Tudta-e?
A madarak repülésének elősegítésére a végtagokat alkotó csöves csontok levegővel teltek, így könnyebbek.

59. szám - 2008. október 6.

KINOLÓGIA

Bloodhound

Sorozatunkban egy-egy ismert kutyafajtát mutatunk be
www.kutya.hu

Hatalmas fül, melankolikus tekintet – és ráncok minden mennyiségben. A bloodhound vagy Chien de St. Hubert, azaz magyarul az angol véreb nem mindennapi kutya. Megjelenése az egyik ember számára impozáns, erőteljes, nemes, komoly és tiszteletreméltó, míg a másik ember számára akár egyenesen visszataszító. Az viszont biztos, hogy a bloodhound eredete egyike a legérdekesebb és legkülönlegesebb fajtatörténeteknek, melyben legenda keveredik valósággal.



Az angol véreb származását egészen a nyolcadik századig nyomon lehet követni, s a leghíresebb vonal a fajta magyar illetve angol elnevezése ellenére Belgiumból ered, mégpedig egy kolostorból. Egy legenda szerint egy különösen vadászatkedvelő nemes, Francois Hubert egy napon híres, saját tenyésztésű kutyáival indult vadászni. Az erdőben hirtelen egy látomást vélt megjelenni, egy csodálatos szarvast látott maga előtt, egy arany kereszttel a szarvai között. Ez olyan nagy hatással volt a férfira, hogy gazdag nemes létére szerzetesnek állt és kolostort alapított. Száz évvel halála után, 825-ben szentté avatták, és azóta Szent Hubert a vadászok védőszentjének számít. A vadászkutyák tenyésztése azonban századokon át folytatták a kolostorban. Ezek a főleg fekete kutyák kiváló csapázó munkájukról voltak híresek. Lassan, pontosan és kitartóan dolgoztak. Kiváló szaglásuk miatt főleg hideg nyomon vetették be őket.



De miért is hívják angol vérebnek ezt a belga fajtát? Mikor Hódító Vilmos 1066-ban Franciaországon keresztül Angliába érkezett, St. Hubert kutyákat is vitt magával. A St. Huber kolostor közel 700 éven keresztül minden harmadik kutyapárt a francia királynak küldött, aki viszont I. Erzsébet angol királynőnek ajándékozott tovább jópárat ezekből a kutyákból. Így viszonylag sok példány került Angliába, ahol kellőképpen értékelték e vadászkutyák kiváló képességeit. Az igazi St. Hubert vonal egészen a XIX. századig fennmaradt, de számtalan más kopófajtát tenyésztettek ki bloodhound-keresztezésekből. A kevésbé kedvelt fehér példányokat például francia kutyákkal keresztezték, így alakult ki a Talbot, mely aztán szintén Angliába került. Mikor azonban a birtokok és erdők mérete lecsökkent, inkább a rókavadászat vált divattá, így a bloodhound munkáját a gyorsabb rókakopó vette át, melyet később a beagle és más kisebb kopók is követtek.



Kiváló szimatának köszönhetően az angol vérebet a XVI. században emberi nyomok követésére is használták. Olyan nagyra becsülték e kutyák munkáját, hogy törvény biztosította joguk volt bármely házba belépni és a nyomot zavartalanul követni. Ha valaki megtagadta a kutyák belépését, bűnössé vált, akár volt köze az adott bűnügyhöz, akár nem. A kutyák bevetése nagy elrettentő erővel bírt, mert a törvényszegő jobban félt attól, hogy fényes nappal a saját otthonában leplezik le, mintha sötétben a tetthelyen kapják rajta. Bűnözőket és szökevényeket felkutató munkája miatt sok ember képzeletében bestiális fenevadként élt a fajta, mely vadul csaholva és acsarogva üldözi az embereket. Ezt a képet aztán bizonyos filmek is fokozták, pl. a Tamás bátya kunyhója egyik feldolgozása, holott a véreb csupán a nyomot követte mint egykori vadászkutya, s ha megtalálta a keresett személyt, annak csak a kutya örömteli nyalakodásától kellett rettegnie, és nem annak harapásától.




A XIX. század kezdetén már valószínűleg nagyon lecsökkent a bloodhound populációja, csak a kutyakiállítások elterjedése ébresztett némi érdeklődést, de aztán a második világháború végképp a kihalás szélére sodorta a fajtát. Vér frissítésként rókakopóval keresztezték, ami mint utólag kiderült, nem használt a fajtának. A Brighton és a Barsheen kennelek azonban tradicionálisan eredeti vonalakkal tenyésztettek, nekik köszönhető, hogy a fajta megőrizte eredeti nemes típusát.

Bár kevés országban használják vadászatokon a vérebet, azért nem vált teljesen munkanélkülivé. Az amerikai rendőrség a legnehezebb keresési munkáknál alkalmazza őket, mikor már más fajták már csődöt mondanak. Ha bűnözőket keresnek, egy őrző-védő kutyát is bevetnek, melyet az akció végén előreküldenek, hiszen a véreb túlságosan barátságos egy határozott rendőri fellépéshez.



A St. Hubert kutya nem való szűk garzonlakásba, a városi lármát és zsúfoltságot nem neki találták ki. Ugyanúgy nem szabadna csupán kennelben tartani, szüksége van a falkájával való kontaktusra, melyet gazdája és annak családja jelent számára.

Szeret a szabadban tartózkodni, ahol olykor szabad folyást enged nem is olyan lomha mozgásának, ami egy ápolt kerten mély nyomokat hagyhat. Szőrzetét könnyű ápolni, csak át kell néha kefélni, sörte vagy gumikefével. Etetés után azonban meg kell tisztítani száját, lebernyegeit, illetve gyakran a füle is belelóg a tálba. Léteznek olyan speciális kutyatányérok – kiállításokon alkalmazzák pl. spánieleknél – melyeknek széle fedett, csak középen van egy nyílás, melybe éppen még belefér a kutya pofája, így úgy tud inni, hogy nem vizezi össze a fülét.

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2020 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor