Tudta-e?
...az ókori Egyiptomban élő Peseshet úrnő (ie. 2600 környékén) volt a történelem első ismert női orvosa?

67. szám - 2008. december 1.

Pályázati felhívás

Kovács Sztrikó Zoltán diákverseny

A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a GENIUS - a tehetséges diákokért mozgalom keretében nyolcadik alkalommal hirdeti meg a hagyományos Kovács Sztrikó Zoltán általános iskolai diákversenyt.
MUHI Béla | a szerző cikkei

A természettudományos jellegű versenyen a diákok kísérleti, gyakorlati témákkal vehetnek részt. Három szakterület van: fizika, kémia és interdiszciplináris témakör. Az egy, illetve legfeljebb kétfős diákcsapatok felkészítő tanáruk közreműködésével, az iskolai szertár eszköztárát felhasználva, illetve saját készítésű eszközeikkel szakmai/tudományos jellegű demonstrációkat készítenek elő, kísérleteket, megfigyeléseket, méréseket végeznek. Minderről néhány oldalas szakdolgozatot írnak, és ezzel jelentkeznek a versenyre. A versenyen bemutatják majd a kísérleteket.



A szakdolgozatot három példányban kell beküldeni. A szervezők elvárják, hogy a fedőlapon szerepeljen a tudományterület, a dolgozat címe, a diákok és a felkészítő tanárok neve és elérhetősége, az iskola adatai. Röviden ismertetni kell a témakört, a kapcsolódó tudományos/műszaki ismereteket, majd az eszközök képi bemutatása és a munka menete következik. Le kell írni a megfigyelési eredményeket, a mérési adatokat, a tapasztalatokat és a tanulságot.

Ez az összejövetel egyúttal a fizika és kémia szakos tanárok szakmai találkozója is. Szó lesz a látottakról, megbeszélik a tantervi követelményeket, a szakkörök és az emelt szintű oktatás aktuális kérdéseit. A laboratóriumi gyakorlatok, a szemléltető kísérletek, demonstrációk szempontjából is sokat lehet itt tanulni.



A szakdolgozatokat három példányban 2009. január 6-ig a következő címre kell beküldeni: VMPE, 21000 Novi Sad, Ćirpanova 54.

A verseny helyszíne: Zenta, Stevan Sremac Általános Iskola - Thurzó Lajos Munkaegység. Időpont: 2009. jan. 10. – 10 óra. Helyi szervező Csizofszki László, főszervező Muhi Béla (tel. 064 266-00-51).

A verseny napján a csapatok és felkészítő tanáraik 9-10 órakor érkeznek meg a vendéglátó iskolába. Magukkal hozzák az eszközeiket és mindazt, amire szükségük lesz a szakmunkák bemutatásához. Egy posztert is hoznak, amelyen szemléletesen bemutatják a munkát (itt lehetnek színes rajzok, fényképek, nyomtatványok, táblázatok, képletek, a versenyzők fotói stb. – ez megkönnyíti az előadást, valamint a verseny után ez a poszter odahaza az iskolában a megszerzett oklevéllel együtt kiállítható). Még elektronikus formában, CD-n is el lehet hozni a komplett anyagot.

Ez az összejövetel egyúttal a fizika és kémia szakos tanárok szakmai találkozója is. A korszerű módszertani megoldások, a laboratóriumi gyakorlatok kivitelezése, a szemléltető oktatás témakörei kerülnek megvitatásra. A találkozón megjutalmazzák a legjobb kísérleti felszerelést, tudománytörténeti anyagot, oktatási jellegű újítást bemutató szaktanárt.

A képmellékletek fotói korábbi versenyeken készültek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor