Tudta-e?
Hogy Kínában hivatalosan ötvenöt különböző nemzetiség él!

97. szám - 2012. augusztus 01.

Ribár Béla akadémikus szobrának felavatása

Újvidéken az Apáczai Nyári Akadémia keretében 2012. július 16-án felavatták Ribár Béla akadémikus bronzból készült mellszobrát. A szoboravatóra az Apáczai Diákotthonban került sor.
dr MUHI B. Béla

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének (VMPE) kertében működik a GENIUS – a tehetséges diákokért elnevezésű mozgalom, mely széleskörű tevékenységet fejt ki a tehetségek felismerése és érvényesülése érdekében. Ribár Béla akadémikus a mozgalom lelkes támogatója, és haláláig a GENIUS konferenciák versenybizottságának állandó elnöke volt. A GENIUS konferenciák tizedik évfordulója alkalmából tiszteletből és hálából a VMPE az újvidéki Apáczai Diákotthonban Ribár Béla akadémikusnak egy bronz mellszobrot állított.

Az újvidéki Apáczai Diákotthon II. számú épületében (Bogdan Šuput utca 16.) ünnepélyes keretek között avatták fel dr. Ribár Béla akadémikus (1930–2006) mellszobrát. Egykori legközelebbi munkatársa, Muhi Béla ezekkel a szavakkal avatta fel a szobrot: „Tudományos eredményei, a közéletben kifejtett áldásos tevékenysége és emberi tartása példaképül szolgálhat a jövő nemzedékei számára”. A közel száz résztvevő között ott voltak a Ribár család tagjai, Magyarország belgrádi nagykövetségét Váradi Emil első titkár képviselte, továbbá hazai és külföldi egyetemi tanárok, pedagógusok, diákok, az egykori barátok és munkatársak is megjelentek.


A szobor mellett a Ribár család tagjai és Muhi Béla

A szoboravató ünnepség a Himnusszal kezdődött

Nagy Margit elnök a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének nevében mondott köszöntőt, Matuska Márton újságíró pedig méltatta Ribár Béla életművét. Az eseményt Rácz Roberto fiatal tehetséges nagybecskereki hegedűművész tette színesebbé. A bronzból készült mellszobor Tallós Zsuzsa temerini szobrászművész alkotása. A fekete gránit talapzat Moldvai Károly kőfaragó mester munkája. Az ünnepség állófogadással zárult.

Dr. Ribár Béla akadémikus mellszobra
























Dr. Ribár Béla egyetemi tanár, a fizika professzora, kutató, a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság alapító tagja és elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia kültagja, a Szerb Tudományos Akadémia rendes tagja, a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia megújítója és elnökségi tagja, a Magyar Professzorok Világtanácsának tagja volt. Több mint 110 referátummal vett részt 82 tudományos kongresszuson és szimpoziumon szerte a világon. Megjelent tudományos közleményeinek száma közel kétszáz. Ezekre több mint ezer tudományos hivatkozás történt.

Széleskörű közéleti tevékenységet fejtett ki. Évekig elnöke volt az Újvidéki Diáksegélyező Egyesületnek, melynek keretében sokat munkálkodott a délvidéki magyar fiatalok szellemi és anyagi megsegítése érdekében. Lelkes támogatója volt annak az elképzelésnek, hogy Vajdaságban legyen magyar egyetem. Dr. Ribár Béla 2006. márciusban részt vett a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság kolozsvári ülésén. Hazafelé jövet egy pihenőnél kiszállt a társasgépkocsiból, és a havas úttesten oly szerencsétlenül csúszott el, hogy súlyos nyaktörést szenvedett, amiből azután már nem épült fel.

Honlapunkon részletes ismertető található Ribár Béláról itt:
ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor