Tudta-e?
Mindenki tudja, hogy a spenót sok vasat tartalmaz, ezért aztán a szülők erőszeretettel erőltetik le gyermekeik torkán. Az igazság azonban az, hogy a spenót semmivel sem tartalmaz több vasat, mint bármely más zöldség. A félreértés még az 50-es évekből származik, amikor egy élelmiszerkutató rossz helyre tett egy tizedesvesszőt, így a vizsgálat eredménye tízszeres vastartalmat mutatott a valósághoz képest.

43. szám - 2008. június 16.

IDEGENFORGALMI KÖZPONT

Az Egyesült Arab Emirátusok

Ma már nehéz ugyan elképzelni, de úgy ötven évvel ezelőtt az Egyesült Arab Emirátusok szegénységben tengődő, jelentéktelen országocsák csoportja volt.
MUZSLAI Izabella | a szerző cikkei

1
Fejletlen gazdasága az 1950-es években virágzott fel, mikor felfedezték földgáztartalékait. Ekkor szinte egyik pillanatról a másikra vált egyre fontosabbá a világ számára.

A 70-es években sikerült felszabadulnia a britek fennhatósága alól, s immár egyedül rendelkezhetett a kereskedelemből befolyt összeggel. Ma az országnak stabil gazdasága van, s egyike a világ legmagasabb életszínvonalú térségeinek. A legnagyobb földgázmezők az Abu Dhabi emirátus területén helyezkednek el, ezért ma a hét szövetséges közül ő a leggazdagabb. A többi tagállam Dubai, Al Sharjah, Ajman, Ras Al Khaimah, Al Fujairah, Umm Al Quwain. A hét emirátus 1971. decemberében vált egy országgá. A szövetség fővárosa Abu Dhabi, a legnagyobb város és az üzleti élet központja Dubai, mig Sharjah az ország kultúrális központjaként ismert.

Az Emirátusok helyzete

Az Egyesült Emirátusok területe az Arab-félsziget északkeleti részét foglalja el. Északról a Perzsa-öböl, délen és nyugaton Szaud-Arábia, keleten pedig Omán és az Ománi-öböl határolja. Koordinátái 22°50' és 26° északi földrajzi szélesség valamint 51° és 56°25' keleti hosszúság.


Az ország területe 83 600 km2. A partvonal hossza 1318 km, s apró korall- és mesterséges szigetecskék tarkítják.

Az Emirátusok területe szélesen nyitott a Perzsa-öböl felé, minek köszönhetően kedvező a közlekedés-földrajzi helyzete. Mivel a települések nagyobb része a parton helyezkedik el, a tenger közelsége lehetővé teszi az utazó számára, hogy e csodás kis ország legtöbb városába könnyedén eljusson. A számos kikötő közül a legnagyobbak Dubaiban vannak. Itt található a létező legnagyobb mélyvizű mesterséges kikötő is, a Mina Jebel Ali (24°59' északi szélesség 55°03' keleti hosszúság), aminek katonai jelentősége van. A vízi közlekedés mellett kitűnő autóúthálózattal is rendelkeznek. Az utak hossza 1088 km, s egy egésszé fűzi össze az Emirátusokat, miközben kapcsolatot létesítenek a szomszédos Ománnal és Szaud-Arábiával. A leggyakrabban használt közlekedési eszköz az autó. Elterjedését a jó utak mellett az alacsony kőolajáraknak köszönheti. Az ország legnagyobb repülőtere Dubai-ban épült meg. A legnagyobb szállítóvállalat, az Emirates több száz géppel rendelkezik, s évente több millió utas veszi igénybe a szolgáltatásait.

Yacht-kikötő Dubaiban





















Az Emirates Airlines logója

Természeti értékek

Az Egyesült Arab Emirátusok területének legnagyobb részét vegetáció nélküli sivatag képezi. A partot a dagály alakítja akkumulálva az apró szemű homokot. Északkeleten a legmagasabb az ország területe. Az Ománból átnyúló Al Hajar al Gharbi-hegység (Sziklás-hegység) lankáin lefutó csapadékvíz lehetővé teszi a gyér sivatagi növényzet kialakulását. Az ország középső része felé haladva csökken a tengerszint feletti magasság. Ezt a területet egy fennsík foglalja el, mely enyhén lejt a part irányába (észak) és a nyugatra fekvő sós plató (Sabkhat Matti) felé. Ez utóbbi fennsík a tenger vize által felhalmozódott sóból keletkezett.

Sivatagi est












Az Emirátusok éghajlatára jellemző a nagyon meleg és párás nyár (a belső területeken a 49 0C-t is eléri), míg a téli hőmérséklet - figyelembe véve, hogy a Ráktérítőn helyezkedik el, - eléggé alacsony, 20 - 35°C között mozog. A csapadék eloszlása egyenlőtlen. Legtöbbet kap a hegyvidéki terület. Itt, keleten váratlan viharok is előfordulhatnak, mik gondokat okoznak a kommunikációs hálózatokban. A homokviharokat a szelek idézik elő, a Simal (északról vagy nyugatról érkezik) és a délről jövő, nyári Kamsin.

Az Egyesült Arab Emirátusokban nincs állandó vízfolyás, sem tó. Talajvíz a sivatagi oázisokba található (Al Ayn, Liwa). A vízzáró kőzetekből szivattyúk segítségével ciszternákba továbbítják és tárolják a vizet a lakosság számára. A fő vízkészlet mégis a sótalanító gyárakból kerül ki. Ezt használják ivásra, öntözésre és az iparban is.

A homokos talaj nem igazán kedvez a földművelésnek. Ez a pálmák és az akáciák természetes előhelye. Ezek az oázisokat és a part menti térséget kedvelik. A sivatagban csak a szélsőségeket tűrő növények, bokrok és egyes fűfajták tudnak megmaradni. Az oázisok területén, valamint a nagyvárosokban az öntözés lehetővé teszi, hogy megéljen az eukaliptusz, különböző dísznövények (buganvilea), gyümölcsök és zöldségfélék. Az ország “mezőgazdasági” körzete a több csapadékot kapó, hegyes Al Fujairah emirátus. Főként földiepret és datolyát termesztenek. Ez utóbbi, a Phoenix dactylifera az ország egyik szimbóluma is.

A leggyakoribb háziállatokon kívül, mint amilyen a teve, a juh és néhány szarvasmarhafajta, az emirátusokban sok madárfaj képviselteti magát. Többek között a sólymok, ezeket vadászatra tanítják be.

Solymász madarával















A sivatagi gazella és sok más állatfajta, melyek a kihalás határára sodródtak a féktelen vadászat miatt, napjainkban védettséget élveznek. A Perzsa- és Ománi-öböl partjai mentén találkozhatunk dugonggal, azaz tengeri tehénnel is. Habár az országban több védett állatfajta élethelye, mégis ismert állatkereskedelmi központ, például ez a világ egyik legnagyobb hüllőbőr exportőre.

Dugong










Az Emirátusokban felbecsült kőolajmennyiség a világ tartalékainak 10%-át képezi. Az országon belül a lelőhelyek 80%-a az Abu Dhabi emirátus területén található. Az éves kőolajkitermelés értéke 106 400 000 tonna körül mozog. A földgáztartalékok világviszonylatban 3%-ot tesznek ki, melynek nagy részével szintén Abu Dhabi rendelkezik. Ezeken kívül az ország rendelkezik még kisebb mennyiségű krómmal, vasérccel, rézzel és nem utolsó sorban urániummal.

Örökös problémát jelent a kevés termőföld és az erózió, mi még a meglévő vékonyka talajréteget is lemossa. Ennek megakadályozására a kormány erdősítést rendelt el. Nem elhanygolható az erdőknek az a tulajdonsága sem, hogy csökkentik a szelek erősségét, s ezáltal védik a termést. A városokban szabályozzák a hőmérsékletet, és növelik a település esztétikai értékét.

Sajnos az ország jelentősen hozzájárul a Perzsa-öböl levegőjének szennyezéséhez. A teljes mennyiségű elektomos energia hőerőművekből és foszilis tüzelőanyagból származik. Mivel nagy mennyiségű szennyezőanyag jut a környezetbe, nemzetközi szabályozásra volt szükség. Az ökológiai egyezmény a globális felmelegedés lassításának, a vízszennyezés csökkentésének, valamint a védett fajok megőrzésének érdekében született.

Úszó kőolajplatform Abu Dhabi területén















Antropogén turisztikai értékek

A lakosság száma 2 550 000 felett van (2005). Legszámottevőbbek az arabok, európaiból sokkal kevesebb van. Ennek értelmében legtöbben vannak a muzulmán hívők (76%), míg a keresztények a lakosság 11%-át teszik ki, de élnek hindu vallásúak is az országban (8%). Az etnikai közösségek között nincsennek nagyobb súrlódások, mivel az alkotmány kimondja, hogy minden lakos vallásától függetlenül egyenjogú. Az arab nyelv az ország nyelve, de az angol is széleskörűen elterjedt. Használják még a hindut, az urdut és a perzsa nyelveket is. A lakosság 79%-a írástudó.

Az arabok hagyománytisztelő emberek. Kultúrájuk a mai kor és a múlt ötvözetének harmóniája, de Dubai atmoszférája egészen kozmopolita. Az öltözködésben is megfigyelhetők a tradicionális színek és ruhadarabok. Az emírek által viselt fehér ruha a dishdasha, a nők hagyományos viselete az abaja, arcukat pedig burka fedi. A lakosság fiatal és magasan képzett részének kultúrájában már a nyugati elemek vannak túlsúlyban.

Dishasa

















Abaja











Burka















A lakosság legnagyobb része korszerű házakban, kényelmes villákban él. A látvány magáért beszél, s az utazónak könnyen feltűnik, hogy itt a szegénységnek nem igen van nyoma. Kisebb csoportok még mindig sátrakban töltik mindennapjaikat. Ezek azonban ma már inkább luxusapartmanokra hasonlítanak. A változatosság a nemzeti konyhára is jellemző. Hagyományos ételnek számít a sült bárány erősen fűszerezett rizzsel, de egyre inkább teret hódít az európai konyha és az amerikai életstílus velejárói, a gyorséttermek.

Az emirátusok közül mindegyik tag jelentős összeget különít el a kulturális események és intézmények támogatására, a múzeumok, a nemzeti archívum karbantartására, színházak és irodalmi csoportok működtetésére, valamint a sportesemények megszervezésére. Hagyományos sportágnak számít például a solymászat vagy a tevefuttatás. Lóversenyeik világhírűek (éves világkupa, Dubai).

Mint a Paradicsomban...

Az Egyesült Arab Emirátusok kitűnő feltételekkel rendelkezik a turizmus fejlesztését illetően, amit maximálisan ki is használ. Ez a gazdasági ág hatalmas léptekben fejlődött az utóbbi években. A világ minden tájáról érkeznek ide üdülni vágyók, kiket elvarázsol az enyhe téli, a homokos strandok, a gyönyörű tengerpart, a legmodernebb luxusszállodák, melyek mindenből a legjobbat kínálják. A legszebbek és legkedveltebbek közülük Dubai-ban találhatók. Ki ne hallott volna a Burj Al Arabról (amit következő számunkban fogunk ajánlani olvasóinknak), vagy a Jumeirah Beach Hotelről, melyek pontosan egymással szemben nyújtóznak az ég felé.

Kilátás a Burj Al Arabról a Jumeirah Beach-re















A Jumeirah Beach…














... s az egyik hotelszoba














A szállodákon kívül az ország más olyan szemet gyönyörködtető különlegességekkel is rendelkezik, mint a mesterséges “Földtérkép” vagy a Pálma-szigetek. Mindkettő a part közelében feltöltött tengerfenék. A Térkép átmérője 9-6 km, s 300 szigetből áll, melyeket nem köt össze híd. A víz mélysége itt 50-100 m, a homokképződmények nagysága 23 000-83 000 m2. A szigetek átlagos értéke 25 millió $. Míg a “szegényebb” gazdagok csak villákat vásárolnak, addig a “tehetősebbek” szigettulajdonosok lesznek. A társaság öt csillagosnak montható: Michael Schumacher, David Beckam, Rod Stewart…

A Pálma a legnagyobb mesterséges sziget a világon. Azzal a céllal épült, hogy bevásárlóközpontok, pihenő- és és szórakozóhelyek, valamint rezidenciák létesülhessenek rajta.

Az árakról csak annyit, hogy nem a mindennapi emberek zsebéhez szabják őket, de viszont a szolgáltatások minőségéhez képest nem magasak. Dubai – mondják a felső tízezerhez tartozók – maximális kényelem olcsón.

A Föld
















Pálma
















Mindent összevetve állíthatjuk, hogy Dubai a világ egyik legnagyobb idegenforgalmi központja. Vagy talán a legnagyobb? Álljon itt egy táblázat szemléltetésként arról, hogy mekkora összegek folynak be az idegenforgalomból.


Dubai szállodáinak forgalma 2001 és 2004 között

Év

A turisták száma a szállodákban

Az éjszakázások száma

Éves bevétel (€)

A szállodák telítettsége

2001

3 626 625

7 185 837

680 millió

60,9%

2002

4.756.280

8 937 758

800 millió

73,36%

2003

4 980 228

11 541 417

910 millió

76,4%

2004

5 420 724

15 200 000

1,3 millriád

81%



Kedvcsináló a jövő heti cikkünkhöz: Burj Al Arab éjjel


















ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor