Tudta-e?
...hogy az emberi test megközelítőleg 60 milliárd sejtet tartalmaz, amelynek mindegyike tízezerszer annyi molekulát tartalmaz, mint a Tejút összes csillaga?

193. szám - 2020. október

Diákverseny

Lezajlott a XVIII. GENIUS konferencia

Tekintettel a vírusjárványra a versenyt elektronikus formában tartották meg…
MUHI Béla

3

A GENIUS konferencia és vajdasági szintű verseny a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének szervezésében zajlik immár tizennyolc éve. A konferenciával kapcsolatos részletes információk minden alkalommal a www.fokusz.info honlapon jelennek meg.

A diákok önállóan vagy párban kutatást végeznek, kreatív tevékenységet folytatnak, vizsgálódnak és igyekeznek bemutatni a tehetségüket. A természettudományos és humán témakörök mellett műszaki jellegű munkák is szerepelnek. Témamegkötés nélkül bármilyen kreatív jellegű szakmunkával jelentkezhetnek, mely beleillik a rendezvény hagyományos arculatába.

A korábbi évek gyakorlatától eltérve ezúttal online formában bonyolították le a GENIUS konferenciát és versenyt. A diákok elektronikus formában küldték be kutatásaik eredményét, továbbá videofilmet is mellékeltek, ahol szóbeli prezentációt tartottak. Bemutatkoztak, elmondták, hogy honnan jelentkeznek, kinek a segítségét kérték ki (vagyis ki volt a mentoruk), mit és miként kutattak, milyen eredményre jutottak, felsorolták a forrásmunkákat és a következtetéseket. Az említett honlapon részletes leírást kaptak ahhoz, hogy eredményesen munkálkodjanak.

A rendezvény főszervezője Muhi Béla fizikatanár, aki a GENIUS tehetséggondozó mozgalom vezetője. Támogató a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma. A rendezvény célja a tehetségek felismerése, a tehetséggondozás serkentése és támogatása. A résztvevők hagyományosan oklevelet kapnak és könyvjutalomban részesülnek. Az idén nem kellett szóbeli prezentációt tartani. Az elekronikus formában beérkezett munkákat témakörök szerint rangos szakbizottság értékelte.

Eredetileg még a tavasszal szerettük volna lebonyolítani a konferenciát, de a vírushelyzet okozta problémák miatt ettől elálltunk. Viszont az őszi iskolakezdés után úgy döntöttünk, hogy mégsem hagyjuk ki ezt az évet, és online formában dolgozunk. Akik hiánytalanul eleget tettek a konferencia, illetve a verseny feltételeinek, azok besorolást nyertek.

Lássuk a végeredményt!

A következő diákok lettek a legjobbak, ők részesülnek első díjban:

1.  Név: Zabos Péter és Piri Pál                                                      I. DÍJ
Osztály: 12.(elballagott)
Iskola: Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta
Témakör: Informatika. Automatizált berendezés
Szakmunka címe: Házi készítésű CNC-gép
Mentor: Esztelecki Péter

2. Név: Alács Varró Emese                                                             I. DÍJ
Osztály: 7.
Iskola: Moša Pijade Általános Iskola
Helység: Pacsér
Témakör: kémia, biológia, gyógynövények
Szakmunka címe: A gyógynövények felhasználása
Mentor: Kanyó Anikó

3. Név: Döme Viktor és Hegedűs Joshua                                      I. DÍJ
Osztály: 11. osztály
Iskola: Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium
Helység: Zenta
Témakör: Informatika. Telefonos applikáció
A szakmunka címe: Spring Up
Mentor: Esztelecki Péter, Gyorgyevics Anikó, Kőrösi Gábor

4. Név: Drapos Vivien                                                                     I. DÍJ
A szakmunka címe: Körforgásos gazdasági modell a környezetünkben
Osztály: pénzforgalmi ügyintéző, 4. osztály
Iskola: Közgazdasági Kereskedelmi Iskola, Óbecse
Mentor: Galgó Ferenci Andrea

5. Név: Nemet Kristof                                                                     I. DÍJ
Osztály: 3.
Iskola: Svetozar Markovi Gimnázium
Szabadka
Témakör: Biológia
A szakmunka címe: Egy bácskai folyócska madarai
Mentor: Molnár Víg Hermina

6. Név: Szobonya Dávid                                                                 I. DÍJ
Osztály: 3.
Iskola: Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium
Helység: Zenta
Témakör: Informatika
Szakmunka címe: MP3 Downloader
Mentor: Esztelecki Péter

7. Név: Szőke Szintia és Mátéffy Dorottya                                               I. DÍJ
Osztály: 11.
Iskola: Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium
Helység: Zenta
Az előadás címe: Megöl vagy megerősít?                                                            
Az előadás témaköre: Kémia. Antioxidánsok és azok hatása szervezetünkre                   
Mentor: Szórád Endre

8. Név: Horvát Réka                                                                       I. DÍJ
Osztály: 3.
Iskola: Svetozar Marković Gimnázium
Helység: Szabadka
Témakör: biológia
Szakmunka címe: Ellenség vagy barát a szénhidrát
Mentor: Faragó Szilvia

----------------------

Gratulálunk ezekhez a nagyszerű eredményekhez! A diákok oklevelet kapnak, emléklap illeti meg a mentorokat, továbbá könyvjutalmak is lesznek.

Személyesen adjuk át, vagy posti úton küldjük el az okleveleket és a jutalmakat.

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor