- Heti Ajánlat
- Természet
- Történelem
- Kultúra
- Nyelvtudomány
- Életmód
- Technika
- Tudósok
- Közélet
- Diákoldal
- Olvasóink küldték
- Tanítástan
- Pszichológia
e-Learning
- Tudta-e?
- hogy a négyesikrek születésének valószínűsége 1:490.000!
215. szám - 2022. augusztus
Világrend helyett hálóművekEzúttal olyan cikket közlünk, mely érinti a történelem, a természettudományok, a gazdaságtan, a filozófia témaköreit.
|
3
|
Az írást számunkra kiválasztotta és németből fordította Rózsa Sándor, aki Zentától elszármazott kémikus, hosszú évek óta foglalkozik többek között sajtószemlével, szakszövegek fordításával. A téma rendkívül izgalmas, nagyon aktuális, sok mindenre tanít bennünket. Parag Khanna Indiából származó amerikai szakember, aki világosan látja a mai világ mozgatórugóit, a hálózatok erejét, a globalizáció univerzális kiterjedését. India sokáig az angolok irányítása alatt állt, ami rányomta bélyegét az ottani kultúrára, és persze a nyelvtudásra is. Anyanyelvi szinten beszélik a mai tudomány, szociológia, gazdaság, filozófia stb. világnyelvét, az angolt, amivel nyilván helyzetelőnyben vannak másokkal szemben. Parag Khanna teljesen ismeretlen a vajdasági kulturális térségben, érdemes vele foglalkoznunk: VILÁGREND HELYETT HÁLÓMŰVEK – P. Khanna – ZEIT/RózsaS Parag Khanna (55) 2007-ben US-geopolitikai tanácsadó Irakban, majd Obama kampánycsapata tagja. A FutureMap alapítója. Könyve, az „Ázsiai jövőnk”, 2019 bestsellere. Új könyve: „Move. Das Zeitalter der Migration.” US hiperhatalom, Pax Sinica, G2-világ, új hidegháború – ezek a lózungok váltják egymást. A globális világrendhez egy kell: Stabil hatalommegosztás. Ám ha ezt egy Trump vagy Putyin fölboríthatja, mennyire lehet világrendről beszélni? A történelemkönyvek szerint a szuverenitás kora 1648-ban, a vesztfáliai békétől kezdődik. Hát nem. Az imperializmus nem tűnt el Európából, hanem megkezdte száz évig tartó gyarmatosítását. A szuverén világ 1950-nél kezdődik, a gyarmatok felszabadításánál, ill. az Szovjetunió 1991-es fölbomlásánál. Másik tévedés: A világrend az unipoláris rendek sora, egy nagyhatalom vezetésével. Sem a britek, sem az USA által uralt területek nem voltak stabilak és békések, lásd. német-francia, orosz-japán háborúk. A II. világháború után jött az US-orosz bipoláris világ, számos proxy háborúval világszerte. Mikor volt egyáltalán egy „szabályokon nyugvó globális rend”? Az ENSz mikor volt képes nagyhatalmak között eredményesen békíteni? A mi „rend” fogalmunknak kevés köze van a realitáshoz. A globális mítoszok a nemzetiekből nőnek ki. A hatalom mértékének számít a terület, a népesség, a termelés, az ásványkincsek – de mindez csak papíron. A valóság egy rendezetlen miliő, amit a geográfia, a szövetségek, a diplomácia alakít. A geopolitikai élet valódi normája az entrópia. Még a legügyesebb államvezetésnek is csak egy lélekzetvételnyire sikerült ebből kiemelkednie. Ha a jövőben valamiféle rendet akarunk találni, azt inkább a hatalom örökös szóródásában kell keresnünk. A globalizáció az a különleges erő, amely ezt az egyre erősödő világrend-decentralizációt fölgyorsította. A világ kereskedelmi alapjait a britek és az amerikaiak rakták le, ám a kiszervezés Ázsiában Japán és Kína fölemelkedését erősítette. A globális kereskedelem minden régiónak lehetővé tette a globális értékteremtés-láncokban való részvételt. Ha megnézzük a számítógépek, autók, félvezetők eredetét, valójában „Made in everywhere” címkét kellene rájuk ragasztani. Bár a globalizáció imperiális hatalommal kezdődött, nagyobb valami lett belőle. Alapja többé nem a statikus terület, hanem a sűrű hálózat, melyben államok és más egységek működnek. A kötődő képesség maga a rendszer, melyet semmiféle hatalom nem ellenőrizhet. Bármely két állam cserélhet javakat, tőkét és technológiát. A globalizációt eddig négyszer mondták halottnak: A 2001-es terrorista merényletek után, a 2008-as pénzügyi válságkor, a brexit és Trump idejében, 2016-ban és a pandémia alatt. Ám minden megy tovább: Javak, szolgáltatások, tőke, technológia és emberek áramlása. A globalizáció fizikai és digitális hálóműveink univerzális kiterjedése, valamint minden határok fölötti transzakció összessége. Mára nemcsak egy változatában él, hanem több egymással versenyző rendszer működik, melyek katonai, műhold-technikai, E-jármű és internet-szabályozási célokat követnek. Mivel ennyien szövik a szállítási, az energetikai, a kommunikációs infrastruktúrát, a globális kötődések mérete óriásira nőtt. Nagyhatalmak jönnek és mennek, de a globalizációs mátrix feltartózhatatlanul nő és mindnyájunkat bekebelez. Az USA fölépítette az internetet, de leállítani már nem tudja. A globalizáció egy mélyebb rendhez vezetett. Egyre több csomópontot – államot, várost, céget – hatalmaz föl együttműködésre. Az államhatalom nem abszolút, hanem viszonylagos. A rend, ha van ilyen, a relatív befolyások sémája: A XXI. sz. inkább hasonlít a középkori Európához, semmint Pax America-hoz vagy Pax Sinica-hoz. Óvakodjunk korunk megítélésétől, mert az csak egy pillanatát rögzíti. Minél elrettentőbb a szcenárió, annál inkább próbálják az aktorok azt megakadályozni – akár túlreagálással is. Ezáltal a rendszer nem-lineáris irányokba fejlődik tovább. Ez a komplexitás legegyszerűbb definíciója. A globalizált világban számos láncreakció indul el. A rendszerre egy állam sem képes saját rend-elképzelését rákényszeríteni. Nyomást fejtenek ki a rendszerre belülről – a rendszer pedig ellenáll. Ezt a komplexitást sem az USA, sem Kína nem tudta megfejteni. Az USA nem ment volna be Irakba és nem forszírozta volna Ukrajna NATO-tagságát. Kína nem rakta volna le munkaerő-fölöslegét olyan országokban, ahol a lakosság ez ellen föllázad. Ha az USA és Kína közötti konfliktus a III. világháborúhoz vezet, Európa biztos kikötő lesz és más ázsiai hatalom lehet a globalizáció arca. (Ha nem fagy össze a nukleáris téltől! RS). Ha minden hatalom megszívlelné a komplexrendszer dinamikájáról szóló tudásunkat, új út lehetne egy „Nagy Stratégia”. Erőiket úgy vetnék be, hogy világnézetüknek érvényt szerezhessenek. Ám minden ilyen stratégiát, amelyet Róma, London, Napóleon vagy Hitler követett, ugyanaz a sors éri el: Birodalmi túlnövekedés, belső dekadencia, ellenreakciók és bukás. Mért nem építhetnénk be a nagy stratégiába egy globális stratégia-elemet, egy társadalmi alapelvet? A forrásokat megoszthatnánk, így a globális válságokat, mint a pandémia vagy a klímaváltozás jobban küzdhetnénk le. A megújuló technológiák megosztása, új kereskedelmi egyezmények az értékgeneráló láncok és piacok kiterjesztésére, („Mindig található egy rizstermelő, akit még nem csaltak be a világpiacba.” RS), a munkaerőhiány leküzdésére közvetítéssel – mindezekben már nagyobb és kisebb hatalmak egyetértésre jutottak, csupán törvénybe öntésük hiányzik. Egy ilyen érettségi fokot, egy über-ego-világot segít a hálósítás és a globalizáció elérni. (Ahol a multik és a nagyhatalmak járnának jól? RS). A brit Arnold Toynbee („Kultúra válaszúton”) szerint nincs más választásunk, mint elismerni, hogy globális kultúra lettünk. Világkormányt, egy interdependens planetáris rendszert vizionált. E helyett sok kis kulturális központ alakul ki, melyek fölvirágoznak, ha elődeik leckéi a tudáshálóművek által terjednek. Ha a központ nélküli világ káosznak tűnik is, mégis ez a legkívánatosabb rend, amelyben mindenki mindenkivel össze van kötve és senki sem képes a másikat ellenőrizni. ZEIT, 11. 8. 2022 |
Kapcsolódó cikkek
- Istentelenek országa
- Gondolatok nemzeti ünnepünkön
- Az ügyvéd kirabol, az orvos meg is öl
- Szolidaritás Németországgal?
- Digitalizálják a jegybankpénzt is
- Előbb, vagy utóbb mehetnénk nyugdíjba?
- A pénz jövője
- Drasztikus csökkent szántóföldjeink humusztartalma
- Kapzsiság és infláció
- Magyar kávékirály
- Hol vannak a fejlődés határai
- Piaci alapokra helyezett együttműködés Európában
- Vissza a piactérre – egy próbát megér!
- Új szakaszában a háború
- Recesszió fenyegeti Európát
- Blackout Zürich - Áramszünet-szcenárió
- Jog az analóg élethez
- Gazdaság és demográfia
- Szabadságjogokról krízishelyzetben
- SEO, de mire jó?
- Offlineból online marketing
- A bizonytalanság csapdájában
- Információdömping
- BBB marketing
- A sejtmezőgazdaság korszaka következhet
- Együttműködve lehetünk eredményesebbek
- Vén Európa, az elöregedő kontinens
- A hibrid munkavégzés térhódítása
- Paradoxonok útvesztőjében
- Szeszélyes trendek a világgazdaságban
- Életveszélyes lehet most a liberális szemlélet?
- Eltolódik a világban a gazdasági súlypont
- Az adat, mint korunk aranya
- Minden összefügg mindennel
- Magyarok jogvédelme a Kárpát-medencében
- Digitális nomádok
- Az ország első digitális farmján jártunk
- Milyen nyomot hagy a korona vírus?
- A krízis nagy nyertese az e-kereskedelem
- Vásári fortélyok újratöltve
- Nobel-díj a globális szegénység méréséért
- Lehet zöld és gazdaságos is egyben?
- A modern monetáris elmélet
- Megarégiók, megapoliszok
- Okos város
- Egy hajóban evezünk
- Aránytalan vagyoneloszlás
- A szabadnapok története
- Váltsunk negyedikbe!
- Az ereklyék bűvöletében
- A foci, mint jövedelmező iparág
- Az egész világ egy számítógép lesz?
- Az ember és a környezete
- Az együttműködés vagy az önzés a nyerő?
- A neuro-közgazdaságtan kialakulása
- A negatív emissziójú erőmű már valóság
- Új technológiák a pénzügyi szektorban
- Drónok a mezőgazdaságban
- Nyersanyagátok
- A rendezett káosz, avagy a Fibonacci számok
- A „tittytainment”
- A bitcoinról
- A hitelminősítők és az adósbesorolás
- A komputerizáció hatása a termelékenységre
- Ipari forradalmak viharában
- Az együttműködés lehet a nyerő
- A gazdagság veszélyei
- Megosztáson alapuló közösségi fogyasztás
- Az alapjövedelem, mint a jövő dilemmája
- AGRÁRVÁLLALKOZÓI KISOKOS
- Pénzügyeinkről
- A vendégmunkáslét kialakulása Németországban
- A „villámdelejes forgonnyal” hajtott járművek térhódítása
- A balkáni nemzetvezérek kora
- A piaci rések betöltésében kereshetjük esélyeinket
- Infláció és defláció – káros, vagy szükséges?
- Prága Óvárosának meséi
- Villanykörte konspirációs elmélet
- Az egyesült Európa ötletének rövid története
- A világgazdaság egy zsineggel összekötözött kártyavár csupán?
- András-naptól a Cyber Hétfőig
- Kínai zöld forradalom
- A bankok is kimennek divatból?
- A reklám jövője
- A hálózatok korszaka
- Az olajkor alkonya
- A Coca-Cola titkos receptje
- Vásárláspszichológia II.
- Vásárláspszichológia
- Nő a pálmaolaj-fogyasztás az egész világon
- Közgazdaságtan természettudományos megközelítésből
- Az új idők kőolaja
- A nyugdíjrendszerekről
- Talán még nem minden romlott el?
- Mindig van új a Nap alatt
- A villámzár évszázada
- Gyorsul a világgazdaság növekedése
- Civilizációk felemelkedése és bukása
- Olvasóink ajánlata