Pszichológiai boncasztalon a társadalom - a megfélelmlítés és a megalázás

Jómagam, inkább az iskolai erőszak keretében foglalkoztam vele, de úgy látszik, az utóbbi hónapokban a politikai nyomásgyakorlás és a hatalom eszközévé vált, sőt magasrangú állami tisztségviselők is gyakorolják, a tévé képernyője előtt, sokszor saját munkatársaikkal szemben is. Szinte napi szinten látható úgy az utcákon, mind a médiákban, ami sajnos oda vezet, hogy elfásulunk ezekkel a jelenségekkel kapcsolatosan, hisz napi szinten bombáznak bennünket az ilyen esetekkel, és sajnos az, aki gyakorolja a megalázást és a megfélelmlítést, nincs szankcionizálva, mondhatjuk azt is, hogy nem kapja meg méltó büntetését. Mivel a legfelsőbb államvezetés gyakorolja, terjeszti és támogatja, mind több és több alkalommal gyakorolják a követőik is, sőt szabad kezett kaptak az állami szervek is, gyakran törvényellenes intézkedéseket foganatosítva a diákok, egyetmisták és a másként gondolkodó, és véleményüket békés úton kinyilvánító polgárokkal szemben is.

A megfélemlítést a Katolikus lexikon[1] a társadalmi életben, a diktatúrák eszközének tartja. A Wikipédia szerint, a megfélemlítés, a bullying, a bántalmazás egyik fajtája. Ha munkahelyi viszonylatokban szemléljük, akkor ezt a fogalmat mobbingnak nevezik. Az értelmező szótár szerint, „…Megfélemlít vkit (vmivel): vkiben nagyságával, hatalmával, lenyűgöző mivoltával akaratlanul is olyan félelmet kelt, hogy cselekvőképességében megbénítva érzi magát.”[2] Olyan ismétlődő viselkedést jelent, amellyel egy csoport vagy egy személy egy másik csoport vagy személy feletti hatalmát igyekszik kialakítani vagy megerősíteni, az „erőegyensúlyt” ezáltal megszüntetve. Ez a felborult erőegyensúly egyaránt jelenthet társas és/vagy fizikai befolyást. Sajnos, bármely olyan helyzetben előfordulhat, ahol az emberek kapcsolatba kerülnek egymással: így van, iskolai, templomi, családi, munkahelyi, otthoni és egyes környékeken, lakóközösségekben megjelenő formája is. A megfélemlítés egy összetett jelenség, amely a bántalmazás három alaptípusából áll össze. Benne ott van az erőszak, a bántalmazás érzelmi, szóbeli és fizikai formája. Gyakran folyamodik a kényszerítés rejtett módszereihez, mint például a pszichológiai manipulációhoz.

A megalázás sem egyszerű jelenség, amit legjobban a nagyszámű szinonímája bizonyítja. Pl. „lealacsonyítás, lealacsonyodás, megaláztatás, lekezelés, porba tiprás, megszégyenítés, hitszegés, önmegtagadás, alázkodás, szégyenkezés, becstelenség, gyalázat, megszégyenülés, megalázódás, megbántás,…”. „Más embert csúnyán leszóló; személyiséget súlyosan megsértő, semmivé tevő (viselkedés, közlés). Értéket lebecsülve más önérzetét, önbecsülését, magabiztosságát csökkentő, őt megszégyenítő (személy), aki miatt értéktelennek érzi magát.” – foglalja össze a Wikipédia[3]. Amikor megpróbáljuk kielemezni a jelenséget, nehéz dolgunk van, mert több formája is létezik. „A megalázás azt jelenti, hogy valakit szóbeli sértéssel, gúnyolódással vagy más módon megbántunk, megszégyenítünk, és értéktelennek éreztetünk.” A megalázás jelentkezhet nyilvános kritika formájában, aminek élő példájával a tévé képernyőjén, a Hiradókban is találkozhattunk, maga az államelnök szájából, a saját munkatársaiaval kapcsolatosan. De itt van a lekicsinylő viselkedés is, ami gyakran a hatalmi egyenlőtlenség keretében jelenik meg, és ezt is alkalmunk volt és van, a tévé képernyőjén keresztül látni.

A szakirodalom szerint, a megalázás lehet verbális bántalmazás, mint amilyen a sértő beszéd, szidalmazás, gúnyolódás vagy éppen az ún. csendes megalázás. De jelentkezhet lekicsinylő viselkedés formájában is, amikor a megalázó személy, mások méltóságát semmibe veszi. Pl. egy munkahelyen a legunalmasabb feladatok kiosztása, vagy a kihagyása egy-egy közösségi eseményből. A megalázás harmadik formája az erőszak, a fizikai vagy mentális kényszerítés, amiért valaki kénytelen méltóságának rovására cselekedni. Sajnos, ilyen példákat is láthatunk a tévé képernyőjén, vagy a közösségi hálókon, amikor a rendőri intézkedéseket látjuk, szinte nap, mint nap. Mélyebb elemzést igényelne magának a megalázó és a megfélelmlítő személyélyiségjegyeinek a feltérképezése. Egyes kutatások szerint, a másokat megfélemlítő felnőttek autoriter természetűek, és erős igényük van mások irányítására, a fölöttük való uralkodásra, dominanciára. A megfélemlítő személy viselkedhet így azért, hogy népszerűnek, illetve erősnek, keménynek tűnjön, vagy pedig hogy felhívja magára a figyelmet. Lehet a háttérben féltékenység, vagy pedig hogy őt magát is megfélemlíti valaki. A megfélelmlítő személyek önértékelése nem egyértelmú, mert vannak akik arrogánsak és nárcisztikusak, míg vannak akiknél a szorongás és szégyenérzet áll a viselkedés hátterében. De a kutatók más faktorokat is azonosítottak, mind a depreszió és a személyiségzavarok, és az agresszív viselkedési formáktól való függőséget. A megalázó személy viselkedésének gyökereit általában a gyermekkorban kell keresni. A személyiség sérülése akkor jön létre, amikor a gyermek úgy érzi, hogy egyik szülője szégyelli magát miatta. Amikor az egy-két évesek kezdik felfedezni a világot, nem éreznek semmit szégyenletesnek, szégyellni valónak, ám ha valamilyen tevékenységük hatására pl. bepisil, vagy kezdi felfedezni a testét, a szülő megszidja,  vagy megalázó módon beszél vele, akkor ez a sérülés aktiválódik. Mondhatjuk, hogy a mások megalázása, A megalázó viselkedés egy tudattalan elhárító mechanizmus, amelyet a személy arra használ, hogy megvédje önértékelését és elkerülje a szorongást. Ezt mások megalázásával, támadásával, vagy vádaskodással érheti el. Mindezt azért, hogy elkerülje a saját belső problémáinak felismerését, vagy hogy másoktól elterelje a figyelmet a saját hibáiról.