Tudta-e?
A rulettet Blaise Pascal, francia matematikus találta fel.

95. szám - 2012. június 01.

Egy világméretű csata 626-ban

Európa történelme szempontjából igen jelentős események zajlottak le 626-ban, amikor két ősi civilizáció, Bizánc és a Szasszanida Birodalom igyekezett felemészteni egymást egy hihetetlenül fontos csatában.
WILHELM Józef

1
Ha Európa-centrikus szemmel nézzük a világtörténelmi eseményeket, akkor 626-ban két ősi civilizáció, Bizánc és a Szasszanida Birodalom igyekezett felemészteni egymást egy hihetetlenül fontos csatában, melynek mellékszereplői, a délszlávok, nemsokára a főszereplők, Bizánc és az avarok meggyengülését kihasználva, egyre biztosabban mozogtak a történelem színpadán, azaz a Balkánon.

A római/bizánci – szasszanida háborúk konfliktusok sorozata volt a III. és VII. század között. A késő ókor két legjelentősebb hatalma csaknem folyamatosan hadban állt egymással az adott időszakban. Ennek a konfliktusnak az utolsó szakaszába kapcsolódtak bele az avarok, és velük együtt a délszlávok. Az előbbieknek ez a csata az Avar Kaganátus további gyengülését eredményezte, ez utóbbiaknak az avaroktól való függetlenedést hozta.

A Bizánci Birodalom a VI. sz. végén mély válságba került. Ennek előzménye az volt, hogy Jusztiniánusz világuralmi törekvései és mérhetetlen építkezései gazdaságilag megingatták a birodalmat. Ehhez társult az északról érkező új veszély, az avarok megjelenése. A válság jeleként trónharcok sújtották Bizáncot. Maurikiosz császár ellen fellázadt a serege, aki megpróbált elszökni, de elfogták. A katonák egyik tisztjüket, Phókaszt választották meg vezetőjüknek, aki megindult Konstantinápoly felé, ahol elismerték császárként. Maurikioszt és családját kivégezték egy vérfürdő során, és Phókasz megkezdte rémuralmát. 610-ben Phókasz is egy összeesküvés áldozata lett, és helyére a tehetséges Hérakleiosz császár került. Csakhogy a fent említett belső harcok a perzsák/szasszanídák új uralkodójának II. Huszraunak (603-628) kedveztek a leginkább.

II. Huszrau 603-ban bevonult bizánci területre. Az elkövetkező években perzsa kézre került több keleti város, valamint a perzsák megszállták Örményországot. Phókasz leváltását követően a perzsa előrenyomulás egyre inkább felgyorsult. Hérakleiosz 613-ban megindította a bizánci ellentámadást, de a bizánciak Szíriában vereséget szenvedtek, Damaszkusz és Jeruzsálem is elveszett. A bizánciak elveszítették ez utóbbi várossal együtt a legfontosabb keresztény ereklyét, a Szent Keresztet is.

Ez a motívum később fontos volt a bizánci sereg harci kedvének fokozásában, hiszen most már a szent ereklyéket elrabló hitetlen perzsák ellen kellet harcolniuk. De Herakleiosznak a perzsák elleni harcához a balkáni hátországot is valahogy biztosítania kellett, itt ugyanis az avarok és a délszlávok portyáztak egyre magabiztosabban. A császár azt tervezte, hogy mint annak idején Hannibál, ő is az ellenséget, a perzsákat, a saját országukban próbálja legyőzni. A bizánci császár és az avar kagán így 623-ban meg is egyeztek a békefeltételekben, ennek ára évente 200 000 solidus kifizetésével járt.

Hérakleiosz ezt követően sikeres hadjáratokat vezetett a Szasszanida Birodalom ellen. A perzsák vereségei oda vezettek, hogy II. Huszrau az avarokkal lépett kapcsolatba, akik a Bizánccal való megegyezést felrúgták, és 626-ban Konstantinápoly falai alá vonultak. A szembenálló felekről pontos adatok nincsenek. Feltételezések szerint a perzsa-avar-szláv seregek létszáma 80 000 és 130 000 között mozoghatott, a bizánciak 30 000-től 50 000-ig terjedő védősereggel rendelkezhettek, és a város katonailag képzetlen, de bevethető férfi lakosságával, mert a császár a birodalom fő seregeivel perzsa területen tartózkodott.

A csata 626. július 29. és augusztus 7. között zajlott. Az avarok nemcsak lovasságukkal fenyegették a várost, hanem ekkor már várvíváshoz megfelelő eszközökkel, ostromtornyokkal is rendelkeztek. A legfontosabb szerepet azonban a délszlávok kapták, akiknek az lett volna a feladatuk, hogy a bizánciak által monoxylának nevezett kenuszerű csónakjaikkal a tengeri kikötőkön keresztül valahogy benyomuljanak a városba. Amíg az avarok és szlávok az európai oldalon álltak, addig a perzsák a Márvány-tenger túlsó partjáról fenyegették a várost, de a bizánci hadiflotta ügyesen meggátolta a perzsák átkelését, valamint a szövetségesek összehangoltabb támadását.



Az avarok és szlávok támadásai az Aranyszarv-öböllel határos városfalakra összpontosultak, sőt a csatározás egyik napján a szláv csónakosoknak sikerült átkelniük a perzsákhoz, csakhogy a perzsa katonákkal együtt visszatérő lelassult csónakokat a bizánci hajók (trierészek) irgalmatlanul felmorzsolták. Az avarok ezt követően is s szláv csónakosok támadásától várták a döntő fordulatot. Ekkor már, bizánci források szerint, szláv nők is voltak az evezősök között, de a bizánciakat örmény hajósok segítették, így az utolsó tenger felőli támadás is sikertelen maradt. Az avar kagán a túlélő szlávokat dühében megölette, ami mindjobban elmélyítette az ellentéteket. Eközben a távolban megjelentek Hérakleiosz császár testvérének, Teodórosznak a felmentő csapatai. Az avarok erre visszavonulót fújtak. A kagán végül egy levelet küldött Bónosznak, a Konstantinápolyt védő bizánci tisztnek, miszerint csak azért vonul vissza, mert seregének élelmiszer-utánpótlását kell biztosítania, és ezt követően visszatér, ám erre nem került sor.

Mint már említettem, a mellékszereplő délszlávok helyzete e csata után döntően megfordult. Bizánc balkáni területeinek az elvesztése Konstantinápoly 626-os ostromával indult el dominószerűen, mert az avarok innentől kezdve már nem játszottak jelentős szerepet, de az ezt követő második, nagy délszláv támadás-hullám átrajzolta a Balkán-félsziget határait, ugyanis a folyóvölgyek, kisebb sík területek, a medencék a szlávok állandó birtokába kerültek. Hérakleiosz császár hiába zárta le sikeresen a perzsák elleni háborút, az elveszített balkáni területeket nem tudta visszahódítani, mert birodalma délen egy új veszedelmes ellenféllel találta szemben magát, az iszlám által ekkoriban egyesített hódító arabokkal. Az arabok miatt a délszlávoknak nem kellett tartaniuk a bizánciaktól, de már az avaroktól sem, mert 623-tól kezdődően a nyugati szlávokat és a karantánokat egybetömörítő Samo fejedelem okozott az avaroknak mind nagyobb fejtörést, hiszen önállósította magát uralmuk alól.
ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2021 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor