éppen művelt aranybányájára. 1876.08.07-én meg is kérte a Mother Lode telérre a földhivataltól (General Land Office, Bureau of Land Office), az engedélyt, meg is kapta, és azt Rutherford Birchard Hayes (az USA 19. elnöke) nevében adták ki. A földhivatali nyilvántartásban a 83. kötetben a 275-281 oldalakon szerepel. Ebből megismerhetjük a telér paramétereit, amiből egyet emelnék ki, 1500 láb hosszú volt. Egy láb nagyjából 30 cm, azaz a telér 450 m hosszú volt. Lehet, az eredményt már nem grammban mérték.

Ezen kívül még négy engedélyt sikerült megtalálni, volt olyan barlang, ahol két telér is szerepelt az engedélyen. A megtermelt vagyonnal Tivadar egyedül is üzletelt, de tanítója, mentora, befektető társa Edward W. Saportas volt. Saportas valódi kilétére az 1885.02.02-i The New York Times világít rá cikkében: „Edward Saportas, aki tegnap a Madison-avenue 158. szám alatt halt meg, 15 évvel ezelőtt New York gyapotkirálya volt…”.

Felesége, Izabella brazil állampolgár volt, az ott megtermelt gyapotot szállította Saportas flottája Liverpoolba, meg New Yorkba. Saportas tehát nem volt kispályás. A felgyülemlett pénzét ő is forgatta, például az US Rolling Stock Company – első elnöke George B. McClellan tábornok – beszállítójaként, vagy ismert, hogy az orosz államtól koncessziót nyert a Kreml világításának kiépítésére Alexander cár koronázási ünnepségére, megalapította az Edison European Electric Light Companyt, megszerezte a franchise-t az első chicagói magasvasúthoz. Volt biztosító társasága, és benne volt az ingatlanüzletben is. Láthatjuk rendesen belecsöppent Tivadar a jóba. Közben előjött az Edison ügy. Nézzük.

Edison a technikai forradalom vezető feltalálója volt, ezernél is több szabadalommal. Jól hangzik, de a szabadalmi oltalom kérése pénzbe kerül, a tetejére Edison vásárolt egy ingatlant New Jersey államban, Menlo Parkban, ahova 1876.03.26-28 napokban költözött be, és megkezdte a kísérleti műhelyek építését. A pénzhiány miatt 1876.09.18-án Edison azt javasolta George Blissnek, a Bliss és Charles Holland féle szabadalom értékesítő társaságnak, hogy a telefon szabadalmakat adják el Európában. Ők viszont a szabadalmak hasznosítását javasolták, méghozzá Puskás Tivadar bankár bevonásával, akit már korábbról ismertek. A budapesti Telefonia Múzeumban olvasható egy 1876.03.22-i levélke, melyet Charles W. Batchelor Edison közeli munkatársa, feltaláló társa, gyakorlatilag Edison titkára írt Tivadarnak. Már akkor, azaz a javaslat előtt fél évvel üzleteltek. Tivadar éppen Londonban volt akkor.

Tivadarunk 1877.12.13-án járt először Edisonnál a Menlo Parkban. 17-én aláír két megállapodást Edisonnal, ahol George Bliss is jelen volt, tanúként. Ebben Puskás Tivadar a későbbiekben kialakítandó beszélő telefon és a fonográf európai forgalmazásának jogát, és a haszon egy részét, a szabadalmi díjak fizetése fejében megkapta. (Az eredeti szerződések fotómásolatait dr. Kutor László kutatta fel az Edison Papers oldalán, és bocsátotta grátisz a rendelkezésemre.)

A megállapodás szerint Edison szabadalmi oltalmat szeretne szerezni, és hasznosítani akarja a beszélő telefon és a fonográf nevű találmányait a következő országokban: Oroszország, Spanyolország, Olaszország, Ausztria, Németország, Franciaország és Belgium. Tivadar megfizeti a 12.160 dolláros összeg második részét L. W. Serrell szabadalmi ügyvédnek, kinek címe: 76 Chambers Street, New York.

Hősünk 1878 január 22-én járt Edisonnál utoljára, az Edison Papers archívum dokumentumai szerint.

Ebben az intervallumban, tehát 1877.12.13 – 1878.01.22 között, Tivadar a készülékek tesztje során rákérdezett a telefonközpont fejlesztésének állására. Ezt igazolta vissza később az Edison Papers, Edison 1908-1910. között készült jegyzete alapján. Ez egy az üzletfelek közötti beszélgetés, és nem szabadalom. Mint ötlet, csak Edisonnak volt sokkoló, a telefonpiacot bármely okból figyelő kortársaknak nem. Vajon miért volt ez akkora jelentőségű Edisonnak, hogy megemlítette az emlékirataiban? Nos, a Boston Electrical Handbook megemlíti, hogy az 1877. május 17-én, 18-án és 19-én este tartott New York-i előadásokon Bell vázolta és ékesszólóan támogatta a telefonközpont még fejlesztésre váró használatát. (126. oldal) Ennek fényében Tivadar telefonközpontra vonatkozó felvetése egy befektető vagy üzlettárs jogos kérdése, esetleg javaslata, tanácsa lehetett.

Ha már szóba került Bell és a telefon, ejtsünk szót róluk. A telefon feltalálását sokan maguknak követelik. Én úgy találtam, hogy egy német ember érdeme. Johann Philipp Reis bemutatta a készülékét több helyen, így 1862-ben Wilhelm von Legatnak, a porosz császári távíró társaság felügyelőjének, és 1872-ben Wandewyde professzornak New Yorkban. 1859-ben a Fizikai Évkönyv ismertette a készüléket. Találmányát értetlenség fogadta, elhatalmasodott rajta a tuberkulózis, 1874-ben meghalt.

A méltatlanul elfelejtett nagyjaink közé tartozik Charles Bourseul mérnök úr is. Ő nem csak a távíró konstrukcióján javított, hanem alkotott egy elektromágneses mikrofont is, ámbár megépített prototípust nem sikerült fellelni. 1854-ben írt memorandumát a L’Illustration (Párizs) tette közzé.

1871.12.28-án Antonio Santi Giuseppe Meucci bejegyeztette telefon szabadalmát az USA Szabadalmi Hivatalában, az 1874-ben lejárt, de Meuccinak nem volt pénze meghosszabbítani.

1876.03.03-án jóváhagyták az USA-ban Bell telefon szabadalmát (akkor még harmonic telegraphnak nevezték), amely kizárólag Alexander Graham Bell nevére szólt. 1876. február 14-én nyújtotta be, majd március 7-én kapta meg a 174.465 számon iktatott szabadalmat, Meucci vitatta ezt a döntést, a per halálával, azaz 1889-ben felfüggesztődött. Később az USA lépett az elhalt feltaláló helyére, az Egyesült Államok kormánya a Bellnek kiadott szabadalom megsemmisítését indítványozta csalás és félrevezetés miatt, az ügyet a Legfelsőbb Bíróság helytállónak találta, és előzetes lefolytatásra bocsátotta. De valahogy nem haladt a jogszolgáltatás, miközben Bell vállalata, az AT&T a világ legnagyobb telefonos cége lett. Hű, de ismerős, mintha itthon történt volna.

De más is vitatta Bell szabadalmát, ugyanis Salemben egy Elisha Gray nevű fizikus is beadta a szabadalmi kérelmét, de őt pár óra késedelem miatt elutasították. Pedig a Bell féle csoda pontosan olyan volt, mint Gray szabadalmi igénye.

2001 szeptemberében az amerikai Képviselőház határozatban jelentette ki Meucci elsőbbségét (https://www.congress.gov/bill/107th-congress/house-resolution/269/tex ). Az amerikai olasz sajtó kitörő örömmel üdvözölte a döntést, cikkeikből kiderül, hogy Meucci és Bell egy műhelyt béreltek, emiatt Bellt mindenféle szutyok tolvajnak nevezték.

Bell hallássérülteket oktató skót származású tanárember volt, aki nem értette a készülék működését, kísérletezett vele. Ezt látva a konkurens cégek erős fejlesztésekbe kezdtek, mindenki pénzt akart látni belőle. Valóban, a telefonokhoz kellett egy telefonközpont is, hogy értelme legyen, csak még az nem volt tiszta, hogy a mikrofont és a hangszórót külön kell választani, a telefonálási igényt figyelni kell, a beszélgetés végét úgyszintén, a hívás kezdeményezését jelezni kell a hívott félnek, ami végül egy csengő lett, hány vezeték kell az összeköttetéshez, és még sorolhatnám a műszaki igényeket. Építettek sokan telefonközpontot az éppen elérhető telefon egyik-másik készülék fajtájára, és akadt olyan is, aki szabadalmaztatta a sajátját. 1880.01.16-án Leroy B. Firman beadta telefonközpont szabadalmi igényét, ezt 1885.10.13-én kapta meg. Száma 328305. A Bell féle egyvezetékes telefonokhoz készült, külön csengő-áramkörrel. Hogy lássunk példát is erre a zűrös időszakra.

Miközben, 1877.05.17-én Bostonban Edwin Thomas Holmes létesítette az első – kísérletinek mondott – telefonközpontot. Betörésbejelentésre tervezte. Központi kapcsolótáblát attól a Charles Williamstől rendelt, akitől Bell elcsábította Thomas A. Watsont, akit Bell titkárává nevezett ki. Watson előtte könyvelő és asztalos volt, később megalapította a Fore River Ship and Engine Building Company-t, amely a második világháború alatt jelentős hajógyárrá vált. A telefonokhoz az üzemeltetési jogot Holmes Hubbardtól, Bell apósától kapta. A Philadelphiai világkiállítói katalógus 332. oldalán találjuk, a 186-os stand kínálata, tűz és betörésjelző automata távíró rendszer, a Bell Electrictől. A rendszer működéséről nem sikerült leírást fellelni.

1878.01.28. New Haven, az első kereskedelmi telefonközpont. 21 előfizetőről tudunk, George Willard Coy munkája. A kapcsoló rendszert 1880-ban szabadalmaztatta. A korabeli levelezésből a szervezés, az 1911-es vagy későbbi levelekből pedig a hívásjelző, valamint a hívás központi kezdeményező készülék, tovább a kissé ellentmondásos kábelezés ismert. A megadott dátum nem az üzemeltetés indulása, hanem a vállalkozás szervezéséhez tartozó levelezés legkorábbi dátuma. A pontos indulás nem ismert. Sokan ezt a vállalkozást tekintik az első telefonközpontnak, jóllehet ismert a szakirodalomban az az állítás is, miszerint a bostoni Holmes is megengedte, hogy hálózatát nyilvános telefonkét használják.

Én igazságot tenni nem tudok, szerencsére nem is posztom. De azt mindnyájan látjuk, hogy dr. Vajda Pál azon állítása, miszerint a telefonközpontot nem kellett feltalálni, mert az már a telefon feltalálása előtt – jó tizenöt évvel – ismeretes volt, egy orbitális szamárság. Na mégis melyik telefon fejlesztéshez lett volna jó? Francois Marcelin Aristide Dumont 1850-ben a távíróközpontot találta fel, de a szabadalmi leírásban szereplő készülék műszakilag nem volt kivitelezhető, ezért csak papíron létezett. Szóval a fejlesztés különböző szintjein álló egyetlen telefonhoz sem lett volna alkalmas, de még a távíróhálózathoz sem lehetett használni. Dr. Vajda Párizsban, a Sorbonon végzett filozófus volt, véleményét az aktuálpolitika motiválta. A kapcsolódó legendákban olyan kijelentés szerepel, hogy Dumont csak az elvet szabadalmaztatta. Elvet nem lehet szabadalmaztatni, csak konkrét megoldást.

Tivadar 1878.01.24-én Amerikából elindult Európába, a március másodikai Northern Wig értesít a Liverpooli érkezéséről, majd onnan Párizsba utazott, március 11-én már a francia Akadémiának mutatta be a készülékeket, huszonkilencedikén pedig vendégül látta egy vacsorán a párizsi elitet (Le Courrier).

1878.07.07-én Tivadar megkapta a telefonra a francia szabadalmi oltalmat, de Bell cége is jelen volt.

Edisont tájékoztatták a kialakult telefonpiaci „döntetlen” helyzetről. A Bell Company felismerve a helyzetet (Tivadarnál volt a szabadalom) az együttműködést szorgalmazta.

1878.10.15. Saportas 3.000 db 100 USD részvénnyel és 10 tulajdonossal megalakítja az Edison Electric Light Companyt. A cég elnöke Norvin Green, a Western Union elnöke. Az angliai cég igazgatója Puskás Tivadar.

1879.06.26. – A párizsi telefonközpont megnyitása.

1879.11.25. Edison egy korábbi szabadalmát (1875.01.19 száma 158787) átdolgozta és megjelenik egy saját hangszóróval (szabadalom száma 221957). Az új telefont 1879. március 14-én Angliában, a Lombard Street 6. alatt (Gouraud ezredes irodája) kiállították, bemutatták működés közben. Edison ezzel együttműködésre kényszerítette a tőke erősebb Bell érdekeltségeket, amelyekben már megfogalmazódott az együttműködési szándék.

1879.12.30. Az Edison Electric Light Company részvényei százszoros értékre emelkednek.

1882.02.18. Tivadart beválasztják a Société Industrielle et Commercialle Edison igazgató tanácsába, a céget 1.500.000 frank tőkével bejegyezték. Megállapodnak a Compagnie Continentale társasággal. (Tivadar a Kontinentális Edison Társaság – világítási üzletág – igazgatósági tagja)

A telefoneladás úgy megugrott, hogy Angliában a lakosság aláírásgyűjtéssel követelte a telefonközpont telepítését.

Ekkor beszállt egy másik amerikai vállalkozó, Frederic Allan Gower, aki egy ideig Bell-franchise-t működtetett az Egyesült Államok New England államában. Bell-lel és Watsonnal turnézott és előadásokat tartott, mielőtt az 1880-as évek elején Angliába indult. Itt fejezte be azt a tervet, amely hosszú évekre a brit posta szabványává vált. Gower módosított Bell telefonján, majd megalapította a Gower-Bell Telephone Companyt.

A piaci mozgások eredményeképpen végül létrejött a The United Telephone Company 500.000 font értékben, amely-ből 200.000 font a Bell Company, 115.000 font az Edison Company része volt, a többi különféle pénzügyi befektetőké.

Franciaországban Gower megelőzte Bell és Edison rivalizálását és Párizs, Lyon, Marsailles, Bordeaux, Lille és Nantes városokra koncessziót kapott. Bell csak Párizsra, Edison mindenhova kért koncessziót. Ügyes dolog volt a koncesszió kérése, de a „jó” telefon szabadalma még mindig Tivadar zsebében lapult. 1880.12.10-től ezek a koncessziók belekerültek a Société Generále de Téléphones tulajdonába. Ennek a cégnek is Tivadar lett az egyik igazgatója. Ebben az időszakban képezte ki öccsét, Ferenc Ignácot a telefon üzleti és műszaki tulajdonságairól. Ferenc a budapesti telefonközpontot egyedül hozta létre, sőt a világítási üzletbe is belekezdett. Ehhez vette fel Pavle Mandics huszárezredes, tiszttársa kérésére a munkanélküli Nikola Teslát. A világítási üzlet nem indult be, így Teslát ajánlólevéllel Tivadarhoz irányította Párizsba, aki fel is vette a világítási munkákhoz. A legendák szerint ekkor Tesla hálából elkészítette a világ első elektromos autóját Tivadarnak. Az őstehetséget végül Tivadar erős ajánlólevéllel Edisonhoz irányította.

Tivadar hazaköltözésről már írtam az első fejezetben. A magyarországi tevékenysége a Budapesti Fővárosi Levéltárban kutatható. Talán kiemelném, hogy a Tivadar a magyar királyi kormánynak felajánlotta a telefonhálózatot megvételre, ár nélkül. A kormány így a szabadalmi jog és a berendezések, meg a vállalat fölött is jogot szerzett volna. A minisztertanács 1885.05.22-i jegyzőkönyve szerint gróf Tisza Kálmán miniszterelnök az ajánlatot indoklás nélkül elutasította. Tivadar részvénytársasággá alakította a céget, majd azt vitte csődbe, ezzel Baross Gábor minisztert kényszerhelyzetbe hozta, a telefon vállalatot megvásárolta az állam, de Tivadarra bízta az üzemeltetést. Tivadar ugyanazt eljátszotta ismét, az üzemeltetést végző bérleti vállalat is csődbe jutott, az állam azt is kivásárolta, Tivadar csak igazgatósági tag maradt. Nem szabadult.

Tivadar sikertelenül kutatott olaj után. Ő alkalmazott mélyfúrást először hazánkban. Vizet talált, legfiatalabb leányáról Theodorának nevezte. Az élet fintora, hogy onnan pár száz méterre az utókor valóban talált olajat. A cég Szamosújváron volt, Ozokerét volt a neve, hivatalosan petróleumfinomító és paraffingyár volt. Ezzel a céggel ugyanazt játszotta, felvette az állami támogatást (1888.06.29. – Állami ipari kedvezmény), 1889.08.09-én részvénytársasággá alakította, majd 1890.06.01-én csődbe vitte. Belejött ebbe a bankár foglalkozásba.

A Vaskapu szoros hajózhatóvá tétele felkeltette Tivadar érdeklődését. 1890.12.15-i szabadalmi bejelentések. 546. sz., Puskás Tivadar Budapesten, eljárás és hozzávaló berendezés víz alatti robbantásokra; aug. 9. és 555. sz., Puskás Tivadar Budapesten, töltényhüvely, víz alatti és szárazföldi robbantások számára; aug. 23. (BME Ipar-ügyek) A pénzügyi trükkök után a kormányzat menekült Tivadar elől, a munkát nem Ő kapta meg. Kotróhajós megoldást választottak, a munka 1-2 hónap helyett így 12 évig tartott. Az USA-ban használták és később tovább fejlesztették ezt a szabadalmat.

Tivadar utolsó üzleti elgondolása a telefon-hírmondó volt. Már 1892 júliusában több országban szabadalmaztatta a berendezést, ami nyitott – bárki által megtekinthető – rendszer volt, sőt életében először újságcikket is írt, ami azonban csak a halála után jelent meg. De ez a berendezés nem volt megfelelő minőségű, ezért 1893 januárjától egy második szabadalombeadási hullámot csinált, ez azonban már titkos volt. Ezt a berendezést meg is építette Budapesten, 1893.02.15-én megkezdte a működését, ez volt a világ első tömegkommunikációs rendszere. Tivadar összecsomagolt, hogy a családja után megy Waasenbe, de március 16-án szívinfarktusban meghalt.

Mivel a tömegkommunikáció államérdek, Tivadar emlékezete vegyes képet mutat. A nemzetépítés időszakában – rendszerint alaptalanul – magasztalták, a kádárista időkben, mivel a leszármazottak 1956-ban elmenekültek, ugyanúgy minden alap nélkül gyalázták. Ehhez nem kellett kutatni és feltárni a tényeket, arra nem volt szükségük az újságíróknak. A történészek meg alkalmazkodtak a viszonyokhoz. Azért írtam az előző fejezetben, hogy életéről a közvélemény inkább legendákat ismer, mint tényeket. Ha összevetik írásomat a wikipédia szócikkével, vagy a Tivadarról elnevezett iskola honlapján szereplőkkel https://www.puskas.hu/100/cikk/elete-es-munkassaga akkor láthatják, hogy így van. Sem az enciklopédiának, sem az iskolának nem feladata a kutatás, csak a közismereteket továbbítják, kérem, ne hibáztassák őket.

Mi most bepillantottunk a múltba, remélem élvezték.