Tudta-e?
A rulettet Blaise Pascal, francia matematikus találta fel.

1. szám - 2007. június 4.

Jubiláris GENIUS konferencia és diákverseny a Vajdaságban

Kiváló előadásokkal mutatkoztak be a tehetséges diákok
MUHI Béla

Újvidéken a Svetozar Marković Gimnáziumban 2007. május 19-én a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete immár ötödik alkalommal rendezte meg a tartományi szintű GENIUS diákversenyt és konferenciát. A kutató és kreatív diákok seregszemléjére közel száz szakmunka érkezett. Muhi Bála, a GENIUS – a tehetséges diákokért mozgalom elnöke bevezetőjében kihangsúlyozta a tehetséggondozás, az értelmiségi utánpótlás fontosságát. Tatjana Vukadinović iskolaigazgató is köszöntötte az egész tartomány területéről összesereglett kutató diákokat és mentoraikat, majd felolvasták a partnerszervezetektől érkezett jókívánságokat. Dr. Berényi János újvidéki kutató rövid előadást tartott, majd 10 szakcsoportban folytatódott a munka. A több mint harminc tagú szakbizottság alapos munkát végzett, és végül meghozta a döntését. 17 iskola tanulói közül sorrendben a zentai, az újvidéki és a szabadkai gimnázium, valamint a csókai, a becsei és a kanizsai szakiskolák diákjai voltak a legeredményesebbek. Néhány becsei és muzslyai általános iskolai tanuló is sikeresen szerepelt.
A legjobb helyezést elért diákok külföldi versenyeken, szaktáborok munkájában vehetnek részt, szakemberektől együttműködési felejánlásokat kaptak. E nagyszabású rendezvény megtartására sajnos semmiféle anyagi támogatás nem érkezett.
Ajándékkönyvekről a Vajdasági Magyar Tankönyv Tanács gondoskodott.
A konferencia legfontosabb hozadéka a kapcsolatteremtés, egymás munkájának a megismerése és értékelése, az együvétartozás tudatosulása volt.


Részletek és a verseny eredményei megtalálhatók a www.eurovajdasag.info honlapon.



Tatjana Vukadinović igazgatónő köszöntőt mond



Berényi János előadása


Közgazdasági szekció



Pszichológia és filozófia szekció



A kémia szekció


Történelmi szekció


Földrajz szekció


Az orvostudományi szekció


A biológia szekció


A műszaki és informatika szekció


A művelődéstörténeti szekció
ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor