Tudta-e?
A világ oxigénkészletének 60%-át a világóceánban élő növényi planktonok szolgáltatják.

104. szám - 2013. május 01.

A tatárjárás előzményei

A középkorban a távolabbi területekről érkező hírek lassan terjedtek, a világpolitikai eseményeknek ritkán volt lokális hatásuk, ezért a terjeszkedő mongolok hírének sem tulajdonítottak különösebben sok figyelmet.
WILHELM Józef

1
Az 1241-es tatárjárás azért érintette „váratlanul” a Magyar Királyságot, mert a középkorban a távolabbi területekről érkező hírek lassan terjedtek, és mert a világpolitikai eseményeknek ritkán volt lokális hatásuk, ezért a terjeszkedő mongolok hírének sem tulajdonítottak különösebben sok figyelmet. A tatárokról szóló első hírek is csak közvetve kerültek a magyarokhoz, ugyanis a XIII. sz. elején, a Kunország felé terjeszkedő II. András emberei voltak azok, akik e félelmetes népről értesüléseket hoztak.

Dzsingisz kán a XIII. sz. elején kezdte meg világbirodalmának kiépítését. Amikor 1227-ben meghalt, a tatárok már Kelet-Európa népeit veszélyeztették. A kalkai csatától kezdve (1223), ahol a kunok és az oroszok szenvedtek vereséget a tatároktól, kezdtek felfigyelni a magyarok is az Ázsia belsejéből orkánszerűen végigsöprő Dzsingisz-kán alakította tatár had terjeszkedésére. Kötöny, a kunok királya, több csatavesztés után, Magyarországra kérezkedett. Ekkoriban lépett IV. Béla a színtérre. A tatárok közeledésének hírére indította útnak az első keleti kutatókat. 1235-ben fráter Ottó, és később Julianus barát feladata volt, hogy az ázsiai részeken fennmaradt "Magna Hungáriát" felkeressék.

Dzsingisz kán











A pápa, aki nem értette, hogy milyen jelentőségű veszély leselkedik a magyarokra, kivetni valónak találta ezt is, és azt is, hogy talán még pogányokkal is képes lenne a magyar király a gyermekeit összeházasítani, ha érdekei úgy kívánják. A feltevés nem volt egészen alaptalan, hiszen már II. Andrásnak felkínálta Ikonum szultánja, hogy gyermekeik házassága révén kölcsönös érdekszövetséget kössenek az esetleges mongol veszedelemmel szemben. A pápa ilyen jellegű félelme nem volt helyénvaló, hiszen a magyar király nem akarta feladni a nyugati kereszténység bástyája szerepét, csak, igen okosan, igyekezett felmérni a keleti lehetőségeket, és a tatárokkal szemben minden fellelhető szövetségest számba venni.

II. András koronázása (Képes Krónika)



















Közben a belpolitikai helyzet nagyon kedvezőtlenül alakult. II. András úgy próbálta a maga számára a nagybirtokosok támogatását megnyerni, hogy részükre nagy birtoktesteket adományozott. A birtokok eladományozásával a földesúri hatalom egyre nőtt, a királyi hatalom pedig egyre csökkent. Az adományozással elégedetlenkedők királyellenes mozgalomba kezdtek, melynek végeredménye az Aranybulla kiadása volt 1222-ben. Amikor IV. Béla (1235-1270) hatalomra kerülve leszámolt az apja híveivel, és a királyi tanácsba saját híveit ültette, akkor mélyült el igazán a társadalmi átalakulás okozta válság. Bár megpróbálkozott a királyi birtokrendszer restaurációjával, valamint 1239-ben befogadta az országba a nomád kunokat, ezek a politikai lépései nem hozták meg a kellő eredményeket. Sőt, a kunok vándorló életmódja, legelésző állataik sok kárt okoztak a földesurak földjein. Mindezen intézkedések a bárók komoly ellenállását váltották ki a mongol támadás előestéjén, amikor 1236-ban Julianus domonkos rendi szerzetes hírt hozott a keleti magyarokról, és a várható tatár támadásról.

IV. Béla király (Képes Krónika)

















Batu kán 1238-ban meghódolásra szólította fel IV. Bélát, aki a felszólításnak nem engedelmeskedett. A helyzet akkor súlyosbodott, amikor Kiev elesett. 1240 decemberében Kiev elestének hírére a király körbehordatta a véres kardot, és ezzel párhuzamosan belekezdtek a keleti határokon az erődítési munkákba. 1241. március 12-én a tatár fősereg a Vereckei-hágónál legyőzte Tomaj Dénes nádor seregét. A mongol támadás déli szárnya Kadan és Bödzsek vezetésével Erdélybe tört be, míg az északi szárny Orda és Bajdar vezetésével Lengyelország felől csak később érkezett az országba. A tatárok Magyarországon is gyorsan átvonultak, hiszen nem voltak várak és erődített városok, amelyek megállíthatták volna őket. A kortársak a tatárok gyors előretörését a kunok árulásának tudták be, ezért Pesten megölték Kötöny kun fejedelmet. Ennek következményeként a kunok déli irányban elvonulva végig dúlták, fosztogatták az országot, majd elhagyták azt. Nem csak a pusztításuk volt káros, hanem a tatárokkal szembeni tapasztalatukat sem tudták a magyarok ebből adódóan kellően felhasználni.

A döntő összecsapásra a Sajó folyó tiszai torkolatához közel lévő Muhinál került sor 1241. április 10-én/11-én. A csatában a magyarok vesztettek, még a király is csak nehezen tudott elmenekülni. A magyar sereg létszámban majdnem azonos volt a tatárokéval, ám rosszul alakult a helyválasztás. A magyar nehézlovasság nem tudott hadrendbe állni, amikor a tatárok mégis átkeltek a folyón, így a tatárok taktikai fölénye eredményezte a kudarcot. A király az öccsének köszönhette a menekülését. IV. Béla nyugati irányba menekült, útközben segítséget kért a német császártól, meg a pápától is, de segítséget egyiktől sem kapott. Végül Dalmáciában, Trau várában lelt menedékre.

A tatárok a győzelem után Pest felé indultak, majd a tél beálltával átkeltek a Dunán. A Dunántúlon is pusztítottak, ahol azonban a várakat, erősségeket nem tudták bevenni (pl. Esztergom, Fehérvár, Pannonhalma).

A Muhi csata emlékműve












Végül Ögödej nagykán halála miatt Batu kán hazasietett az új nagykán megválasztására, így vonultak ki a tatárok Magyarországról. A tatárjárás okozta pusztításról Rogerius váradi kanonok tudósított Siralmas ének (Carmen miserabile) című munkájában.

A pusztítás utáni újjáépítés korszakfordulót jelentett a középkori Magyar Királyságra nézve.

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2021 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor