Tudta-e?
...hogy az emberi testben keringő vér körülbelül egy perc alatt tesz meg egy teljes kört?

96. szám - 2012. július 01.

Középkor

A keresztes hadjáratok nyomai a mai Vajdaság területén

Az érett középkor egyik jelentős korszaka a keresztes hadjáratok kora: a bátor, a lelkes, az önfeláldozó lovagok ideje, akik Jeruzsálem felszabadításáért adták oda életüket.
WILHELM Józef

1
A történelemben vannak korszakok, amelyek mindig nagyobb figyelmet vonnak magukra, mint más, a többség számára kevésbé érdekes időszakok. Az érett középkor egyik ilyen korszaka a keresztes hadjáratok kora: a bátor, a lelkes, az önfeláldozó lovagok ideje, akik Jeruzsálem felszabadításáért adták oda életüket. A filmek, regények többnyire hősies, igazságos korszaknak mutatják be ezt a kort, a valóság azonban ebben az esetben is teljesen más.

A keresztesek két utat részesítettek előnyben a Szentföld felé vezető hadjárataik során. Az egyik a tengeri útvonal volt, a másik a szárazföldi, amely Magyarországon, tehát feltételezhetően tájainkon keresztül haladt. Nézzük meg, hogy a mai Vajdaság területén a keresztes hadjáratok hagytak-e valamilyen nyomot maguk után?

Aki egy kicsit is jártas e témában, az tudja, hogy a keresztesek nemcsak átvonultak Magyarországon, hanem sokszor fosztogattak is azon a területen, ahol átvonultak, de persze kereskedtek is, így e hadjáratoknak gazdasági szempontból pozitív és negatív következményei is voltak a térségre. Ha a történelmi forrásokra támaszkodva megrajzoljuk az átvonulók útvonalát, akkor megállapítható, hogy a mai Vajdaság területének nagy részén nem vonultak keresztesek, mivel a Duna jobb oldalán haladtak, vagy pedig átvágtak az akkori Magyar Királyság nyugati részein. Ha tehát a keresztesek nem vonultak át tájainkon, akkor miként érintették a hadjáratok a mai Vajdaság területét?

Nem közvetlenül, hanem közvetetten! A Szerémséget kivéve, Bácska és Bánság kimaradt a keresztesekkel való közvetlen érintkezésből. A Szerémségben a keresztesek, majd a nyomukban meginduló zarándokok itt is hozzájárultak – mint a keresztesek útvonalán mindenütt – a települések fokozottabb fejlődéséhez. A szerémségi falvakból mezővárosok, városok alakultak ki, és a borászat is fokozottabbá vált e térségben. A mai Bácska és Bánság lakossága legfeljebb csak kereskedelmi szempontból kapcsolódhatott be e korszak forgatagába úgy, hogy fölösleges mezőgazdasági termékeiket a közelben elvonuló kereszteseknek adták el.

A II. András által is vezetett V. keresztes hadjárat sem érintette ezt a vidéket. Az V. keresztes hadjáratot még 1215-ben a IV. lateráni zsinaton kezdeményezte III. Ince pápa, hiszen a negyedik keresztes hadjárat a keresztény Bizánci Császárság bukását hozta, és nem a meglévő keresztes államok megerősödését. Bár 1215-ben a lateráni zsinaton újabb hadjárat indítását határozták el, még nem lehetett tudni ennek a hadjáratnak kik lesznek a vezérei. Erre később II. András magyar király, VI. Lipót osztrák herceg és Lajos bajor herceg jelentkezett. A háború megindítására 1217-ben, már III. Honorius pápa idején került sor.

II. András az apja, III. Béla a pápának tett ígéretét teljesítette a hadjárat vezetésével. III. Béla ugyanis megígérte a pápának, hogy részt vesz a keresztes háborúban, de halála miatt ennek nem tudott eleget tenni. Az V. keresztes hadjáratban, az eredeti tervek szerint Génuai gályákkal indultak volna útnak, de a génuaiak nagy árat kértek a szállításért, ezért a sereg fele visszafordult. E kudarc miatt a király kénytelen volt megállapodni a magyarokkal ellenséges Velencével. A keresztes seregek II. András magyar király és VI. Lipót osztrák főherceg vezetése alatt ezt követően már tengerre szállhattak. A magyar keresztesek 1217 nyarán indultak el, és Zágráb, majd Spalató (Split) érintésével velencei hajókon jutottak el a Szentföldre. Ebből is kiderül, hogy a magyar király vezette magyar keresztesek nem vidékünk érintésével érkeztek úti céljukhoz. 1218-ban a visszafelé vezető útjukon a magyarok már a szárazföldi útvonalat használták, ekkor tehát a mai Vajdaság területén is áthaladtak, de ennek különösebb jelentősége nem volt.

II. András nevéhez fűződik a Német Lovagrend első európai vállalkozása. A Szentföldről éppen kivonulóban levő lovagok egy részét II. András magyar király hívta be Magyarországra, hogy Erdélybe, és a Barcaságba telepítse őket. A Barcaságon 1211 óta jelen levő Német Lovagrend megkezdte a Kárpátokon túlra, a Kunország irányába való terjeszkedést. Eleinte minden rendben ment: a Német Lovagrend visszaverte a kunok Erdély ellen intézett támadásait, sőt az Al-Duna mentén a kun területek egy részét is ellenőrzése alá vonta. II. András 1222-ben a lovagoknak adta a Kárpátoktól az Al-Dunáig terjedő területet, s 1211-22 között jelentős adózási és igazságszolgáltatási kiváltságokkal ruházta fel őket, csakhogy 1222 után a pápa már önállóan intézkedett a Német Lovagrenddel kapcsolatban. III. Honorius pápa kivonta a lovagokat az erdélyi püspökség fennhatósága alól, és 1223-ban közvetlenül Rómához kapcsolta őket. 1224-ben már a birtokaikat is a magáénak tekintette. A rend kiváltságai, területi különállása azzal fenyegette II. Andrást, hogy a birtokában levő földek elszakadnak az országtól, s megcsorbul az ország területi egysége. II András végül fegyverhez nyúlt, és 1225 első hónapjaiban kiűzte a lovagrendet királysága területéről. A fentiekből is kiderül, hogy ez az epizód sem érintette vidékünk történelmét.

Bár már nem az igazi keresztes hadjáratok történetéhez kapcsolódik, azért a keresztesség szelleme a XVI. század második évtizedében igenis meghatározó szerepet játszott vidékünk eseményeinek alakulásában. X. Leó pápa 1513-ban keresztes hadjáratot hirdetett a törökök ellen, és a had szervezésével Bakócz Tamás esztergomi érseket, szentszéki követet bízta meg. Bár a magyar nemesség tiltakozott az időszerűtlenség és a rossz szervezettség miatt, Bakócz elérte, hogy 1514. április 9-én kihirdessék a pápai bullát. A keresztes hadjárat azután parasztfelkeléssé alakult. A Dózsa György vezette felkelés elérte a mai Bácskát, a Bánságot is. A fő összetűzésekre Temesvárnál került sor.

A keresztesség szellemisége, a keresztesek szent harca, az eszme végül vidékünkön Dózsa György és követőinek súlyos megtorlásába fulladt. Dózsát a korabeli írások szerint a következő módon végezték ki: "először is tüzes vassal megkoronázták, aztán még élve, meztelenül, lábainál fogva megkötözve saját katonái, akiket közönségesen hajdúknak neveznek, s akiknek cselekedetei annyi sok szörnyűséget hoztak…, fogaikkal széttépték és felfalták."
ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2021 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor