Tudta-e?
A számítógépes merevlemez feje adatrögzítéskor egészen közel kerül a lemezhez. Hogy mennyi is ez a távolság? Nos, az emberi hajszál vastagságának négyezred, a vörösvérsejt átmérőjének háromszázad, s cigarettafüst részecskéjének 250-ed része.

206. szám - 2021. november

BBB marketing

Értékesítési technikák, megannyi eladásösztönző taktika, online megoldások, automatizált kampányok, “Hogyan legyél sikeres 5 lépésben?” jó tanács szakértőktől - csak néhány, a számtalan megoldás közül, ami a vállalkozók rendelkezésére áll annak érdekében, hogy megőrizzék, sőt adott esetben növeljék az eladást és a piaci részesedésüket.
Bödő Marianna

2

Mindezek ellenére (vagy épp ezért), gyakran sikertelen a kommunikáció és a marketing tevékenység, és az értékesítés sem hozza meg az elvárt sikereket. Ennek számos oka lehet, de az egyik leggyakoribb, a helytelen célcsoport szegmentáció és így a helytelen kommunikáció.

Az első kérdés, amit fel kell tenni magunkban: Kinek adok el? Jól be kell határolni és leírni azt, hogy ki az a célcsoport, akiknek érdekes a mi termékünk, majd utána végig gondolni, hogy mik azok a kommunikációs csatornák, amelyeken keresztül el tudjuk őket érni. Alap tézis, hogy máshogy kommunikálunk üzleti partnerekkel (jogi személyekkel) és máshogy fizikai személyekkel.

B2B (Business to Business) kommunikáció, amikor egy vállalkozás közvetlen vásárlói más vállalkozások, ill. jogi személyek. Ilyen szinten a marketing tevékenységünkben is elvárt egy komoly, üzleti kommunikációs stílus. Még mindig nagy szerepe van a közvetlen eladásnak (sales technikák), mivel ezekben az esetekben fontos megőrizni az üzleti (partneri) kapcsolatot. A weboldal minden vállalkozás online arca. Egy komoly cégtől elvárt, hogy komolynak nézzen ki az online felülete is. Az email kommunikáció, hírlevelek is fontos részei a kapcsolattartásnak és az üzenetek átadásának. A közösségi médiának a B2B marketingben sokkal inkább van imázs építő szerepe, mint eladás ösztönző. Szakmai fórumokon és kiállításokon való részvétel, PR és média kommunikáció, szponzoráció, rendezvényszervezés mind a B2B marketing stratégia szerves részei.

B2C (Business to Customer) marketing, amikor a termékünket vagy szolgáltatásunkat közvetlen a végfelhasználóknak értékesítjük, azaz fizikai személyeknek. A weboldal ebben az esetben is az online kommunikáció központi eleme, akkor is, ha nem értékesítünk online. Kisvállalkozók nem mindig érzik szükségét, inkább a közösségi médiát használják a vásárlókkal való kommunikációra. Ha van weboldal, ha nincs, a közösségi média kommunikáció egy fontos eszköz, ha jól használjuk. Rendszeres bejegyzés írás, kérdésfeltevés, megfelelő mennyiségű és minőségű fotós és videós tartalmak, mind az oldal hasznára válnak, mivel ez vált ki interakciót a követőkből. A felsoroltak nélkül viszont nem lesz népszerű az oldal, a bejegyzéseink kevés emberhez fognak elérni, és csalódás lesz a vége. Itt hozzá tenném, hogy a Facebook nem jótékonysági szervezet - a legjobban azt szereti, ha fizetünk a hirdetéseinkért… A szórólapok, az eladáshelyi reklám, a nyereményjátékok, a kuponok és kedvezmények, rádió és TV hirdetések, óriásplakát kampány mind fontos elemei a marketing tervnek. A sikeres promóciós stratégia minden esetben ezek összehangolt, egyidejű és folyamatos kombinációja, ugyanis a marketing nem 1 db reklám…

B2W (Business to woman) - egy nagyon érdekes megközelítés, amikor a marketing kommunikáció kizárólag a hölgyekre fókuszál. Ez gyakorlatilag a B2C kommunikáció nőkre karcsúsított verziója.  Nyilván nem véletlen alakult ki és számos szakirodalom és szakmai konferencia foglalkozik a témával. A neve hallatán bizonyára elsőre mindenkinek a kozmetikumok, karcsúsító termékek, ruhanemű jut az eszébe. Ám a B2W kommunikáció ennél kifinomultabb - ugyanis számba veszi, hogy mely vásárlási döntéshozatalban van nagyobb szerepük a nőknek. Pl. elsőre lehet, hogy azt gondolnánk, hogy a technikai termékek esetében a férfiak hozzák meg a döntést. Ez igaz lehet a barkács készletekre, de mivel a mosógépet, a főzőlapot vagy hajszárítót a hölgyek fogják használni, az Ő szavuk ilyen esetben mérvadóbb. Az utazások többségében is a hölgyeké a végső szó. Ezzel együtt olyan marketing stratégiákat alkalmaznak az eladók, amelyekkel a női fogyasztók döntéseire tudnak hatni.

Azok a vállalkozások, amelyek jogi személyeknek is és fizikai személyeknek is értékesítenek, külön kell választaniuk a kommunikációs technikájukat a két célcsoportnak megfelelően.

A B2B, B2C és B2W felosztás nem egyenlő a célcsoport szegmentációval, mindössze segít meghatározni a megfelelő kommunikációs és marketing stratégiát.

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor