Tudta-e?
hogy az újszülött gyomra születésekor akkora, mint egy cseresznye (befogadó képessége kb. 6 ml).

108. szám - 2013. szeptember 01.

Oktatás

A nemzet tehetségeiért

Vajdasági pedagógusokat is kitüntettek szerdán este a budapesti Nemzeti Színházban megtartott Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjak átadása alkalmából szervezett ünnepségen
Máriás Endre, Magyar Szó

1
A Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díj 2013 tavasza óta ad lehetőséget a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző magyarországi és határon túli pedagógusok elismerésére. A díj elnevezése a Bonis bona discere, vagyis Jótól jót tanulni latin közmondásból származik. A szerdán este Budapesten, a Nemzeti Színházban megtartott díjátadó ünnepségen, ahol dr. Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkára mondott ünnepi köszöntőt, több vajdasági pedagógust is kitüntettek.

Az Országgyűlési Határozattal indított, 2028-ig szóló Nemzeti Tehetség Program egyik célkitűzése, hogy erkölcsi és anyagi elismerésben részesítse azokat a magyarországi és határon túli tehetséggondozó pedagógusokat és szakembereket, akik általános iskolákban, középiskolákban vagy szakiskolákban végzett munkájuk során kiemelkedően sokat tesznek a nemzet tehetségeinek kibontakoztatása érdekében. Ezen cél elérése érdekében az EMMI kezdeményezésére a Nemzeti Tehetség Program végrehajtásáért felelős szervezet, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet meghívásos pályázatot írt ki a szakmai elismerés szempontrendszerének kidolgozására és a díj odaítélésével kapcsolatos teendők koordinálására. A feladat ellátására a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (MATEHETSZ) kapott felkérést azzal, hogy a magyarországi és a határon túli Tehetségpontok több mint 1000 tagot számláló hálózatán keresztül érje el a jelölésre legméltóbb szakembereket.

A díjat a nyár elején meghirdetett nyilvános felhívás nyomán ítélték oda. A meghirdetett három kategóriában összesen közel 799 jelölés érkezett. Egy jelöltnek legalább két ajánlóval kellett rendelkeznie, ajánlók lehettek intézményvezetők, kollégák, szülők és tanítványok is. A díjak odaítéléséről az EMMI, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, az Oktatási Hivatal, MATEHETSZ és a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum delegáltjaiból álló zsűri döntött. A 799 jelölt közül összesen 437 fő részesül kitüntetésben, amelyeket több kategóriában ítéltek oda a díjazottaknak.

Kiváló versenyfelkészítő díjban 202 olyan versenyfelkészítő pedagógus részesült, akik legalább öt tanéven át eredményes munkát végeztek a nemzetközi, országos és regionális tanulmányi, szakmai, művészeti és sportversenyekre való felkészítésben. Kiváló tehetséggondozó díjban 170 olyan tehetséggondozó részesült, akik legalább öt tanéven keresztül kiemelkedő munkát végeztek olyan gyerekek és tanulók körében, akikhez hátrányos helyzetük, speciális nevelési igényük vagy fiatal koruk okán nem feltétlen kapcsolódik konkrét versenysiker, de fejlesztésük és támogatásuk meghatározza további tanulmányi életútjukat. Kiváló tehetségsegítő díjat 65 olyan tehetségsegítő kapott, akik legalább öt tanéven át végeztek áldozatos munkát tehetséggondozó műhelyek működtetésében, tehetséghálózat-fejlesztő munkában illetve egyéb tehetségsegítő szervezői feladatokban. Az oklevél mellett mindhárom kategória díjazottjai pénzjutalomban is részesülnek.

A szerdán este Budapesten, a Nemzeti Színházban megtartott díjátadó ünnepségen, ahol dr. Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkára mondott ünnepi köszöntőt, több vajdasági pedagógust is kitüntettek. Kiváló versenyfelkészítő kategóriában Máriás Ildikót, a Zentai Gimnázium, Szórád Endrét, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Viakter Blankát, a zentai Közgazdasági-kereskedelmi Középiskola tanárát tüntették ki a rangos elismeréssel, kiváló tehetséggondozó kategóriában Gajda Attilát, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium tanárát, kiváló tehetségsegítő kategóriában pedig dr. Muhi B. Bélát, az Educons Egyetem, dr. Ripcó Sipos Elvirát, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és a Zentai Gimnázium, valamint Szabó Matuz Magdolnát, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium tanárát díjazták.

A díjátadó ünnepséget tehetséges fiatal művészek alkalmi produkciói színesítették, majd az elismerések átvétele után a magyarországi és a határon túli régiókból érkezett díjazottak közösen énekelték el a Szózatot, ezzel is kifejezve az összetartozás és a közös célokért való síkraszállás fontosságát.


A vajdasági díjazottak egy csoportja, Szórád Endre, Máriás Ildikó, Szabó Matuz Magdolna, Viakter Blanka és dr. Muhi B. Béla Budapesten, a Nemzeti Színház előtt








ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor