Tudta-e?
Théophile Laennec francia háziorvos 1816-ban összetekert újságot használt, hogy meghallgassa egyik betege szívét. Ezzel elkészítette a világ első sztetoszkópját.

133. szám - 2015. október

Előadás

Válaszd a tudatos életet

Újvidéken a Forum kiadóház épületében Szeminárium a hit és az élet kérdéseiről címmel 2015. tavaszán programsorozat indult, melynek harmadik előadásához érkeztünk…
MUHI Béla

4

A tudatos életvitel egyfajta életvezetési módszer, ami a test-lélek-szellem kapcsolatrendszer szintjén valósul meg. A keresztény szemlélet szerint: „Te magadnak teremtettél minket, a szívünk pedig nem nyugodhat, amíg végül meg nem nyugszik benned.” (Szent Ágoston)

Minden érdeklődőt szeretettel meghívunk Muhi Béla fizikatanárnak a hit és az élet témakörével foglalkozó szemináriumának harmadik előadására, melynek címe: Válaszd a tudatos életet. Helyszín a Forum kiadóház 4. emeleti terme (Újvidék, Vojvoda Mišić utca 1. szám). Időpont: 2015. október 12, hétfő - 19.30 órai kezdettel.

A rendezvény egyik meghívott vendége dr. Magyar Lóránt állandó diakónus, mentálhigiénés szakember. A program rövid bevezető előadásból és beszélgetésből áll. A szerevezők elvárják, hogy minél többen vegyenek részt a beszélgetésben, fejtsék ki véleményüket.

Emlékeztetőül az első szeminárium az élet misztériumával foglalkozott Evolúció vagy teremtés címmel. (2015. március 9.)

A második szemináriumra május 11-én került sor Képzeletbeli utazás az idő kezdetére címmel.

Az előadók, a felszólalók egymást kiegészítve, egymást tanítva igyekeztek eligazodni a tudomány és a hit kérdéseiben.

A programsorozat szervezői és támogatói az Élet Kertje Polgárok Egyesülete, a Szerbiai Kolping Társaság, a Magyar Szó Lapkiadó Kft., a GENIUS tehetséggondozó mozgalom és a fokusz.info tudománynépszerűsítő elektronikus folyóirat szerkesztősége.

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor