Mitől lett sötét a középkor?

És amikor 375-ben betörtek a hunok Európába, az emberek azonnal tudták, hogy megkezdődött a sötét középkor. Előző nap, amikor lefeküdtek, még ókor volt, másnap reggel viszont már egy új korszak virradt rájuk. Valahogy így tűnhet a mai ember számára egy korszakváltás, ezt azonban a korabeliek egyáltalán nem úgy érzékelték.



Honnan származnak az éles határok a különféle történelmi korok között? Érzékelték-e azokat az akkoriban élők? Tisztában voltak-e régen az emberek azzal, hogy melyik korban élnek, vagy ez csak a tudósok privilégiuma volt? Számos kérdés, amelyre viszonylag egyszerű válaszolni. Kezdjük a legelsővel! A korok közötti határok mesterséges választóvonalak, amelyek a történészek szüleményei, és arra szolgálnak, hogy könnyebben tájékozódjanak a múlttal foglalkozók. Sokszor fordul elő olyan, hogy korszakelválasztó eseményekből több is van egyszerre, attól függően, hogy politikatörténeti, gazdaságtörténeti vagy művelődéstörténeti szempontok alapján választották-e ki a határpontokat jelentő történéseket. Ennek tudatában már magától értetődő, hogy az emberek régen nem tudták, mai meghatározásokkal élve, hogy milyen korban élnek, mert ezeket mi utódok biggyesztettük rájuk utólag. Viszont az időt ők is számították, viszonyították valamihez, ezért ha visszautazhatnánk az időbe, arra a kérdésünkre, hogy milyen korban élnek, valószínűleg mégis valamilyen választ kaptunk volna, például legvalószínűbben az épp akkor hatalmon lévő uralkodó uralkodásának idejét, vagy nevét. A pontos kormeghatározás azonban régen is, és többnyire ma is csak az ezzel a tudománnyal foglalatoskodók tudása.

Visszatérve a címhez, mégis, miért van az, hogy a kora középkori forrásokban „sötétségről” írnak. Mitől sötét a középkor? Milyen értelemmel kell megtölteni az említett sötétség fogalmát? Netalán a kultúra hiányára utalna ez, vagy a szegénységre, éhínségre, járványokra, vagy talán a fényes pénzérmék eltűnésével eltűnt fényűző élet eltűnésére? Ennek meghatározása már nem olyan könnyű feladat, mint ahogy az a fenti kérdések megválaszolása volt. Nagyon nehéz a saját korunk világát levetkőzve a múltba visszatekinteni úgy, hogy a valódi értelmét láthassuk egy-egy adott fogalomnak. Ez olykor lehetetlen is. Próbálkozni lehet, de néha túl kevés a megbízható információ, hogy helyes hipotéziseket alkothassunk. A próbálkozást mégsem szabad elvetni, mert a fejlődés szerves része a melléfogás, tévedés lehetősége is. Ilyen volt a legutóbbi időkig az alábbi magyarázat arról is, hogy mitől volt sötét a középkor. Bár lehet, hogy mégis van benne igazság, még ha ma már mást is állítanak erről bizonyos tudósok.



Az i.sz. 375-től vagy 476-tól kezdődő és 1000-ig tartó korszak a történelem egyik leghátrányosabban kezelt időszaka. Ez a sokszor elrettentésül szolgáló „sötét középkor” kora. A történészek által ma már korai középkornak nevezett időszakról nehéz lemosni a ráragadt kellemetlen elnevezés, és a vele kapcsolatos tévhitet. De honnan is az elnevezés? A középkor elnevezés a 15. századi itáliai humanistáktól származik: Giovanni Andrea dei Bussi pápai könyvtáros használta először a fogalmat 1469-ben "media tempestas" formában. A 16. század elején már gyakran találkozunk a media aetas, media tempore, media antiquitas kifejezésekkel, majd a 17. században megjelenik a medium aevum elnevezés is. A sötét kor kifejezés azonban már az 1330-as években alkotó Petrarcától származik, aki ezzel a latin irodalom hanyatlását kívánta érzékeltetni, a kulturális hanyatlás korát, amit egyfajta sajnálatos közjátéknak tekintett a kulturális virágzás két nagy korszaka között. Tehát a humanisták az általuk oly csodált antik és a reneszánsz közé beékelődő ezer évet köztes korszaknak tartották, a barbárság korának, jellegzetes művészetét pedig szintén lenézően gótnak nevezték. A felvilágosodás tovább fokozta ennek az elmúlt korszaknak a megvetését. A sötétség (tenebrae) kifejezést a reformáció, majd a felvilágosodás idején használták csak igazán előszeretettel. Az egyházat megújítók, és az attól elszakadók már nemcsak átvették a fogalmat, de sokkal pejoratívabb, lejáratóbb értelemben használták. Ma a történészek finomabban, pontosabban fogalmaznak, mert tudják, hogy a "sötét" középkorban ment végbe az a sokoldalú fejlődés a társadalmi élet minden területén - a technikában, a gazdaságban, a társadalomszerveződésben, a politikai struktúrában, a tudományban -, melynek eredményeképpen az újkorban Európa lett a világ vezető civilizációja. Ennek következtében szolgált mintául, vagy inkább kényszeríttette a világ többi részét a számára bevált gazdasági, társadalmi és politikai modellek, civilizációs minták, az európai technika és tudomány átvételére.

A fejlődés csírájaként tekintve a korai középkorra már érthető, hogy miért nem nevezhető sötétnek. Akkor mégis, miért tekintették, és nevezték annak a humanisták, a reformáció és a felvilágosodás hívei, de még a korai középkorban élő írástudók is, akik feljegyzéseikben szintén elsötétedésről beszélnek. Mi történt az ötödik, hatodik században? A Nyugatrómai Birodalom bukásával az ötödik században elkezdődött a barbárság kora. Ezzel végleg összeomlott a rómaiak idején működő infrastruktúra. Helyébe a törvénytelenség, a pogányság, a cserekereskedelem, a műveletlenség lépett. A gazdaság, a kultúra, a közigazgatás, az oktatás, a pénzverés vagy megsemmisült, vagy stagnált az ókorhoz viszonyítva. Csakhogy ekkoriban ezt minden társadalmi csoport másként érzékelte, vagy egyáltalán nem is érzékelte. A hódító barbárok, a felszabadult rabszolgák bizonyára nem sopánkodtak. Ezt a kiváltságaikat elveszítő, vagy azokat féltő régi, római arisztokrácia tagjai tették, azaz tehették, mert ők tudtak csak erről írni, ugyanis az írás tudománya ekkoriban csupán már, vagy még csak az ő birtokukban volt. Ennek tudatában érthető, miért is tekinthették sötétnek a kort, amelynek pusztulását voltak kénytelenek végigélni, míg mások fejlődést érzékeltek. Mégis, a korabeli források más fura jelenségekről is írnak a sötétség felemlítése mellett. Mi válthatta ki ezeket a feljegyzéseket?

A történelmi feljegyzések és régészeti leletek tanúsága szerint 535 körül az időjárás hirtelen lényegesen hidegebb és szárazabb lett, nyári hóesésekről szólnak az évkönyvek bejegyzései, lecsökkent a napfény, és a máskor száraz vidékeken áradásokról írnak. Mi is történhetett? Mitől lett sötét az ég? Azaz mitől lett sötét a kor? Vajon tényleg Isten sújtotta az ekkor átmenetileg megingott keresztény egyházat ilyen égbeli csapásokkal? Vagy más áll a háttérben? Vajon hó volt-e a hó, vagy valami más? Visszatérve a címbeli kérdésre, ha sötét volt a középkor, akkor vajon mitől? Azt már megállapítottuk, hogy egyfajta szellemi hanyatlás érzékelhető volt, amit sötétségnek tolmácsoltak sokáig bizonyos értelemben helyesen, de a középkor elején fellépő sötétségnek úgy látszik akkoriban sokkal kézenfekvőbb tényezői voltak. A kérdésre ma a történészek mellett a klímakutatók próbálják meglelni a választ.

A klímakutatók pár évvel ezelőtt két elmélettel álltak elő. Az egyiket a Los Alamos Nemzeti Laboratórium egy vulkanológusa igyekszik munkatársaival bebizonyítani. Történelmileg tudjuk, hogy az ötödik, hatodik században nem csak Nyugat-Európa indult hanyatlásnak, hanem a Közel-Kelet, a perzsa, az amerikai magas kultúrák is válságokat éltek át. Valami elindította a közép-ázsiai nomád áradatokat is, a nagy népvándorlást kiváltó tömegeket Európa felé? Az ekkor jelentkező járványoknak is valami közös oka lehetett, ami összefüggésben volt a katasztrofálisan rossz terméssel, éhínséggel. Az okokat kutatva az elmúlt években az említett laboratórium klímakutatói igen nagy számban vizsgálták az ebből a korszakból származó fák évgyűrűit, valamint Grönland és az Antarktisz jegébe mélyített fúrások fúrómagjait. Ezek a vizsgálatok arra utalnak, hogy egy katasztrofális vulkánkitörés történt ebben az időszakban, amely 150 m vastag felhőréteggel beboríthatta a Földet, ami elhomályosította a Napot, annak éltető erejét csökkentve. A vulkáni hamu és törmelék kereséséből, majd tengeri mélységmérésekből kirajzolódott az is, hogy melyik vulkanikus térségben történhetett a katasztrófa. A Maláj-szigetvilágban, Jáva és Szumátra között, nem messze a Krakatau vulkántól találtak a tenger mélyén egy 50 km átmérőjű kalderát, azaz vulkán-maradványt, amelynek a keletkezésekor 200 köbkilométernyi anyag is kilökődhetett a vulkánból és a tengervízből, és ennek akár a harmada/fele is feljuthatott a szratoszférába, ahol hónapokig, sőt, évekig lebeghetett, szétterjedve az egész glóbuszon. A vulkáni hamu-eső hathatott hónak a nyári hónapokban. A hamufelhőktől sötétülhetett el az ég. Az így felborult klíma nagyon hosszú ideig nem tudhatott „magához térni”. Így nem csoda az, hogy éhínség, járványok léptek fel, hiszen aratni, vetni, és így enni sem nagyon volt mit. Persze nem csak az ég sötétült el, hanem ennek következményeként a hőmérséklet is hidegebb lett. Ilyen hátér-magyarázatokkal érthető, miért írnak a források az ég elsötétedéséről, és hogy miért egyenlítették ki ezt a jelenséget később a fellépő átmeneti szellemi hanyatlással, vagy Isten sújtásával, büntetésével.

A másik elméletet képviselő klímakutatók, a Cardiff-i Egyetem kutatói szerint a hatodik század harmincas éveiben nem egy vulkánkitörés, hanem egy kisebb üstökös becsapódása válthatta ki a fentebb már említett vastag, ez esetben por és hamuréteg kialakulását, aminek következtében a sötét középkornak nevezett korai középkor a valóságban is elsötétedéssel kezdődhetett. Állításukat ők is a dendrochronológia, azaz a fák évgyűrűinek kutatásával igyekeznek alátámasztani. Számításaik alapján a Földre egy kb. 300 méter átmérőjű üstökös csapódhatott, ami a már fent említett katasztrofális következményekkel járt.
Végül is megállapítható, hogy a tudomány örvendetes módon fejlődik. Mai ismereteit és lehetőségeit felhasználva lehet, hogy közelebb kerültünk ahhoz, hogy minél pontosabban megfogalmazhassuk azt, vajon mitől is lett sötét a korai középkor.