Tudta-e?
4000 évvel ezelőtt Babilonban bevett szokás volt, hogy az esküvő után a menyasszony apja újdonsült vejét egy hónapig itatta. Az ital mézből készült sör volt, innen származik a magyar "mézeshetek" illetve az angol "honeymoon" kifejezés. (moon - hold) - mivel a babilóniak holdhónapot használtak

5. szám - 2007 július 2.

Válogatás az V. GENIUS diákverseny szakmunkáiból

A történelem folyama a legújabbkori elméletek tükrében

3. rész - Az emberi szellem folyton kihívást érzett és törekedett arra, hogy a közegnek, amiben mindennapjait éli, az időben valamiféle határt szabjon.

Döme Zsolt, Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta, 4. osztályos tanuló.

Az V. GENIUS diákverseny eredményei a www.eurovajdasag.info honlapon találhatók.

7. Modern demokratikus államok és a liberalizmus

A liberalizmus egy olyan szellemi irányzat, amely a Nyugat történelmében nagy gondolkodók, költők és tudósok lelkének legmélyéről fakadt. Szülői a francia forradalmi tanok és a felvilágosodás, a racionalizmus és a rousseau-i elméletek. A liberalizmust mindenképpen haladó világnézetnek kell tartanunk, mely az abszolutizmus, a feudalizmus kötöttségei ellen az egyenlő és szabad polgárok társadalmáért küzdött. A civilizációk fejlődésének és hanyatlásának alapvető törvényszerűségeit elfogadva ez a haladó jelleg néhány évszázad felfelé ívelés után azonban már a vég felé haladást is jelentheti.

A racionalizmus filozófiájában a rendi elkülönüléssel szemben minden egyes ember természetes jogát hirdették az életre, élete berendezésére, szabadságra és egyenlőségre. A francia forradalomban kimondták az ember „természetes jogait”, hogy az ember ősi állapotban jó és igaz, hogy a földi nyomorúságok csak azért vannak, mert az ősi jóság elnyomatott, mert emberek feletti hatalom adatott embereknek. A racionalista és rousseau-i tanok értelmében szüntette meg a francia forradalom a királyi előjogokat és rendi kiváltságokat, s adott az embereknek egyenlő politikai szabadságot. A liberalisták számára a fő cél az egyéni szabadság biztosítása a magánéletben – a legjobb kormányforma pedig az, amely (elméletben) a legkisebb és legritkább beavatkozással van az egyéni életre. Az Ész és a Szabadság hangzatos jelszavaival a liberalizmus, ahol csak felbukkant Európában, mindenütt a szívek fellángolását és a szabadelvűek diadalútját láthatjuk. Ez jelentette a gyakorlati bizonyítását annak, hogy ezek a tanok minden talajba átültethetőek, mindenhol gyökeret vernek és kivirágoznak a fennálló társadadalmi viszonyoktól és a kultúrától függetlenül. Az új évezred elején ez már messze nem ilyen egyértelmű.

A liberalizmus szembetűnően leginkább megkérdőjelezhető álláspontjai a tekintély elvének merev tagadása, és a piac szabadságának mindenhatóságába vettett hit. Mivel a liberalizmus az abszolút monarchiák és rendi alkotmányok ellen lépettt fel, így tagadta az abszolút és rendi tekintélyeket. Itt azonban nem állt meg, és gyökereihez híven olyan (ezekkel csak részben, és ideiglenesen összefüggő) tekintélyt is megkérdőjelezett, mint a kereszténység. A liberális gondolatoknak egész történetük során jellemző eleme volt az egyház elleni izgatás . A XX. században ezen is túllépett és a társadalomban megjelenő minden tekintély elutasításához vezetett, így a családokban a természeti törvények lévén fennállók tagadásához is. A kapitalizmus elterjedését és nagy sikereit is a liberalizmus tette lehetővé, melynek következtében emberek százezrei és milliói váltak kiszolgáltatottá (a rendi kiszolgáltatottság után immár elfogadható módon) a kapitalisztikus nagyüzemeknek, így olyan réteg jöhetett létre a társadalomban, melynek manipulálhatósága és a fennálló természetellenes állapotoknak köszönhetően soha nem látott kegyetlenséggel dúló háborúk robbantak ki. A tekintélyek megkérdőjelezésének és a szabad piacnak a váratlan és torz eredményeihez hasonló hatásokkal akár a liberalizmus más vívmányai is fenyegethetnek:

Toynbee szerint a kihívások sorozatára adott válaszok - a civilizáció fejlődése során a társadalomra ható erők a külső fizikai és emberi környezettől egyre inkább a belső jelenségek felé tolódnak. A civilizáció arculatának alakításában a nép elhatározása és akarata válik meghatározóvá. Ezt az elméletet könnyű alátámasztani, ha megnézzük, hogy a III. évezred elejére a nyugati civilizációban milyen mértékben érvényesül a nép szuverenitása a modern liberális demokráciák keretei között. Azzal az elmélettel szemben, hogy a modern liberális demokráciák az emberi fejlődés csúcsát jelentik és az emberiség történelme a végéhez közeledik Alain de Benoist rámutat a modernitás totalitárius dimenziójára. A totaliárius rezsimek azáltal, hogy a világ azonosra redukálására törekednek, tökéletesen illeszkednek a szabadság modern felfogásába, amely szintén az azonost preferálja. Ennek alapján felmerül a kérdés, hogy mennyiben választhatók el a szélsőséges elnyomó rendszerek ettől a törekvéstől. Alain de Benoist idézi Trocqueville-t, aki szintén nem egy erőszakon nyugvó elnyomó rendszerre gondol, hanem a szolgaság új formájára, amelyben az embert kíméletesen, akár saját beleegyezésével fosztanák meg emberi mivoltától. A liberális demokráciák az emberi jogok nevében folytatott küzdelme az emberiséggel való azonosulást jelenti, és azért ambivalens, mert így kizáratnak belőle azok, akik e jogokat vitatják. „Akárcsak a tegnapi totalitarizmusok, nem hajlandók elfogadni, hogy normáik nem szükségképpen irányadók. Szintén arra törekszenek, hogy egyedül lehetséges egyetemes rendszerként mindenkire ráeröltessék magukat egy olyan ideológia nevében, amely legyen bár >>humanista<<, azáltal, hogy egy mindenkire nézve kötelező >>evidenciaként<< van prezentálva, utat nyit mindenfajta visszaélésnek. A piac, a technika, a kommunikáció, más módszerekkel együtt azt állítják, amit az államok, ideológiák és a fegyverek állítottak tegnap, tudniillik a világ teljes leigázásának legitimitását”. A nyugati civilizáció demokráciáiban ezek szerint csak az eszközök változtak meg a diktatorikus állapotokhoz képest – a politikai cenzúrát a piac cenzúrája helyettesíti. A másként gondolkodókat már nem végzik ki, csak marginizálják, a reklám váltja fel a propagandát, a konformizmus az egyengondolat formáját ölti magára, az egyedi életmódok lassan eltűnnek, a politikai pártok középre húzódása pedig gyakorlatilag egypártrendszert eredményez. Mára minden pártot átitatott a liberalizmus, jobbról liberális „konzervatívokat”, balról liberális „szocialistákat” találunk. Benoist szerint a liberális társadalom tárggyá redukálja az embert, ellélektelenítve társadalmi kapcsolatait, átalakítva a fogyasztó-állampolgárt az árucikk rabszolgájává, minden értéket a piaci hasznosság kritériumaihoz igazítva. A legnagyobb kockázati tényezőknek, melyek valódi veszélyt jelenthetnek, az ipari koncentráció gyorsulását és a monopóliumok kialakulását, az erkölcsök uniformizálódásdát és a gondolatok konformizálódását, a tömegnévtelenség és az individualizmus összekapcsolódásának eredményeként fellépő társadalmi anómiát és a médiumok révén kiteljesedő kulturális zsarnokságot tekinti.

A mai nyugati kultúra olyan alappillérei, mint: a szabadság, a demokrácia, az individualizmus - a halhatatlansággal kecsegtető, ám szélsebesen véget érő aranykor után a korábbi civilizációkhoz hasonló lassú és fájdalmas szétbomláshoz vezethetnek. A Huntington által pontokba foglalt belső szétbomlás, erkölcsi és kulturális hanyatlás elsődleges jegyei:

- Elharapózik az antiszociális viselkedés: nő a bűnözés, a kábítószer-fogyasztás, és az erőszak;
- A család, mint modell elveszíti vonzerejét; növekszik a válások, házasságon kívül született gyerekek száma, megnő a fiatalkorú terhesség és a gyermekeiket egyedül nevelők aránya;
- Csökken az önkéntes szervezetekben való tagság és a tagság iránti bizalom, vagyis hanyatlásnak indul a „társadalmi tőke” ;
- Általánosan gyengül a „munkamorál”, s előtérbe kerül az egyéni élvezet kultusza;
- Csökken a tanulás és a szellemi tevékenység iránti hajlandóság.

Fukuyama is megállapítja, hogy a liberális demokrácia tipikus polgára az az egyén, aki az önfenntartás kényelmes-kellemes formájáért feladja a magasabb rendű értékbe vetett büszke hitét, ami a társadalmi tőke fogyását eredményezi. Az általa prognosztizált fordulat a társadalmi tőke változását illetően az új évezred első évtizedében azonban elmaradni látszik. A nyugati társadalom egyik felében a kényelmes életmód unalmat eredményez, a másikban a kiszolgálatottság és a megfeszített munka közönyt. A közöny és az unalom pedig a kulturális kiszolgáltatottság, erköcsi hanyatlás – a különböző devianciák térnyerésének a táptalaját képezik.

„Egy liberális társadalom egyetlen erkölcsi vezérlő elve a tolerancia és a kölcsönös tisztelet általános kötelezettsége”. A tolerancia végnélküli reklámozása azonban megkérdőjelezhető változásokat erdményez. Fukuyama veszélyesnek tartja a másság és a sokszínűség aktív ünneplését és ösztönzését, ami világos viselkedési szabályok hiányához vezethet. A nyugati társadalomban egyre kevesebb kikezdhető norma marad, a médiák pedig egyre kétségbeesettebben próbálják elérni az emberek és elsősorban a fiatalság (amelyre jellemző a radikalizmus és a meglévő elvetése annak minőségétől függelenül) ingerküszöbét elsősorban azáltal, hogy az előző generációk által elfogadhatatlan dolgokat propagálja.
Toynbee szerint egy civilizáció akkor pusztul el, ha már nem tud azonosulni önmagával.
Napjainkra az elgyökértelenedés és a kulturális egyediség hiánya vezetett oda, hogy a legnagyobb követelés egyre inkább az identitás. A fiatalok körében rendkívül elterjedt szubkultúrák a Toynbee által leírt jelenség előhírnökei és figyelemre méltó eszközei a történelem ezen sodrának. A hátrányosabb helyzetű fiatalok az ellenállás és tiltakozás eszközét, míg a jobb módúak az individualizáció eszközét, a modernség és a divat szimbólumát látják benne. Mindkét esetben bizonyos mértékben deviáns magatartással párosulnak. Ezek a szubkultúrák minden esetben a vallási és kulturális hagyományoktól való távolodással, elkölcsi relativizmussal, egy bizonyos viselkedésmód (pl. lázadás, erőszak) vagy idegen kultúra (afrikai, indiai stb.) eszményítésével járnak, és sok esetben meghatározzák az egyén gondolkodását a hátralevő életében is. Napjainkban megfigyelhető a szubkultúrák számának és elterjedségének növekedése, valamint az, hogy a kezdetben ezek által közvetített ideológiai gondolatokat egyre inkább kiszorítják a negatív értelemben vett hedonista hatások, így csökkentve a gondolkodásra való késztetést. A könnyűdrogok fogyasztása soha nem látott mértéket öltött – a nyugati társadalmakban a 18. életévüket betöltő fiatalok több mint fele szívott már marihuanás cigarettát.

Ezek a jelenségek nagyrésze a teljes egyéni szabadság nevében elkövetett kormányzati lépések és társadalmi propaganda eredményeinek tudhatók be. A 60-as, 70-es évek amerikai lázadásai és radikális nézetei a médián, a hollywoodi „szuperprodukciókon” keresztül árasztják el ma a nyugati civilizációt és az egész világot. Így olyan csoportok nézetei válnak általánossá a társadalomban, mint a radikális feministák, a homoszexuálisok közösségi jogait, vagy a szabad drogfogyasztást pártolók. Az ilyen szélsőségesen individualista áramlatok hatására a nyugati civilizáció soha nem látott károkat szenvedett. A nők méltóságának és azonos jogaik elismeréséért folytatott jogos küzdelem eredményei egyúttal a felvilágosodás legelismerésreméltóbb vívmánya is. A XX. században azonban az egyenrangúság követelése átfordult az állításába, hogy a férfi és a nő egylényegű. Ez az alapvető egyenlőség feltételezi, hogy férfi és nő ugyanazt teheti, ugyanannyiért – hisz a legfontosabb a munkaerőpiacon elfoglalt egyenlő helyzet kivívása. Ennek közvetlen hatása a nők energiáinak átcsoportosulása a családi közegből a piaci, gazdasági közegbe. Közvetett eredménye pedig részben a nyugati társadalmakban tapasztalható natalitás – szabadesés. A multikulturalizmus és a szabad bevándorlás negatív következményei igen szembetűnőek ha 2005 franciaországi zavargásaira vagy az angliai metróban elkövetett terrorcselekményekre gondolunk. A III. évezredre jellemző elvtelenségről és a nyugati bevándorláspolitikáról igen szép képet fest annak a párizsi színesbőrű fiatalembernek az esete, aki a párizsi zavargások során lusta volt az utcán szaladgálni, így édesanyja lakásának ablakából dobálta molotow koktéljait a közelben parkoló autókra. A harmadik igen jellemző (azonos forrású) tendencia az európai és észak amerikai férfiak devirilizációja és a homoszexualitás „divatosítása”, melyek a család tekintélyének további rogyásához és a nemek közti munkamegosztás és a természet (vagy Isten) által kiosztott szerepek felborulásához, így a társadalmi tőke apadásához vezet.

A nyugati civilizáció jövőjére legnagyobb veszélyt a szellemi erők ellentétét és összecsapását hajtóerőként felhasználó szabadelvű gondolkodásnak egy olyan kifacsart és már a racionalitást is megtagadó formája jelenti, melyet akár az Élet ellenforradalmának is nevezhetünk. Ez azokkal a történelemfilozófiai elképzelésekkel áll összhangban, melyek szerint a civilizációk létében ciklikusság figyelhető meg.

8. A hit elvesztése

Toynbee szerint a nagy vallásokban kegyelettel őrzött bölcsességek és igazságok hosszabb életűek, mint maguk a vallások. Mintha egyidősek lennének az emberiséggel, és mint nappal füst-, este tűzoszlop egy szellemi jelenlét jeleiként kísérnének bennünket, s nélkülük nem lenne emberi az emberiség. „Történeti tudásunk arról nem szól, hogy ez a szellemi fény hogyan ért el bennünket, vagy mi hogyan jutottunk hozzá. Mégis akár felfedezés, akár intuíció, akár kinyilatkoztatás által kerültek el hozzánk, elvitathatatlan történelmi tény, hogy ott ragyog minden nagy vallásban, és az is világos, hogy ez volt történelmi sikerük titka. A nagy vallások hosszabb ideig és nagyobb tömegű embert befolyásoltak, mint bármely máig ismert intézmény. És ez a hatás annak a fénynek tudható be, amelyek megvilágították az embert, és viszonyát a szellemi jelenléthez abban a titokzatos világban, amelyben az ember él”
A mai modern államokban, elsősorban a nyugati civilizációban az vált követelménnyé, hogy a hívő emberek ne törekedjenek arra, hogy alapvető morális elveiket rákényszerítsék az egész társadalomra és, hogy a demokratikus társadalomnak a vallásos elvek tekintetében semlegesnek kell maradnia. Ez önmagában, ha csak a vallások külsőségeinek visszaszorulását és egyben az azokban őrzött bölcsességek és igazságok megtartását jelentené, csak egy periférikus, ám bizonyos szempontból pozitív civilizációs folyamatnak volna tekinthető. Felmerül a kérdés, hogy vajon lehetséges-e egyáltalán a társadalom és az intézményesített vallás teljes szétválasztása úgy, hogy a vallás által addig közvetített „szellemi fény” továbbra is a társadalom mindennapjainak szerves részét képezze. A modernitásban
Európa fokozott tekintélymentesítése ment végbe, míg Kelet- és Közép-Európában drasztikusabb módon a kommunizmus is megritkította a kereszténység társadalmi bázisát. A végeredmény egy túlnyomó többségében ateista közösség, a ma felnövő nemzedékek pedig egy olyan fogyasztásközpontú civilizációban szerzik meg első tapasztalataikat, amelytől egyre idegenebb az aszkétikus önkorlátozás, az önmérséklet, a klasszikus kultúra értékeinek preferenciája, de ugyanígy idegen a folytonos önreflexió, az elmélyedés önmaguk világában. Hankiss Elemér szerint a XXI. század emberének szembe kell néznie az élet végességének, a halálnak a tényével úgy, hogy sokak számára elveszett ennek a beláthatatlan, feldolgozhatatlan ténynek a korábban jól működő, a transzcendensben, a vallásban, a túlvilági örök élet reményében gyökerező feldolgozási lehetősége.

Ahogy váltják egymást korszakok a történelemben, úgy változik a megváltozott világnézetű embernek is az a képe, amit a világról és a lét értelméről fest magának. A III. évezred nyugati társadalmának jövőjét leginkább fenyegető folyamat, a fokozatos önfeladás, a kulturális önazonosság elvesztése és a korlátlan individualizmus mind összefüggésbe hozhatók a kereszténység nagymértékű térvesztésével.

Julius Evola a XX. századi konzervatív gondolkodás egyik kiemelkedő alakja, az emberi civilizáció több ezer éves mérlegét megvonva, azt állítja, hogy a megoldás a konzervativizmus, melynek küldetése nem lehet más, mint hogy a vallásra és a szakralitásra támaszkodva visszavegye, és új értelmet adva tisztítsa meg mindazt, ami a modernségben lefokozódott és elvilágiasodott. Más szóval, hogy a modern világ relatív, bizonytalan alapját meghaladva újradefiniálja az ember helyét a létrendben - az Istenitől az infernálisig. René Guénon és Hamvas Béla pedig esszenciális formába próbálták belefoglalni és letisztítani az „Aranykor” szellemi örökségét ami szellemi fundamentumul szolgálhatna a jövő generációinak.

9. Epilógus

„Amikor az ember a Világot szemléli, amit meglát, nem lehet más, mint sejtelem, és még ez is lehet, hogy csalóka. Az emberi szemlélő a Térnek arról a pontjáról, az Időnek abban a pillanatában tájékozódik, amelyikben van, és feltétlenül énközpontú. Ez része annak az árnak, hogy élő, teremtett lény. Ezért tekintete elkerülhetetlenül részleges és szubjektív.”

Korunk társadalmának helyzetére legtalálóbban Toynbee nagyszerű hasonlatát alkalmazhatjuk. E szerint a meredek sziklafalon a biztos helyzetet jelentő sziklapadmalyról újabb biztos pont meghódítására indultak (civilizációk) előtt két lehetőség áll fenn: a visszazuhanás (az összeomlás útja) és a siker, a cél elérése (az élet útja). A roppant vállalkozás, a „hegymászás” kezdete óta hatalmas szellemi erőfeszítések történtek az új „sziklapadmaly” felfedezésére vagy megalkotására. Hamvas Béla szerint ezek csaknem mindegyike „teljes egészében a mindenkori korszellem és a korszenvedélyek utólagos igazolása.” Ezt vonatkoztatja az addig elterjedt lineáris és ciklikus fejlődéselméletekre is. Amennyiben ezt elfogadjuk, hangsúlyozottan érvényesnek kell tekinteni Huntingtonra és Fukuyamára is, mint a két jelentős alternatíva jelenkori képviselőire.

Álláspontunk szerint a jövő „szellemi sziklapadmalyának” megteremtése még nem történt meg, így egyre fontosabbá válik, hogy alapjait lefektessék. Mivel, ez csak egy széleskörű értelmiségi párbeszéd eredményeképp válhat hitelessé, fontos megteremtésének célként való kítűzése, majd a saját és a másik oldal álláspontjának beható elemzése. Csak egy ilyen folyamat során alakulhat ki egyensúly az emberiség szellemi hagyománya és a felvilágosodás, modernizáció vívmányai között, az individualista és kollektivista gazdasági elméletek és politka között, nagy hangsúlyt fektetve a technikai és gazdasági fejlődés hatására a természet pusztulására és az emberi lét minőségének a változására.

A vita első, legfontosabb lépése pedig az archimedesi pontok megtalálása a legfontosabb célok megfogalmazása kell, hogy legyen, de egyben ez a legnehezebb is. Ennek hiányában civilizációnk számára ködbeveszhet az a hely, ahová halad felfelé, és ebben a bizonytalanságban csak a visszazuhanás várhat rá (összeomlás útja), amelyre már tucatnyi példával szolgál számunkra a történelem folyama.

10. Felhasznált szakirodalom


1. Alain de Benoist: Kommunizmus és nácizmus. Gondolatok a XX. századi totalitarizmusokról.
Europa Authentica, Budapest 2000.

2. Arnold J.. Toynbee: Válogatott tanulmányok
Gondolat, Budapest, 1971.

3. Arnold J. Toynbee: A vallás, ahogyan a történész látja
www.szepi.hu/irodalom/vallas/toynbee/vallas1.html

4. Balogh András: Történészi észrevétel a globalizáció és a nemzet viszonyáról szóló polémiáról
Öt Kontinens, Budapest, 2003.

5. David C. Korten: Tőkés társaságok világuralma
Kapu, Budapest, 1996.

6. Francis Fukuyama: A Nagy Szétbomlás
Európa, Budapest, 2000.

7. Francis Fukuyama: Poszthumán jövendőnk,
Európa, Budapest, 2003.

8. Hamvas Béla: René Guénon és a társadalom metafizikája, 1942.
9. www.hamvasbela.org

10. Hamvas Béla: Korszenvedélyek utólagos igazolása
11. www.hamvasbela.org

12. Hankiss Elemér: Félelmek és szimbólumok, Osiris, Budapest, 2006.

13. Hans Joackim Störig: A filozófia világtörténete, Helikon, Budapest, 2005.

14. John Lukacs: A XX. század és az újkor vége, Európa, Budapest, 2006.

15. Julius Evola: Das Doppelantlitz des Nationalismus, Europeische revue, 1932, Mészáros Dávid ford.

16. Kántor Zoltán: A modern kor terméke: a nacionalizmus
A Hét, 3/50 2005. december 15.

17. Kovács Gábor: "Meg akartunk szabadulni a pártoktól. Maradt egy: a legrosszabb." Oswald Spengler demokráciakritikája
Világosság 1997/1.

18. Kovács Gábor: A bűnös város mítosza, Oswald Spengler konzervatív városkritikája
Pannonhalmi Szemle, 1996., IV/2, 85-97.o.

19. Megyesy Jenő: Alkonyat - Sorsunk - Civilizációnk felbomlása -
Püski, Budapest, 2000.

20. Miklósi Zoltán: A nacionalista politika történeti és elméleti perspektívában
www.reformatus.hu/confessio/2005_3/miklosi.htm

21. Molnár Gusztáv: A modernitás csapdája, avagy a termékeny és a terméketlen káosz
Provincia, 2/12 2001. december

22. Oswald Spengler: A Nyugat alkonya, Európa, Budapest, 1995.

23. Samuel P. Huntington: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. Európa, Budapest, 2001.

24. Szekfű Gyula: Három nemzedék és ami utána következik
ÁKV-Maecenas, Budapest, 1989., 75-88. o.
ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2020 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor