A hemofília története egyidős az emberiséggel. Sok olyan nép, ahol élt a körülmetélés szokása, az ilyen fiúgyerekeket már az ókorban felmentette ennek kötelessége alól. A hemofília első tudományos megfogalmazása J. C. Otto amerikai orvostól származik, aki már 1803-ban pontos leírást adott erről a megnőtt alvadási idővel járó betegségről, amely egészséges anyák fiúutódainál spontán bevérzések formájában jelentkezik.
Királyi betegség
A haemophiliát gyakran nevezik királyi betegségnek, mivel az angol Viktória királynő (ur. 1837-1901) is a betegség hordozója volt, s rajta keresztül a vérzékenység több európai uralkodócsaládban (angol, spanyol, porosz, orosz) megjelent. A történelem leghíresebb hemofíliása az utolsó orosz cár, II. Miklós fia, Alekszej cárevics volt. Tragikus sorsát azonban nem a betegsége, hanem a bolsevik erőszak pecsételte meg 1918-ban, mikor családjával együtt Lenin utasítására kegyetlenül lemészárolták. Kevesen tudják, hogy a mai spanyol uralkodó, I. János Károly király két apai nagybátyja, azaz XIII. Alfonz két idősebb fia is a hemofília áldozatai lettek az 1930-as években.
Orvosi definíció
A hemofília egy klasszikus példája az X nemi kromoszómához kötött recesszív (visszahúzódó) módon öröklődő betegségeknek. Egy hemofíliás lánya mindig hemofília hordozó (carrier). Fiai esetében 50% a kockázata annak, hogy hemofíliásak lesznek, és lányainál 50% a kockázata, hogy hemofília hordozói lesznek. A hemofíliás esetek kb. 30%-a azonban ismeretlen okból, spontán génmutáció következtében alakul ki, s hibás genetikai háttér nem lelhető fel a családi háttér vizsgálatánál.
A vérben 13 véralvadási faktor van, melyeket római számokkal jelölnek (pl. V., VIII., XII. faktor). Ezek az alvadási faktorok láncszerűen együttműködnek, amikor vérrögöt képeznek. Ebben a láncban az utolsó faktort fibrinnek nevezik, a vérlemezkékkel (trombocitákkal) együtt ez alkotja a vérzés csillapításához szükséges vérrögöt. Ha a láncban résztvevő faktorok valamelyike hiányzik, vagy nem megfelelően működik, a lánc megszakad, és a vérrög nem alakul ki. Ez történik hemofiliában, ahol a VIII. vagy a IX. faktor hiányzik. A VIII. faktor hiányában A-típusú hemofilia, IX. alvadási faktor hiányában pedig B- típusú hemofilia (más néven: Christmas-betegség) jön létre.
A hemofilia egész életen át tartó vérzékenységet okoz. A vérzések súlyossága attól függ, hogy a VIII. illetve a IX. faktor szintje mennyire tér el a nem hemofiliás emberekétől. 1% alatti faktorszint súlyos, 1-5% mérsékelten súlyos, 5-40% enyhe vérzékenységgel jár.
Kisebb-nagyobb (be)vérzések
A vérzés jellege és következményei mindkét formában hasonlóak. Mindkettőt az anya örökíti át (nemhez kötött öröklés), de a betegség szinte kizárólag fiúgyermekeken jelenik meg. A hemofília oka több különböző génhiba lehet. Ritkán fordul elő külső ok nélküli vérzés, de műtét vagy sérülés a legtöbb esetben befolyásolhatatlan vérzést okozhat, amely akár halálos is lehet. Az enyhébb hemofília esetleg teljesen észrevétlen marad, habár néhány beteg foghúzás vagy nagyobb sérülés után erősen vérzik.
Az első vérzés rendszerint 18 hónapos kor előtt jelentkezik, gyakran apró baleset kapcsán. A hemofíliás gyermekeken könnyen jelenik meg véraláfutás. Akár egy izomba adott injekció is nagy vérömlenyt (hematómát) okozó vérzés forrása lehet. A visszatérő ízületi- és izomvérzések végül nyomorékságot okozó torzulásokhoz vezethetnek. Egészen apró fejsérülés is jelentős belső vérzést indíthat el a koponyában, ami agykárosodást és halált is okozhat.
Kezelés
Az 1960-as évekig a vérzékenységet gyakorlatilag nem tudták kezelni, ezért sokan már gyermekkorban vagy fiatal felnőttkorban meghaltak valamilyen már említett szövődmény következtében. Azon kevesek, akik valamely szerencsés véletlen folytán mégis túlélték a betegség krízisállapotait, az ízületeiket tönkretevő ismétlődő bevérzések következtében egész életükre nyomorékká váltak. Az ízületeket és izmokat érintő bevérzések által okozott feszítő nyomás miatt a hemofíliát az egyik legfájdalmasabb betegségnek tekinti az orvostudomány.
A hemofíliás embereknek tudatosan kerülniük kell az olyan helyzeteket, amelyek vérzést válthatnak ki. Körültekintőnek kell lenniük a fogápolásban is, hogy ne szoruljanak foghúzásra. A hemofília enyhébb formája esetén, ha fogászati vagy más műtétre van szükség, a dezmopresszin nevű gyógyszert lehet adni a véralvadás ideiglenes biztosítására - így a vérátömlesztés elkerülhető. A hemofíliásoknak bizonyos gyógyszerektől is tartózkodniuk kell, például az aszpirintól, a véralvadás-gátlóktól és bizonyos fájdalomcsillapítóktól - mint például a Brufen, Diklofen stb., - amelyek fokozhatják a vérzési problémákat.
A kezelés rendszerint a hiányzó alvadási faktorok transzfúzióval történő pótlásából áll. Ezek a plazmában (vérsavóban), illetve nagyobb mennyiségben a dúsított plazmában találhatók. Néhány plazmakészítményt otthoni használatra fejlesztettek ki, és a betegek önmaguknak is be tudják adni, akár rendszeresen a vérzés megelőzésére, akár alkalmilag a vérzés indulásának első jelére.
Régebben a plazmakoncentrátumok adása a vérrel átvihető betegségekkel való fertőződés kockázatával járt, mint például a hepatitisz B és C (fertőző májgyulladások), és az AIDS. A nyolcvanas évek elején sajnos a plazmakoncentrátummal kezelt hemofíliások 80 százaléka fertőződött HIV vírussal. A plazmakészítménnyel átvitt AIDS kockázata mára azonban már gyakorlatilag megszűnt a szűrések és új feldolgozási eljárások, valamint a genetikai módszerekkel (rekombináns technikával) előállított VIII. faktor bevezetésének köszönhetően.
Génterápia: biztató eredmények és kockázatok
Sok kutató bízik abban, hogy a hemofília lesz az első genetikai rendellenesség, mely génterápiával gyógyítható. A jövőben talán egy injekcióval megoldható lesz az alvadási faktort termelő génnek a betegek sejtjeibe való beültetése. A hemofília gyógyítása génterápiával azt jelenti, hogy korrigálják a beteg genetikai defektusát ép, egészséges, működő géneknek a beteg sejtjeibe való bevitelével, így a beteg szervezetében a későbbiekben megfelelő mennyiségben termelődik a VIII. és a IX. alvadási faktor. Más megfogalmazásban: egészséges VIII. és IX. faktor gént ültetnek megfelelő számú beteg sejtbe ahhoz, hogy folyamatosan elég faktort termeljenek.
A génterápia gondolata már néhány évtizeddel korábban fölmerült, ám számtalan technikai és egyéb nehézség akadályozta bevezetését. Ma már a tudomány állása lehetővé teszi, hogy egy gént egyik sejtből a másikba ültethessünk, ám ezen az alapműveleten túl sok egyéb tényezővel is számolnunk kell: pl. az átültetett génnek hosszan kell működnie, vagy képesnek kell lennie tovább adni az új tulajdonságot a jövő sejtgenerációjának. Nagyon fontos továbbá, hogy a génátültetés nem vezethet immunreakcióhoz (ellenanyag termelés), és nem kívánt mellékhatásokat sem okozhat.
Bizonyos esetekben a normál gén bejuttatásához felhasznált vektor-vírus (a leggyakrabban adenovírusokat használnak erre a célra) megtartja, vagy újra szerzi fertőzést okozó képességét. Ritkán a kívülről bevitt gén széttörhet más, normális működésű géneket, sőt bizonyos tumor-géneket is aktiválhat (ami esetleg csak hosszú évek elmúltával derül ki).
.jpg)
