Tudta-e?
Hogy a világ legkisebb műholdját 2000-ben bocsátották fel. A Picol-sat-1 és -2 ellenőrző műhold 250 grammos, kártyacsomag nagyságú szerkezet volt, és harminc méter hosszú huzal kötötte őket össze.

16. szám - 2007. szeptember 17.

Elektromos töltésű részecskék gerjesztik a levegő atomjait

A sarki fény

Különös fényjelenség figyelhető meg a Föld pólusainak közelében: a sarki fény, más néven aurora polaris. Az északi féltekén aurora borealis, délen aurora australis néven emlegetik.
MUHI Béla

A sarki fény az egyik leglátványosabb légköri fényjelenség. Nevét Auroráról, a római hajnalistennőről kapta. A borealis szó jelentése északi, az australis pedig azt jelenti, hogy déli.

Ma már jól ismert a sarki fény fizikai háttere. Bolygónk felé a Nap irányából és a végtelennek tűnő világűrből szüntelenül korpuszkuláris részecskék áramlanak. Ezek főleg elektromos töltéssel rendelkező részecskék, túlnyomóan a Napból származnak, napszélnek is mondjuk ezt a részecskeáradatot. A töltött részecskéket a Föld mágneses tere, a magnetoszféra pályamódosításra kényszeríti, azaz nagyrészt eltéríti. Lorenz-féle mágneses erőként ismert az a kölcsönhatás, mely mágneses térben eltéríti a mozgó elektromos töltéseket. Bolygónk mágneses pólusai közelében azonban ezek az elektromos részecskék mégiscsak egy kicsit, vagy időnként jobban belépnek a légkörbe. A nagy sebességgel száguldó részecskék ütköznek a levegő szabad állapotban lévő vagy kötött atomjaival, ionizációt és gerjesztést idéznek elő. Az ütközési energia fény formájában távozik az atomokból, miközben azok energetikai alapállapotba jutnak vissza. A sarki fény tehát a Föld északi és déli sarkánál a légkörbe behatoló töltött részecskék (főleg protonok és elektronok) által keltett időleges fényjelenség. Távolról, a világűrből nézve azt látnánk, hogy bolygónk mágnespólusait többé-kevésbé gyűrűként veszi körül ez a furcsa fényjelenség.





Ami a megjelenő színeket illeti, elsősorban az oxigén zöld és vörös, valamint a nitrogénmolekulák kékeslila színképvonalai jelentkeznek. Műszerekkel kimutatható, hogy a sarki fény az ultraibolya tartományban is igencsak megmutatkozik (ez már szemmel nem érzékelhető).

A sarki fényt létrehozó gerjesztések az atmoszférában 80-1000 km magasságban fordulnak elő. A sarki fény formái igen változatosak: foltszerű kisméretű fényjelenségek, enyhén görbülő ívek, szalagok, csomós vagy ráncos formák, sugarasan haladó fénynyalábok, amelyek a Föld mágneses erővonalait követik, diffúz, nagy kiterjedésű fényformációk. A sarki fény formái állandóan változnak, varázslatos hangulatot keltve a szemlélőben.






Megfigyelték, hogy erős naptevékenységet követően, mágneses viharok idején megváltozik a magnetoszféra szerkezete, aminek következtében a sarki fény is változik: alacsonyabb szélességi körökön is megfigyelhető. A sarki fény nagyon ritkán vidékünkön is megfigyelhető, de látták már pl. Indiában, Egyiptomban, Németországban is.

Eddig a sarki fény az 1870–1872 és az 1938–1941 közötti években volt a leggyakoribb.
A sarki fény legjobban március-április és szeptember-október között figyelhető meg. A jelenség a Naprendszer más, mágneses térrel és valamekkora légkörrel rendelkező bolygóinál is megfigyelték, pl. a Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz esetében. Újabb felvételek szerint egyes holdaknál is látszik: Io, Ganymedes.

Egyértelmű összefüggés mutatható ki a sarki fény gyakorisága, a napfoltok számának változása és a földi éghajlat ingadozásai között.




































A képek forrása: http://skylight.skychasers.net

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2020 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor