Az "Isteni Szél"

Talán nem mindannyian tudjuk, de a "Kami kaze" kifejezés "isteni szél"-t jelent, és ennél régebbi, mintegy 700 évre visszamenő története van...

Az 1270-es években a Mongol Birodalom hihetetlen mértékben kiterjedt. A mai Romániától kezdve Ázsia nagy részét magába foglalta, Kína, Korea és a mai Oroszország nagy része is a Birodalomhoz tartozott. De a trónon ülő Kubiláj kán (Dzsingisz kán unokája) még keletebbre tekintett, és a Japán Császárságot is meg kívánta hódítani. Parancsot adott koreai és kínai vazallusainak, hogy építsenek egy 900 hajóból álló flottát és fegyverezzenek fel egy 40.000-es hadsereget. 1274 novemberében a sereg készen állt, és megindult Japán felé.

Az inváziós sereg a Kyushu sziget északi részén szállt partra a Hakata öbölben (a mai Fukuoka városa mellett), ahol a japán Hojo nemzettség (ejtsd: Hodzsó) császára mintegy 10.000 japán harcossal várta. A japánok védekezésre kényszerültek a túlerővel szemben, és fél napon keresztül keményen kitartottak. A csata délutánján hirtelen sötét felhők kezdtek gyülekezni északi irányban a tenger felett, amit a japánok már jól ismertek. Tájfun közeledett! A japánok visszahúzódtak a szárazföld belsejébe, a mongol flotta pedig igyekezett kifutni a nyílt tengerre, hogy ne az öböl sekély vizében érje a tájfun. De már nem volt rá idejük! A hihetetlen gyorsan lecsapó tájfun - amit a japánok szerint az istenek küldtek - az öbölben érte az inváziós flottát, és elpusztította vagy szétszórta a mongol flotta nagy részét.

A vihar elülte után - a veszteségek miatt - már nem volt reális esély az invázió folytatására, ezért a mongolok inkább hazatértek. Így a Japán Császárság egyenlőre elkerülte a mongol megszállást.

De a mongol kánt nem olyan fából faragták, aki csak úgy lemondjon valamiről. 1281-re még hatalmasabb sereget gyűjtött össze, ami a források szerint több mint 100.000 emberből állt és mintegy 4.400 hajóból. Egyes források 140.000 harcost említenek, de mindenesetre biztos, hogy akkora haderőt állított fel, amit még sosem látott egyik birodalom sem a távol-keleti térségben. A célállomás megint Kyushu környéke volt, és a mongol flotta 1281 júniusában útra kelt a Hakata öböl felé.

A japánok már készültek az újabb inváziós kísérletre, és 1276-77 folyamán az öböl mentén mintegy 20 kilométer hosszan 2-3 méter magas, és 3 méter széles kőfalat emeltek. E fal mögött 1281-ben 40.000 fős japán hadsereg várta a mongol hódítókat.

Az összecsapások első felében a Japán császári flotta próbálta megállítani az inváziós hajókat. A part menti vizeken a számbelileg minimális japán hajók érzékeny veszteséget okoztak a mongoloknak, de a partraszállást lehetetlen volt megakadályozni. A mongolok partra szálltak és több hetes harc bontakozott ki a falak mentén. 1281 augusztusában a mongol sereg már a győzelem küszöbén állt; a falrendszert több helyen áttörték és a hősiesen védekező japán sereget megtizedelték. Ám ekkor megismétlődött az, ami már 1274-ben is megmentette Japánt; észak felől újabb hatalmas tájfun közeledett a Hakata öböl felé.

A mongol sereg egy részét a hajókra menekítették, és igyekeztek kifutni a nyílt tenger felé. Ekkor csapott le a tájfun. A könnyű fa hajókat egymáshoz vágta az öbölben, vagy a part menti sziklákhoz csapta. Egyeseket egyszerűen az óriás hullámok tépték szét; fát, vasat, embert egyaránt. Mire elült a vihar, az inváziós flotta megtépve és szétszórva hevert az öbölben, vagy a tenger mélyén. A sereg végképp demoralizálódott, néhol az őket hajtó vezéreik ellen lázadtak a katonák, így végül a további harcokat már nem lehetett folytatni. A sereg megmaradt része szégyenszemre visszahajózott a kontinensre. A parton maradt mongol katonákat - akiknek már nem volt idejük a vihar előtt a hajókra szállni - a japánok mészárolták le.

Ezzel az epizóddal Japán újra megmenekült a mongol hódítás veszélyétől, és örökre független maradt. Így történt, hogy a tájfun, az "isteni szél" (kami kaze) két ízben is megmentette Japánt az idegen uralomtól. Ezt a szellemet próbálták a japán pilóták a II. világháború végén újjáéleszteni, hogy "isteni szélként" megóvják hazájukat és császárukat. Kétszer sikerült történelmükben, harmadszor már nem.