Tudta-e?
Az eszkimók által lakott hókunyhók sokkal hatékonyabb védelmet nyújtanak a modern hadseregek által használt barikádoknál. Sőt, majdnem teljesen láthatatlanok felülről nézve és infravörös kamerákkal sem vehetők észre a bent tartózkodók.

157. szám - 2017. október

2. rész

A Pahlavi-dinasztia tündöklése és bukása

A Pahlavi család első hiteles őse a dinasztia alapítójának, Reza kánnak a nagyapja, Murad Ali kapitány volt, aki a Bavani Palani törzsből, a Kaszpi-tenger közelében található Savad Kouh városkából származott…
Dr. CELLER Tibor

8

A Pahlavi-dinasztia második – egyben utolsó – uralkodója, Mohammad Reza sah gyerekkorában Svájcban, a híres Le Rosey elitiskolában tanult. Évek múltán, 1936-ban tért vissza a hazájába, de még ugyanebben az évben ismét Európába utazott: ezúttal két évet a Szent Cyr katonai akadémián töltött Franciaországban.

A Szovjetunió ellen indított német támadás, a Barbarossa hadművelet után félővé vált, hogy a komoly kőolajkinccsel rendelkező ország Adolf Hitler mellé állhat, ezért közös angol–szovjet hadművelet keretében a szövetségesek 1941 augusztus végén megszállták Iránt és a közismerten németbarát Reza sahot lemondásra és országa elhagyására kényszerítették. Így került az ország élére az akkor 22 éves koronaherceg, akinek nem sok beleszólása volt a háborús években az ügyek alakulásába, bár 1942. január 29-én aláírt egy szerződést a Perzsa-öböl térségét ellenőrző britekkel és az északi vidéket megszállás alatt tartó szovjetekkel, hogy tiszteletben tartják az ország függetlenségét, cserébe szabad hozzáférést biztosít annak minden erőforrásához.

A teljes írás itt olvasható.

Az első rész itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor