Tudta-e?
Az első hálószövő pókok 250 millió évvel ezelőtt jelentek meg a Földön.

68. szám - 2008. december 8.

Rendezvény

Az emberi jogok napja

Jubileumi megemlékezés a gimnáziumban
MUHI Béla

Az újvidéki Svetozar Marković Gimnáziumban szerdán, december 10-én megemlékeztek az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 60 éves évfordulójáról. A program vendége Bozóki Antal, a nemzetközi jogtudományok magisztere, ügyvéd, az Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület elnöke volt.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 60 éves jubileumi emblémája: Méltóság és igazság mindenkinek.








A rendhagyó történelemórán a diákok megtudhatták, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése párizsi ülésén 1948-ban ezen a napon fogadta el az emberjogi nyilatkozatot, majd 1950. december 4-én ezt a napot az emberi jogok napjává nyilvánította. Ettől kezdve a haladó országokban minden évben világszerte megünneplik december 10-ét, hogy felhívják a figyelmet azokra az alapelvekre, amelyeket e dokumentum felsorol.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata minden nép és nemzet közös célját fejezi ki, miszerint a társadalom minden szervezetének azon kell munkálkodnia, hogy tanítással és neveléssel előmozdítsa az emberi jogok és szabadságjogok tiszteletben tartását. Általános vélemény, hogy az ENSZ egyik legfontosabb és legnagyobb jelentőségű határozatáról van szó, mely forrása és ihletője lett az emberi jogok és alapvető szabadságjogok fejlődését és védelmét szorgalmazó nemzeti és nemzetközi törekvéseknek.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 60 éves jubileumi jelmondata: Méltóság és igazság mindenkinek.

Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának emblémája














Bozóki Antal bemutatta az Emberi jogi naptár című kötetét, mely erre a jubileumra jelent meg. Díjmentesen több példányt is kiosztott a diákok között, akik nemcsak hálás közönségnek bizonyultak, hanem több kérést is feltettek a vendégnek, igyekeztek részt venni a program végén kialakult vitában. Közösen állapították meg, hogy a dokumentumokban rögzített elvárások sok esetben eltérnek a gyakorlattól, hiszen a világ számos térségében embertelen háborúk folynak, népirtás is megtörténik, a rabszolgaság sem tűnt el egészen a történelem színpadáról, a mássággal szembeni intolerancia gyakran tetten érhető… Éppen ezért mindannyiunk feladata, hogy kiálljunk az emberi méltóság tiszteletben tartása, az alapvető nemzetközi emberjogi törekvések mellett.

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor