Tudta-e?
hogy kiterjesztett napelemtábláival jelenleg a Nemzetközi Űrállomás az éjszakai égbolt legfényesesbb "csillaga", ennek következtében a Vénusz a második helyre szorult?

26. szám - 2007. november 26.

Orvostudomány

Éltető közegünk, a vér

2. rész: A vér összetevői
Dr. CELLER Tibor, Családi Kör hetilap

1. rész

A vér alakos elemei


Alakos elemnek nevezzük a vér sejtes formába szerveződött részeit, megkülönböztetve a folyékony állapotú alkotórészektől.



a) Vörösvértestek

Az élethez nélkülözhetetlen oxigén szállítását az emberi szervezetben a vöröstestek végzik. A bennük található vérfesték, a hemoglobin specializálódott az oxigén szállítására a tüdő és a működő, oxigént felhasználó szövetek között.

A vörösvérsejt kb. 7-8 mikron átmérőjű (a mikron a milliméter ezredrésze) sejtmag nélküli sejtek (így szaporodásra nem alkalmasak), így inkább vértestekként említjük őket. A vörösvértestek felülnézetben korong alakú, keresztmetszetben bikonkáv, piskóta formájú sejtek. Az ember összes vörös vértestjének felülete meghaladja a háromezer négyzetmétert. Ez kb. akkora felület, mint amekkora egy futballpálya fele! 7-8 mikron átmérőjük ellenére a legkisebb hajszálereken, kapillárisokon is át kell jutniuk, melyek viszont a legszűkebb helyeken csak 3,5 mikron átmérőjűek! Ezt a látszólag teljesíthetetlen feladatot a vörösvértestek csak rendkívüli alakváltoztató képességük, rugalmasságuk birtokában tudják megtenni. Ez a képesség csak az ép szerkezetű és anyagcseréjű sejtnek tulajdonsága.

Egyetlen köbmilliméternyi vérben átlagosan ötmillió vörösvértest található. Öt liter vérben tehát összesen huszonötbillió vértestecske kering. Ha e roppant sok kis sejtet pénzérmeként egymásra raknánk, akkor egyetlen ember véréből mintegy ötvenezer kilométer (!) magas oszlopot emelhetnénk, ha pedig ezeket a parányi korongokat egymás mellé állítanánk, akkor ötször érnék körül velük az Egyenlítőt.

A gázcsere a vörösvértestek speciális fehérjéje, a hemoglobin segítségével valósul meg. Minden vörösvértest kb. 640 millió hemoglobinmolekulát tartalmaz. A hemoglobin név kb. annyit jelent, mint "a vér gömb alakú fehérjéje". A hemoglobin kb. 10 000 atomot magába foglaló összetett fehérje (protein), mely négy piros színű, vasat is tartalmazó, nem fehérjetermészetű alkotóelemből, a hemből és egy színtelen fehérjerészből, a globinból áll. A vastartalmú hem-csoportok a globin felszínének aminosavakkal kibélelt mélyedéseiben ülnek. Ez az elhelyezkedés tudja biztosítani, hogy az oxigénkötés ne legyen végleges, azaz a tüdőben felvett oxigén a felhasználás helyén fel tudjon szabadulni a hemoglobinról.

A szén-dioxid szállítása ellentétes irányú (a szövetekben felveszi, a tüdőben leadja). A vérfehérje oxigénnel telített formáját oxyhemoglobinnak, az oxigén nélküli formáját deoxyhemoglobinnak nevezzük. A hemoglobin tehát oxigén felvételére és leadására egyaránt képes, vagyis ún. oxidoredukciós folyamatban tud részt venni.

Mivel a vér egy állandó keringésben lévő közeg, így mindig újabb és újabb vértestek frissülnek fel a tüdőben oxigénnel, s juttatják el ezt az éltető anyagot testünk legparányibb alaki és működési egységeihez: a sejtekhez. Nagyobb baj még akkor sem következik be, ha valamilyen ok miatt vérünk egyharmadát rövid időre elveszítjük. Életünk csak akkor kerül veszélybe, ha ennél is több vért kell nélkülöznünk (sérülések). Egy bizonyos határig akkor sem támad baj, ha a fehér- vagy a vörösvértestek száma a vérben megszaporodik. Erre a legismertebb példa, hogy a hegymászók vérében - a nagy magasságban fellépő oxigénhiány miatt - az élettani értékekhez képest több vörösvértestre van szükség a szervezet megfelelő oxigénellátásához. Egy Himalája-expedíció tagjainál elvégzett vizsgálatok alapján (két hónapig 4000-7000 méteres magasságban tartózkodtak), azt állapították meg, hogy vérükben köbmilliméterenként öt helyett több mint 8 millió vörösvértest szállította az oxigént.

A vörösvértestek a csontvelőben képződnek és életidejük kb. 120 nap. Az ez alatt megtett távolság kb. 450-500 km! Az öregedő vörösvértestek enzimrendszerének működése megváltozik, sérülékennyé válnak, végül szétesnek, majd a szétesett részeket (fragmentumok) a lép sejtjei eltávolítják a keringésből.



b) Fehérvérsejtek

A vérsejtek másik fontos fajtáját jelentik a fehérvérsejtek. A fehérvérsejtek hozzávetőlegesen kétszer akkorák, mint a vörös vértestek, de jóval kevesebben vannak - egy köbmilliméter vérben csak mintegy 4-10 ezer. Mikroszkópos vizsgálatnál ezért a vérkenetben sok száz vörösvérsejt között látható egy-egy fehérvérsejt. A fehérvérsejtek (leukocyták) az immunrendszer sejtes elemei. Olyanok, mint egy hadsereg: szétoszlanak a testben, de készek arra, hogy egy pillanat alatt összegyűljenek és harcoljanak egy kívülről betolakodó organizmus ellen. Eközben persze maguk is elpusztulhatnak. Ilyen folyamatoknak az eredménye a genny. Bizonyos típusaik állábaikkal az erek falán is át tudják ügyeskedni magukat, így a szövetekben is felvehetik a harcot a kórokozókkal szemben.

A fehérvérsejtek hemoglobint nem tartalmazó, színtelen sejtek és a vörösvértestekkel ellentétben sejtmaggal is rendelkeznek. Származásukat és alaki megjelenésüket tekintve többfélék lehetnek. A fehérvérsejtek képződési helye nagyrészt szintén a csontvelő, de az egyik fajtájuk, a nyiroksejtek (limfocyták) a nyirokcsomóban, lépben, a csecsemőmirigyben és egyéb szervekben (pl. a bél nyirokszöveteiben) is képződnek.

A vérben normális körülmények között csak érett fehérvérsejtek találhatók. A fehérvérsejtek számára a perifériás (keringő) vér csak ,,ideiglenes tartózkodási hely", az összes fehérvérsejtnek mindössze 5-6%-a található egyszerre a keringő vérben. A fehérvérsejt-számban azonban jelentős változás alakulhat ki: élettani körülmények között egészséges állapotokban is növekedhet a számuk. Ennek oka részben a mellékvese fokozott működése. Ilyen állapot figyelhető meg egyes gyógyszerek, mint például a nagyon elterjedt Prednisolon (mellékvese-kéreg hormon) és származékainak szedését követően is. Terhesség során is jelentősen növekedhet a fehérvérsejt-szám anélkül, hogy ez betegséggel járna.

Betegségek esetén a fehérvérsejtek alacsony értéke (leucocytopoenia) leggyakrabban vírusos infekcióra vezethető vissza, de a malária és a tífusz esetében is csökken a számuk. Esetleges csontvelő károsodást is jelezhet a fehérvérsejt-szám csökkenése (nagymértékű röntgen besugárzás, rák- vagy pajzsmirigybetegségek gyógyítására használt gyógyszerek alkalmazása).

Különböző okok miatt meg is nőhet a fehérvérsejtek száma. Ennek legtöbbször baktérium-, gomba- vagy parazitafertőzés az oka, de előfordul akut mérgezés, vérzés, leukémia (fehérvérűség) esetében is.



c) Vérlemezkék

A vér legkisebb alakos elemei (átmérőjük 2-3,5 mikrométer, vastagságuk mindössze 0,7-0,9 mikrométer). Térfogatuk körülbelül tízszer kisebb, mint a vörösvértesteké. Parányi mivoltuk ellenére fénymikroszkóppal mind a perifériás vérkenetben mind a csontvelői kenetekben jól vizsgálhatóak. Számuk 1 köbmilliméter vérben 150-400 ezer. A vérlemezkék tulajdonképpen apró sejttöredékek, anyasejtjük plazmájának apró darabjai. Feladatuk a véralvadásban és a sérülés kapcsán, az éren keletkezett nyílás gyors eltömlesztésében van. Kóros működésük következtében, vagy ha a számuk nagyon lecsökken, enyhébb vagy súlyosabb vérzékenység lép fel.

A vérlemezkék a csontvelőben termelődnek, az ún. megakariocytákból (ezek a sejtek a csontvelő legnagyobb sejtjei) válnak le. Lefűződés után az új, frissen termelődött trombocyta nagyobb, mint az idősebb trombocyta.

A vérlemezkék élettartama mindössze 7-10 nap, ennyi ideig keringenek a vérben. Naponta körülbelül ugyanannyi vérlemezke termelődik, mit amennyi elpusztul, ezért számuk állandó. Az „elpusztulás” azt jelenti, hogy döntően a lépben található falósejtek bekebelezik a vérlemezkéket. Lépeltávolítás esetén ezt a funkciót a máj és a tüdő hasonló sejtjei veszik át anélkül, hogy teljes egészében pótolnák.

Az élettartamnak jelentősége van, mert sok betegségben a vérlemezkeszám csökkenését a lerövidült élettartam okozza. A vérlemezke-képzést egy hormonszerű anyag, a trombopoetin szabályozza. Ha a trombocytaszám kicsi, e hormonszerű anyag mennyisége a vérben nő és növekszik a trombocytaszám. A trombopoetin létezéséről a világon elsőként (1958-ban) egy magyar kutatócsoport írt; az elnevezés is a tudósok vezetőjétől, Kelemen Endrétől származik. Közel negyven év múlva, 1994-ben ezt az anyagot szintetikusan is előállították, így gyógyszerként felhasználható a vérlemezkehiány okozta vérzékenységek esetén.

Ha az érfalon sérülés keletkezik, a vérlemezkék azonnal odatapadnak a sérült érfal-részhez; ez a kitapadás (odatapadás) jelensége. Ekkor a trombocyta belsejéből bizonyos alvadásaktív anyagok szabadulnak ki, melyek hatására a trombocyták összecsapódnak (aggregálódnak). Ezek után az összekapcsolódott vérlemezkékből egy olyan anyag szabadul fel belőlük, amely a vérfolyadék egyik oldott fehérjéjének (a fibrogénnek) egy másik fehérjévé (fibrinné) történő átalakítását katalizálja. Az így képződött fibrinfonalak finom hálót alkotnak a sérülés helyén, és a hozzájuk tapadt vörösvérsejtekkel együtt véralvadékot - mikrotrombust - hoznak létre, amely elzárja a sérült érfalat. Ha a vérlemezkék ép erekben esnek szét (=aktiválódnak), életveszélyes elzáródást (trombózist) okozhatnak.

A vér nem sejtes alkotórészei

Alvadási faktorok - Ide a véralvadásban szerepet játszó faktorok (jórészt fehérjék) tartoznak, számuk összesen tizenhárom. Közülük az utolsó éppen a magyar felfedezők, a biokémikus Laki Kálmán és munkatársa, Lóránd László után kapta a nevét (Laki-Lóránd faktor).

Albumin és globulin - A véralvadási fehérjék mellett azonban számos egyéb fehérje található a plazmában. A vérplazmában előforduló fehérjéknek két nagyobb csoportja van. Az egyiket az albumin, a másikat a globulinok alkotják. E két csoport egymáshoz viszonyított aránya meglehetősen állandó egészséges körülmények között. Ezért is van jelentősége a két csoport külön meghatározásának, amelyből az arány egyszerűen megállapítható. Ezt közvetlenül a klinikai gyakorlatban is felhasználják. Maga a vizsgálat az albumin-globulin-hányadost jelenti.
Az albumint a májsejtek termelik, a globulinok pedig fertőző betegségekben szaporodnak fel. Az egyes globulintípusok is jelentőséggel bírnak (a globulinoknak alfa, béta és gamma típusai vannak), mert néhány betegséget vagy fertőzést alfa-, béta- vagy gamma-globulin típus növekedése kísér. Ha pedig egy típus rendkívül nagy mennyiségben van jelen, ez egy rosszindulatú betegség gyanúját kelti. A globulinok között találhatók az immunglobulinok is, melynek a szervezet humorális védekezőképességénél van szerepe.



Antitestek - Aktív immunizálás (védőoltás) hatására vagy átvészelt fertőzéseket követően a vérben különböző védőanyagok (antitestek) is megtalálhatóak. Ezek az antitestek a védőoltással a szervezetbe juttatott vagy egyéb úton oda bejutott baktérium vagy vírus antigénjei ellen alakultak ki, és sok esetben egy életre szóló védelmet jelentenek. Az antitestek a betegség bizonyítására is alkalmasak.

Hormonok, enzimek - A fenti fehérjék mellett a vérplazmában találhatók a különböző endokrin szervek által termelt hormonok, mint például a pajzsmirigy-, a mellékvesekéreg-, a mellékvesevelő-, az agyalapi mirigy-, vagy a mellékpajzsmirigy-hormon. A hormonok is fehérjetulajdonságúak, valamint a vérplazmában lévő enzimek többsége is fehérje.
Zsírok - A vérben előforduló zsírok (lipidek) két nagyobb csoportját a koleszterin és a triglicerid képezi. Ennek közvetlen gyakorlati jelentősége is van, hiszen a vérzsír-meghatározásnál is e két anyag meghatározása történik. Napjainkban azonban már ismertek az egyes zsírok különböző altípusai is, mert nemcsak a zsír összmennyiségének, hanem azok minőségi megoszlásának is jelentősége van. Ez alapján különítettek el két olyan zsíralkotó elemet, amelyek egyike kedvezően, a másik viszont gátlóan befolyásolja az érelmeszesedés kialakulását.

Szénhidrátok - A szénhidrátok között a szabad cukor mellett főképpen a glikoproteinek (cukorból és fehérjéből állnak) fordulnak elő. A vérben a szabad cukor nagy része a glükóz (szőlőcukor), ennek növekedett volta jellemző a cukorbetegségre (diabetes mellitus). A glükózon kívül a másik legismertebb cukor a fruktóz (gyümölcscukor). A fruktózt a sejtek az anyagcseréjükben könnyebben hasznosítják, ezt használja ki a klinikai gyógyítás is súlyos májelégtelenség eseteiben, amikor glükózoldat helyett fruktózt tartalmazó infúziós oldatokat alkalmaznak.

Ionok - A vérplazmában a fenti szerves alkotóelemek mellett relatíve nagy mennyiségben fordulnak elő fémek is, döntően só formájában. Nagy koncentrációban a vérben csak a nátrium van jelen, néhány fém, mint a kalcium, kisebb koncentrációban, és több fém csak rendkívül kis koncentrációban mutatható ki. Az utóbbiakat emiatt nyomelemeknek is nevezik. Ám e kis mennyiségben is nélkülözhetetlenek az enzimek működéséhez (katalizátorként szerepelnek), a különböző anyagcsere-folyamatokhoz.

A fémek szerepe nagyrészt a koncentráció biztosítása, amellyel a vérplazmában állandó ozmotikus nyomást biztosítanak. Ez teszi lehetővé a vér és a szövetek közötti anyagok cseréjét is. A vérplazma ozmotikus koncentrációja azonos a 0,9%-os nátrium-klorid-oldat koncentrációjával. Innen ered a fiziológiás (élettani) konyhasó-oldat elnevezés, mert ez a vérplazmával azonos koncentrációjú. A vérvolumen gyors csökkenése esetén a gyógyítás során ezt alkalmazzák először, mielőtt az érdemi pótlásra sor kerülhetne. A megfelelő vérkészítmény kiválasztásához ugyanis időre van szükség, a vizsgálatok elkészültéig és a konzervvér felmelegítéséig sóoldatok használatosak.

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2020 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor