Tudta-e?
...melyik a világ legrégibb városa? Jerikó. A Közel-Keleten, a Jordán völgyében épült, és már a Biblia is említi mint erős falakkal körülvett várost. I. e. 7800 táján keletkezett , többször lerombolták és újraépítették. Híres falai gyakran másfél méternyi szélességűre terebélyesedtek, még a felső peremüknél is. A Biblia szerint Józsué, aki Mózes halála után a zsidók kánaáni honfoglalásának vezére lett, és népét az Ígéret Földjére vezette, úgy foglalta el,hogy megparancsolta papjainak, fújjanak bele a kürtjeikbe.A kürtrivalgásra az öles városfalak összeomlottak.

96. szám - 2012. július 01.

Számítástechnika

Papírszerűbb lett az e-papír

A műanyag alapú, új típusú kijelző kevésbé sérülékeny, miközben jóval vékonyabb elődeinél.

Az LG bejelentette, hogy megkezdte egy olyan új típusú, 6 colos elektronikus papír sorozatgyártását, amely reményeik szerint forradalmasítani fogja az e-book piacot. Nyomtatott papír hatását keltő könyvolvasók már évek óta jelen vannak a piacon, elég csak az ágazat legsikeresebb termékére, az Amazon Kindle-re gondolni.

Az LG újítása abban áll, hogy az e-papírjuk az igazi papírlaphoz hasonlóan vékony és flexibilis, még ha csak 40 fokban hajlítható is.A megjelenítő műanyag alaprétege nagyjából olyan vastag, mint egy mobiltelefon kijelzőjének védőfóliája, ráadásul sokkal kevésbé sérülékeny, mint az üvegalapú e-papírok. A vállalat stressztesztjében 1,5 méter magasról ejtették le több alkalommal a terméket, illetve műanyag kalapáccsal gyötörték, de az nem károsodott, karcolások sem keletkeztek a felületén.

Az LG műanyag alapú e-papírja 0,7 milliméter vastag, ez harmada a cég korábbi üvegmodelljének, súlya pedig mindössze fele az elődének, 14 gramm. Az új termék 1024x768 pixel felbontású, és természetesen fekete-fehér. Az új technológiájú kijelzőkre elsőként a kínai ODM gyártók csaptak le, és a várakozások szerint a megoldásra épülő termékek hamarosan megjelenhetnek Európában.
ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor