Tudta-e?
A madarak repülésének elősegítésére a végtagokat alkotó csöves csontok levegővel teltek, így könnyebbek.

8. szám - 2007 július 23.

SZÁMÍTÁSTECHNIKA

Új trónkövetelő, vagy csak mítoszkergetés

Apple Safari immár Windowson is
BAJI Zsolt

A Safari 3-as verziója hosszú fejlesztések után megjelent Windowsos változatban is, jelenleg még csupán próba, beta verzióban. Azonban az Apple már e megjelenéskor hatalmas szavakkal illette az új terméket, azt állítva, hogy a böngészőpiac hamarosan kétszereplősé válhat, vagyis az Internet Expolerrel egyedül a Safari fog szemben állni, a többiek, mint a Firefox és az Opera eltűnnek az idő süllyesztőjében. Mi is elemzés alá vettük az új Apple terméket, vajon tényleg olyan jó a programjuk, ahogy azt állítják, és végre kilépnek a Macintosh kereteiből?

Első ránézésre a kezelőfelület kellemetlenül egyszínű (szürke), rosszul elkülöníthetőek a szövegek, illetve a különböző sorba kerülő gombok sem minden esetben jól különülnek el. Probléma a szokatlan ikonok, melyek célja nem ismerhető fel, ráadásul ha az egérrel főlé megyünk nem jelennek meg a tooltippek (rövid szöveg, mely a gomb alatt jelenik meg, ismertetve annak funkcióját), így elég kellemetlen a nem ehhez szokott felhasználónak a program használata. A menü standard, megszokott, semmi extrát nem tartalmaz, sőt az IE 7-nél is kevesebb funkció jelenik meg bennük. Az első benyomás semmiképp sem győzött meg arról, hogy csak ez a program hiányzott az életemből. Mindenesetre tovább elemeztem a program tulajdonságait, így kiderült, hogy a fent felsoroltakon kívül vannak még további negatívumai is, de ugyanakkor jó megoldásokkal is találkoztam.

Az Apple úgy hirdeti a programot, hogy a piacon kapható leggyorsabb böngésző, ráadásul különböző grafikonokkal is mutogatja annak sebességét a többiekhez képest. Azonban nem kell mindent készpénznek venni. Kipróbáltuk, nem tűnt gyorsabbnak mint az FF vagy az IE, Operával össze sem hasonlítottuk. Amit azonban biztosra vehetünk, hogy ha sok képet kell betölteni egy oldal megjelenítéséhez, valamelyest előbb végez, mint konkurensei, valamint a megjelenítő (renderelő) motor is sokkal gyorsabb, mint a konkurenseké. Az Apple által hangoztatott kétszer nagyobb sebesség azonban közel sem igaz. Ugyanakkor a vörös róka újabb változata is új motorral fog érkezni, az Operát kedvelők sem aggódhatnak, így valószínű e kis előny nem sokáig fog megmaradni.

Mindemellett a program rendkívül instabil, többször képes elszállni, minden ok nélkül, a memóriaéhsége meg egyenesen borzalmas. Tesztgépünkön két ablak megjelenítésével már közel száz megabyte RAM-ot fogyasztott el, sőt a további ablakok nyitogatásánál sem csökkent ezen erőforrás iránti vágya. A programban a web 2.0-ás, vagyis a JavaScriptes applikációk nem futnak maradéktalanul, a Goggle-ben nem lehet használni a chat lehetőségét, és több oldalon is a program elszállását, vagy csupán az oldal megbénulását hozta egy-egy JavaScriptes interaktív megoldás.

Ami a program funkcióit illeti, csupán közepesnek mondható a funkciók bősége. Támogatja ugyan az RSS-t és az egyéb modern megoldásokat, azonban sem plugin-ek, sem más bővítési megoldás sincs, az alapfunkciók pedig meg sem közelítik a konkurensek által nyújtott bőséget és minőséget. Mindennek ellenére a legnagyobb a telepítője is, sőt telepítés után a legtöbb helyet igényeli a merevlemezen is.

A legirritálóbb azonban az ablakkezelés volt, az ablakot csak a jobb sarokban lévő minimalizáló gombbal lehet letenni a Task Bar-ra, és az ablak újbóli előhozása után furcsa mód nem őrzi meg az utolsó méreteit, hanem átméretezi magát, olyanra amilyenre éppen neki tetszik. Nem működnek megfelelően a windows üzenetek elkapása, így előfordul hogy a Close parancsra nem hajlandó bezáródni, csupán az X-re kattintva. Nem illeszkedik semmiképpen sem a windowsos környezethez, hiába állítja be valaki a számára megfelelő fontokat, színeket, betűméreteket, azt a Safari figyelmen kívül hagyja, csak a sajátját erőlteti. Ez a gyakorlott felhasználónak bizonyosan kellemetlen, aki nem szeretné, hogy minden egyes programban külön be kelljen állítani ugyanazokat az ízlés szerinti beállításokat, ha már egyszer lehetőség van az egységes vezérlésre. Mellékesen az Apple fórumán rengeteg kritika éri e terméket, és a megjelenés óta ugyan dobtak ki javított változatot, de azzal csupán néhány elengedhetetlen apró korrekciót végeztek, a munka nagy része még hátra van. Arról nem is beszélve, hogy a megjelenés után egy csomó biztonsági hibát találtak a böngészőben, nem csak szakemberek. A problémát tetőzi, hogy e hibák jelentős része a Macintoshon futó hibátlan változatot is érintették.

Röviden összefoglalva: a Safari még távol áll attól, hogy valódi konkurens lehessen a már jól bevált termékekkel, sőt hangzatos kijelentések, és a Macintosh tökéletessége körüli mítoszon kívül nem sok érdemlegeset tudott felmutatni. Majd talán egyszer ennek is eljön az ideje.

Kapcsolódó cikkek

    ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
    Design by predd | Code by tibor