Tudta-e?
Ha a cápa nevét halljuk, már látjuk is magunk előtt, hogyan marcangolja szét az embert. A több száz cápa fajból azonban csak 4 – 5 támad az emberre. Ilyen például a tigris – és a nagy fehér cápa. Évente az egész világon 60 cápatámadás történik, több mint a felét azonban ember provokálja…és ebből 2 – 3 halálos.

21. szám - 2007. október 22.

Kisegítő tagozatos diákok 3. fesztiválja Zentán

Október 20-án immár harmadik alkalommal rendezték itt meg a vajdasági kisegítő tagozatos és gyógypedagógiai iskolába járó diákok fesztiválját.
MUHI Béla

A vajdasági magyar nyelvű kisegítő tagozatokon tanító, és a gyógypedagógiai iskolákban tevékenykedő pedagógusok önszerveződése hosszú évekre tekint vissza. Ennek eredményeként szakmai találkozókra, közös rendezvényekre került sor több alkalommal is.

A zentai Stevan Sremac Iskolaközpont Thurzó Lajos Munkaegysége egy lelkes tanítónő ötlete és fáradhatatlan munkája nyomán igen jelentős hagyományt szeretne megvalósítani. Október 20-án immár harmadik alkalommal rendezték itt meg a vajdasági kisegítő tagozatos és gyógypedagógiai iskolába járó diákok fesztiválját.

Oláj Ibolya tanítónő, a rendezvény főszervezője:

Ezúttal 15 helységből mintegy 100 diák és 60 felnőtt (kísérőtanár és vendég) jött el hozzánk. A rendezvény nagyon népszerű, jöttek volna többen is, de a lehetőségeink korlátozottak. Azt üzentük, hogy iskolánként legfeljebb 5 gyerek és kísérőként 2 felnőtt jöhet. Kiállítást rendezünk a tornateremben, a csoportok bemutatják képzőművészeti alkotásaikat, jelenetekkel, verssel, mesemondással, táncokkal lépnek fel. A gyerekek között vannak fogyatékosok, vagy ahogyan újabban mondják, segítséggel élők, de teljesen épkézláb gyerekek is, akik valamilyen okból lemaradnak a rendes tagozatokon, és a kisegítőben kötnek ki. Az elhanyagolt, nehéz szociális körülmények között élő gyerekek, vagy a társadalom peremére szorult népréteg kicsinyei kerülhetnek ide. Vannak gyerekek, akik tanulási nehézségekkel küzdenek, talán nem itt lenne a helyük, ha a pedagógusok türelemmel, megértéssel vennék figyelembe objektív nehézségeiket.

A diszlexia azt jelenti, hogy a más területeken jól teljesítő gyerek az olvasást, az írást feltűnően nehezen sajátítja el. A diszgráfia az írás és a helyesírás terén mutatkozó nehézséget jelenti. A diszkalkulia számolászavar: nem alakul ki szám- és mennyiségfogalom, vagy a matematikai logika hiányzik, esetleg a matematikai műveletekkel van baj, mert a gyermek nem képes sorba rendezni az információkat. A hiperaktív gyermeknek nagy a mozgásigénye, rosszul tűri a monotóniát. A hipermotilis gyerek állandóan matat, mocorog, nem tud a helyén megülni, tevékenysége nem célra irányul. Estenként jelentkezhetnek más magatartászavarok is, melyeken nem tudja túltenni magát a gyermek. Nos, a szakirodalom részletesen tárgyalja az ilyen eseteket, és javaslatokat is ad a következmények enyhítésére. Mifelénk, sajnos, az iskolákban sok esetben a legegyszerűbbnek tűnő megoldást választják: a gyereket besorolják a kisegítő tagozatba. Ott aztán az értő és lelkes pedagógus sokat segíthet az ilyen gyerekeken. Rendezvényünkön, a mai fesztiválon láthatjuk, hogy ezek a gyerekek is képesek bizonyos eredményeket felmutatni, kreatívak, van ritmusérzékük, érzelmeiket kimutatják, szerepjátékokra képesek stb. Iskolánkban tradíciója van az egyenjogúságnak, a toleranciának, a másság elfogadásának. A normál tagozatos gyerekek iskolai rendezvényeinken együtt lépnek fel a kisegítő tagozatosokkal, ma is itt vannak, és a magnyitón szerepelnek. Igény van az ilyen találkozóra, a kisegítő tagozatos gyerekek lelkesek, alig várják, hogy jöhessenek és produkálják magukat hasonló sorsú társaik előtt, akik nem nevetik ki őket, hanem tapssal jutalmaznak. A pedagógusok is lelkesek, kollégáikkal találkozhatnak itt legalább évente egyszer, számukra nemigen szerveznek állami ankétokat, szakmai képzéseket.

Kovács Magdolna tanítónő, a vendéglátó Thurzó Lajos Iskola pedagógiai vezetője:

Iskolánkból a pedagógusok nagy része most is itt van, tehát azok is, akik nem tanítanak a kisegítő tagozatokon. Segíteni akarnak, érdeklődnek, együtt éreznek kollégáikkal. Anyagi támogatást elsősorban a zentai Alltech Fermin élesztőgyár küldött, de kisebb tételekben is jött innen-onnan. Az egyik tanítónő nagy kosár almát hozott, azt majszolták a gyerekek a szünetben. Sárosi Gabriella, a Stevan Sremac Iskolaközpont igazgatónője gondoskodott arról, hogy legyen megfelelő vendéglátás, mindenkinek uzsonna, kolbászos tarhonya ebédre…

Dicsérő oklevelet készítettünk mindegyik kisdiáknak, aki részt vett a programban. A felkészítő tanároknak iskolánk diákjai kis madárijesztőket készítettek emlékül. A jövőben pályázni szeretnénk, hogy komolyabb támogatással még többet el tudjunk érni, mert ezt a rendezvényt most már nem adjuk ki a kezünkből, lassan hagyományossá válik.

Hatala Éva magyar szakos tanárnő (aki egyébként hosszú évekig élsportoló, kerékpározó országis bajnok volt):

Az újvidéki Milan Petrović Gyógypedagógiai Iskolából hoztam gyerekeket, és van velem néhány diák, akikkel a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének helyi oktatási központjában foglalkozom. Egész évben készültünk a gyerekekkel erre a fesztiválra, a kezdetek óta mindég itt vagyunk. Kicsit nehéz programot választottam, de ezzel is a fejlődésüket segítem. Ki sem mozdulnak otthonról az ilyen gyerekek, iskolai kirándulásokra nemigen mehetnek, ez a fesztivál viszont kiváló alkalom az utazásra, ami magában is nagy élmény. A fellépés lehetősége, a taps és az elismerés jól esik nekik, találkoznak hozzájuk hasonlókkal, oldódnak a gátlások, szorongások, a szégyenérzet, mikrofonba beszélhetnek, és saját hangjukat hallják vissza a hangszórókon, csodálatos élmény…

Muhi Béla, a Vajdasági Magyar Tankönyv Tanács elnöke az érdeklődőknek elmondta, hogy korábban 6 kiadványt jelentettek meg a kisegítő tagozatos diákok számára: Írás és olvasás I. – IV. osztály, Pszichomotorikus gyakorlatok és Matematika I. osztály. Mindegyik kiadvány szerzője Oláj Ibolya, és szükség esetén a könyvek önköltségi áron sokszorosíthatók.

A polgárok, a nyilvánosság nem sokat tud ezeknek a gyermekeknek a problémáiról, az oktatási nehézségekről, a velük foglalkozó pedagógusok áldozatkész munkájáról, a tankönyvhiányról. Pedig vannak szép eredmények, láthattuk magunk is.

A zentai találkozó ezúttal is nagyszerűen sikerült. Határtalan szeretet és törődés – ez volt a hozadéka, tanulsága a rendezvénynek. A civil szféra részéről szakmai továbbképzések, diáktalálkozók megszervezése, szakkiadványok megjelentetése várható, és csak remélni tudjuk, hogy az állami, valamint az általános társadalmi odafigyelés és segítségnyújtás nem marad az eddigi meglehetősen alacsony szinten. A vendéglátó iskolának pedig köszönet és kitartás: jövőre találkozunk ugyanitt!



Kovács Magdolna tanítónő, a vendéglátó iskola pedagógiai vezetője és Oláj Ibolya, a rendezvény főszervezője



Az újvidéki gyerekek Hatala Éva tanárnővel



A kisdiákok képzőművészeti jellegű alkotásai, játékai



A sündisznó meglovagolja a medvét – gyermekjelenet



Zenés-táncos programok is voltak
ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor