Tudta-e?
...évente két alkalommal érdemes a légkondicionáló fertőtlenítését is elvégeztetni, mert a berendezések gomba- és baktérium- tenyészetekkel lehetnek tele, a készülék ezért ilyenkor fertőzött levegőt keringet a belső térben?

41. szám - 2008. június 2.

Rendezvény

Nemzetközi Civil Börze és Kiállítás

Civil szervezetek találkozója
MUHI Béla

A zentai „Ci-Fi” Civil Központ szervezésében május utolsó napján délután 3 órától a városközponti parkban bemutatkoztak a környékbeli civil szervezetek, valamint megjelent néhány távolabbi, sőt külföldi szervezet is. A polgárok, akik érdeklődtek a különböző egyesületek, hivatalosan bejegyzett csoportok, civil szervezetek tevékenységei iránt, a rendezvény ideje alatt megtekinthették a kiállítóhelyeket, szórólapokat gyűjthettek, elbeszélgethetnek az egyesületek képviselőivel. Különböző szórakoztató programok is voltak, jelmezes felvonulók, zenés számok stb.

A rendezvényt Juhász Attila, Zenta polgármestere nyitotta meg. A parkban felállított színpadon egymást váltották a fellépők. Nagy sikert aratott Gulyás László vándormuzsikus, Csenki Attila, magyarországi humorista, a Dumaszínház társulatának a tagja, a Carioca de Brasil zentai szalonzenekar latinos stílusú muzsikájával, de az amatőr muzsikusok is nagy tapsot kaptak.
Farkas István beszélt a Nemzeti Civil Alapprogram által kivitelezett magyar-magyar kapcsolatok támogatásának a rendszeréről. Gerencsér Balázs a budapesti Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány civil szférát fejlesztő tevékenységéről beszélt. Józsa Péter a Magyar Emberi Jogok Alapítvány nemzetközi érdekérvényesítő tevékenységét mutatta be. Dr. Bene Tamás a Duna-Kőrös-Maros-Tisza Eurorégióban kifejtett ifjúsági munka eredményeiről adott hírt.

Vajda Árpád, a szegedi Mobilitás színeiben tartott előadást a következő címmel: Eszközök és lehetőségek az ifjúsági együttműködéshez. Miskolczi József (VaMaCiSz, Szabadka) Tökéletlenül tökéletes civil kurázsi címmel tartott előadást. A programban szerepelt még Farkas Ildikónak (EU-VEC, Zenta) Life Long Learning című előadása is.
Több sikeres gyermekprogramra is sor került. Voltak még tematikus work-shopok is.
A találkozó jó alkalom volt arra, hogy a civil szervezetek képviselői találkozzanak, ismerkedjenek egymással, tapasztalataikat kicseréljék, meglássák egymás eredményeit, sikereit is.

A résztvevő civil szervezetek listája (elnevezés, helység, képviselő):

Ozoray Árpád Magyar Művelődési Egyesület, Magyarkanizsa - Krályevácski Eszter
Aranykapu Művelődési Egyesület, Ada - Sóti Ernő
BETHESDA SZERETETSZOLGÁLAT, Topolya - Cipó Rózsa
Fehér tó – Hagyományápoló és környezetvédő egyesület, Lukácsfalva - Balanyi Sándor
Gyümölcs és szőlőtermesztők egyesülete Óbecse - Forró-Recsó Verona
„IZIDA” Anya és gyermekvédelmi társulat, Feketics - Papp Julianna
Magyarcsernyei Ifjúsági Klub, Kasza Csaba
JUGOSZLÁVIAI MAGYAR MÉRNÖKÖK ÉS ÉPÍTÉSZEK EGYESÜLETE - JUMMÉE,
Szabadka - Mgr. Veréb László okl. mérnök
Temerini Kertbarátkör - Snejder Sándor
Szerbiai Kolping Társaság, Muzslya - Gerdof Zsolt
SZABADKA KÖZSÉG PARASZTJAINAK EGYESÜLETE - Faragó Erika
PK „ NEW ADA DANCE„ TK, Ada - Urbán Mónika
Pro Urbe Csorvás, Csorvás – Magyarország - Kasuba István
ÚJÍTÓK ÉS FÖLTALÁLÓK TÁRSASÁGA, Szabadka - Juhász András
Vajdasági Módszertani Központ, Szabadka - Jenei Ervin
Vajdasági Magyar Civil Szövetség, Szabadka - Stausz Edina
Vajdasági Ifjúsági Fórum, Szabadka - Jakus Lídia
Kézimunkakedvelők Köre, Temerin - Giricz Terézia
ADY ENDRE MŰVELŐDÉSI EGYESÜLET, Szaján - Benyócki Sára
Brass Dance Band Fúvós–Mazsorett Egyesület, Ada - Szollár Zoltán
Kézimunka-kedvelő Klub, Bácsföldvár - Fehér Gizella
Petőfi Sándor ME ügyeskezű asszonyok, Bezdán - Papp Franciska
Magyar Emberi Jogok Alapítványa, Budapest - Józsa Péter
Határok Nélkül-Magyartól Magyarig-Kulturális és Turisztikai Egyesület, Dabas,
Magyarország -Kollár Zsolt
Szórvány közalaptívány, Muzslya - Gerdof Zsolt
Emmausz kollégium, Muzslya - Gerdof Zsolt
Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, Újvidék - Muhi Béla
"CI-Fi" Civil Központ, Zenta
Európai Uniós Pályázati Szakértők Vajdasági Egyesülete, Zenta - Kajári Ferenc
EU Vajdasági Felnőttképző Központ, Zenta - Farkas Ildikó
HIVE-STUB Polgárok Egyesülete, Zenta - Nagy M. Angéla
Zenta Község Idegenforgalmi Szervezete, Zenta - Laskovity Kornél
Fogyasztóvédelmi Központ, Zenta - Farkas Mihály
Kecsketenyésztők Egyesülete, Magyarkanizsa - Bohata Ibolya
Ételallergia Regionális Közhasznú Egyesület, Szeged, Magyarország - Tokodiné Kun
Zsuzsanna
Vajdasági Magyar Folklór Központ, Szabadka - Nagy István














Kapcsolódó cikkek

    ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
    Design by predd | Code by tibor