Az első írásos forrás, Hartvik győri püspök legendagyűjteménye már 1116-ban említést tesz róla. Az Aranybulla (1222) a Szent Jobb tiszteletét már törvénybe is iktatta. Az ereklyét jelenleg a budapesti Szent István-bazilikában lévő Szent Jobb-kápolnában őrzik.
A kezdetek
Szent István király halála után trónviszályos, zűrzavaros idők következtek. Ekkor a fehérvári káptalan, féltve a néhai uralkodó bebalzsamozott és mumifikálódott holttestét a megszentségtelenítéstől, kiemelte a bazilika közepén álló márványszarkofágból, ahová 1038. augusztus 15-én temették, és a bazilika alatt lévő sírkamrában rejtette el. Ekkor történt, hogy az épségben megmaradt jobb kezet leválasztották a többi maradványról, mivel csodás erőt tulajdonítottak neki, és a bazilika kincstárába vitték.
A képes krónika „S” iniciáléja Szent Istvánt ábrázolja
A kincstár őre egy bizonyos Merkur volt, aki később ellopta a szent ereklyét, és bihari birtokán rejtette el. Amikor 1084-ben a később szintén szentté avatott László király hírt hallott az ereklyéről, felkereste Merkurt a birtokán, aki készségesen visszaszolgáltatta az ellopott relikviát, ám Szent László azt nem vitte magával vissza a fővárosba, hanem az ereklye méltó elhelyezésére a helyszínen, a Berettyó partján kőmonostort emelve megalapította a Szent Jobbi apátságot. (Ennek környékén alakult ki hamarosan a Szentjobb nevű városka, mely a mai Románia területén található, román neve: Siniob.)
Tehát a Szent Jobb nyilvános tisztelete már a 11. században kezdetét vette, és tart még napjainkban is.
A Szent Jobb
A Szent Jobb kalandos vándorútja
A szentjobbi apátságban őrzött ereklyéhez évszázadokon át zarándokoltak a hívek, mígnem a 15. században visszavitték Székesfehérvárra, ahonnét az országot elözönlő törökök 1541-ben rabolták el, majd magukkal vitték, és Boszniában áruba bocsátották. Az írásos emlékek szerint legközelebb 1590-ben Raguzában, a mai Dubrovnikban bukkant fel, abban az időben került az ottani domonkos szerzetesek birtokába, akik ezüst ereklyetartót készítettek számára, ami már egy 1618-ből származó leltárlistán is szerepel. Érdekes módon nemcsak a Szent Jobb, hanem országalapító királyunk egyik koponyaereklyéje is ebben a raguzai kolostorban kötött ki.
A Szent Jobb holléte ezt követően Magyarországon 200 éven át ismeretlen volt, majd egy véletlen során 1705-ben magyar főurak bukkantak a nyomára. Figyelmeztették I. Lipót császárt, de ő hiába próbálta azt visszaszerzi. Hosszas diplomáciai tárgyalások után ez csak unokájának, Mária Terézia királynőnek sikerült.
A felkar leválasztása és Lengyelországba vitele valószínűleg 1370-ben, Nagy Lajos uralkodásának idején, a lengyel-magyar perszonálunió megkötésekor, a szoros államközi kötelék szimbolikus megerősítése végett történt. A felkarcsontot azóta is a ma Ukrajnához tartozó Lemberg (Lviv) városában, az ottani ferences rendi kolostorban őrzik. Az ereklye részére 1634-ben János Kázmér lengyel király értékes aranytartót készíttetett.
Az alkart viszont Zsigmond király 1421-ben Erzsébet nevű leányának V. Habsburg Alberttel kötött házasságának megpecsételéseként ajándékozta az osztrák hercegnek. Az ereklyéről a bécsi Szent István (első vértanúról elnevezett) dóm kincstárának 1457-es leltára tesz először említést. Ma a bécsi Schatzkammerban őrzik |
A kultusz újjáéledése
Miután Mária Terézia elérte, hogy az ereklyét a városállam képviselői Schönbrunnban átadják neki, hamarosan nagy pompával Budára szállította, ahol az Angolkisasszonyok apácarend gondjaira bízta további őrzését, egyúttal elrendelte Szent István napjának, augusztus 20-ának a megünneplését.
Az 1780-as évek elejétől az Angolkisasszonyok helyett a Keresztesek férfirendje őrizte, majd a rend megszűnése után, 1865-től az esztergomi főegyházmegye gondjaira bízták. 1882 óta a király által kinevezett budai királyi palotai plébános vált a Szent Jobb egyedüli őrévé. Az őrzőhely pedig a budavári palota szentélye, a Zsigmond-kápolnája, ahol 1944-ig volt látható.
A Szent Jobb történetének legnagyobb megbecsülésekben bővelkedő időszaka a két világháború közötti évekre tehető. Ennek is kiemelkedő eseménye volt az 1938-as esztendő, amikor első apostoli királyunk halála 900. évfordulójának megünneplése kapcsán a Szent Jobbot körülhordozzák az egész országban.
A II. világháború alatt a Szent Jobbot a koronázási ékszerekkel együtt elhurcolták, és egy salzburgi barlang mélyén rejtették el. Itt talált rá az amerikai hadsereg, ám hamarosan hazajuttatták, így az 1945. augusztus 20-i körmenetet már hiánytalanul meg lehetett tartani.
Az ünnepség végén a Szent Jobbot visszavitték az Angolkisasszonyok zárdájába, és ott őrizték 1950-ig, a rend feloszlatásáig. Ezután a pesti Szent István Bazilika plébániájának páncélszekrényében rejtették el, mert ezekben az években már nem volt szabad nyilvános körmentben tisztelni Szent István jobbját.
Így volt ez 1987. augusztus 20-ig, amikor a Szent István Bazilikában Paskai László bíboros, esztergomi érsek fölszentelte a Szent Jobb-kápolnát. Itt helyezték el nagy királyunk ereklyéjét, mely azóta is látogatható. Az országalapító király halálának 950. évfordulóján, 1988-ban ismét sor kerülhetett a Szent Jobb országjárására. Az érseki és a püspöki székvárosokban, valamint Pannonhalmán tízezrek fogadták a Nemzeti Ereklyét megilletődve és áhítattal. 1989-től ismét évről évre elindul Szent István napján a könyörgő körmenet.
A budapesti Szent István Bazilika
Körmenet
Ereklyetartók
A raguzaiak által készített ezüst ereklyetartóról már szó volt. Ebben adták azután át 1771-ben a magyar királynőnek a mumifikálódott kézfejet, aki – hogy látható is legyen az ereklye –, a súlyos fémláda helyett egy üvegkoporsót készíttetett, melynek eredetijét napjainkban az esztergomi bazilikában láthatjuk, benne Árpád-házi Szent Margit csontjaival. Az üvegkoporsó másolatát pedig a budavári Mátyás-templom Szt. István-kápolnájában állították ki, ezzel a felirattal: „A Szent Jobb barokk kori tartójának kicsinyített mása”. Mellette pedig a raguzai domonkosoknak az ereklyét hitelesítő oklevelét helyezték el.
Az ezüstből és üvegből készült, mai kettős ereklyetartót a magyar püspöki kar Lippert József prímási főépítész tervei nyomán Bécsben készíttette 1862-ben. A díszes gótikus templomot formázó ereklyetartó ezüstből és csiszolt üvegből való belső tartójában, ebben az üveghengernek is nevezhető részben pihen a Szent Jobb. A külső ereklyetartó tornyában Szt. István szobra látható.
Tudományos vizsgálatok
A nemzet ereklyéjét napjainkig három tudós bizottság vizsgálta. A mumifikálódás kérdéséről Bochkor Ádám orvos írt először, aki 1951-ben megbízást kapott, hogy megvizsgálja a jobbot. Állítása szerint az 1038-tól az áthelyezésig eltelt 45 év elegendő idő volt István király holttestének teljes felbomlásához. A jobb épségét valószínűleg annak köszönheti, hogy a kéz volt a hanyatt fekvő halott legmagasabban lévő testrésze, és a meleg levegőben mumifikálódhatott. Hasonló példa a brünni „száraz barátok” kolostora, amelynek mumifikálódott tetemeket őrző kriptája ma is a morva főváros egyik fő látványossága.
1988-ban, Szentágothai János anatómus, Nemeskéri János antropológus és Györffy György történész közreműködésével, egy huszonötszörös nagyítású preparálómikroszkópot használva újra vizsgálták az ereklyét.
1999-ben Szentágothai professzor tanítványa, Réthelyi Miklós (a második Orbán-kormány volt humánpolitikai csúcsminisztere) vezetésével röntgen- és endoszkópos vizsgálat is készült a Szent Jobbról, amely vizsgálat után a szakértőkben genetikai vizsgálatok elvégzésének a gondolata is felmerült. Jegyzőkönyvbe vették, hogy e minden bizonnyal érdekes eredményekkel járó vizsgálatnak csak akkor van értelme, ha mind az egyház, mind a tudomány részéről kikristályosodnak azok a kérdések, amelyekre szent királyunk testi valójával kapcsolatban egyedül ezektől a genetikai vizsgálatoktól várható felelet.
Amit ma az első koronás uralkodónk jobbjáról tudunk, voltaképpen nem több és nem kevesebb ennél: „a közepesnél valamivel kisebb férfikéz a körülményekhez képest igen jól megtartott múmiája”.
Forrás:
Szent István király jobbja, Formatív Kiadó, Budapest, 1991
Pallas nagy lexikona
Györffy György: István király és műve, Gondolat Könyvkiadó, Budapest 1977
Dümmerth Dezső: Az Árpádok nyomában, Budapest, 1980
Bogyay Tamás: Stephanus rex, Wien-München, 1976
.jpg)
