Tudta-e?
Az eszkimók által lakott hókunyhók sokkal hatékonyabb védelmet nyújtanak a modern hadseregek által használt barikádoknál. Sőt, majdnem teljesen láthatatlanok felülről nézve és infravörös kamerákkal sem vehetők észre a bent tartózkodók.

89. szám - 2011. október 01.

Oktatás

Természettudomány tanítása korszerűen és vonzóan

Motiváció, tehetséggondozás, tanárképzés - Nemzetközi szeminárium magyarul tanító tanárok számára 2011. augusztus 23-25-én Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetem és az Info Park Alapítvány szervezésében
MUHI Béla

ELTE Természettudományi Oktatásmódszertani Centrum (TOMC) és az InfoPark Alapítvány szervezésében háromnapos nemzetközi jellegű szakmódszeri szemináriumra került sor Budapesten az egyetem lágymányosi épületében.

A rendezvény fővédnökei Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Mezey Barna, az ELTE rektora voltak.
A szervezőbizottság tagjai szekciók szerint a következők voltak: Karkus Zsolt (biológia), Juhász András (fizika), Horváth Gergely (földtudomány), Szalay Luca (kémia), Schróth Ágnes (környezettudomány), Vancsó Ödön (matematika) és Weiszburg Tamás (környezettudomány). A szervezőbizottság elnöke Tasnádi Péter fizikus, egyetemi tanár volt. A szemináriumra meghívást kaptak az úgymond határon túli szakemberek, gyakorló pedagógusok is.

Az ELTE emblémája


















Az InfoPark Alapítvány emblémája











A nagyszabású konferenciát beharangozó köszöntő, melyet a szerevők fogalmaztak meg, igen sokatmondó volt, rátapintott a természettudományok oktatásának sarkalatos kérdéseire és problémáira, egyúttal állásfoglalásra, véleménycserére késztette a szakembereket és a pedagógusokat egyaránt.

Köszöntő

A természettudományok tanítása, ezen belül is a kémia, fizika és újabban már a matematika is az egész világon problémákkal küzd. A diákok érdeklődése elfordul a nehéz tantárgyaktól, a kémia és fizika tanárképzés megszűnőben van, s egyre nő a mindennapi életünk szempontjából is fontos tudásanyag. Az interdiszciplináris ismeretek helyet követelnek maguknak, s szinte szétfeszítik a tanterveket.

Hogyan szerezhetjük vissza diákjaink érdeklődését? Mi a megoldás a klasszikus tudományos ismeretek és a modern témák közötti egyensúly megtartására? Hogyan tehető közérthetővé az új felfedezések bonyolult fogalomrendszerű elméleti háttere?

Mivel lehetne meggyőzni a többséget, hogy érdemes (és a mindennapi életben is hasznos) természettudományos ismereteket tanulni? Ezek a kérdések foglalkoztatják a felsőoktatásban és középiskolákban oktató tanárokat világszerte.

Az új utak keresésére szervezte meg az ELTE 2009-ben a „Fizikatanítás tartalmasan és érdekesen” elnevezésű konferenciát. Az akkor szerzett tapasztalatok arra indítottak bennünket, hogy érdemes a kérdéseket a teljes természettudományos képzésre vonatkozóan is felvetni, és ebben a tágabb keretben keresni a válaszokat a tanulói motivációval és a tananyagválasztással kapcsolatban.


ELTE - Lágymányosi campus

A konferencia programja

A konferencián először plenáris előadások hangzottak el a következő témákban: Tudomány és tanárképzés; A magyar nyelvű természettudományos oktatás és tanárképzés helyzete; Természettudományos szakdidaktika a felsőoktatásban.
A témával kapcsolatos vajdasági felsőoktatási helyzetképről Péics Hajnalka, az Újvidéki Egyetem tanára beszélt.

A folytatásban a Természet Világa szaklap diákpályázatának győzteseit felkészítő, szekcióelőadásokra meghívott tanár előadók szerepeltek.
A szakterületi programok, illetve a szekcióelőadások párhuzamosan a következő besorolás szerint folytak: Fizika, Kémia, Matematika és Környezettudomány. A vajdasági pedagógusok közül a Kémia szekcióban Szórád Endre zentai kémiatanár, a Környezettudomány szekcióban pedig Muhi Béla újvidéki fizikatanár szerepelt egy-egy előadással.

A Poszter szekció keretében néhány tucat oktatási jellegű pannót, posztert mutattak be, el lehetett beszélgetni a szerzőkkel, meg lehetett vitatni a feldolgozott témákat. Itt a vajdaságiak közül Czékus Géza és Major Lenke Taneszközök és módszerek a természetismeret tanításában című poszterére figyelhettünk fel.

Nagyon tanulságosnak bizonyult A középiskola és az egyetem határán - feladatok, követelmények címmel megrendezett vita párhuzamos szekciókban meghívott vendégekkel és a konferencia résztvevőivel az InfoPark szervezésében.

A szervezők értékelése szerint a háromszázkilencven regisztrált résztvevőből mintegy háromszázan jelentek meg, sokan előadást is vállaltak, illetve részt vettek a vitákban, felszólalásokban, értékelésekben.
A konferenciára a tankönyvesek is ellátogattak. Több tankönyveket és szakkönyveket forgalmazó cég mutatta be kínálatát, a helyszínen meg is lehetett vásárolni egyes kiadók könyveit. Még a taneszközöket gyártó cégek prospektusait is meg lehetett itt találni.

Természettudományok oktatása érdekesen és újszerűen nagy kihívás minden szaktanár számára, ezért érdemes volt ellátogatni erre a rendezvényre, és ötleteket gyűjteni, bátorítást kapni, szakmai téren továbblépni…

A szeminárium színhelye





















ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor