Tudta-e?
...hogy melyik a leghosszabb kígyó? A hálós piton, amely Ázsia dél-keleti részén él. A leghosszabb példány amit eddig láttak majd 10 méteres volt.

94. szám - 2012. május 01.

Alkotmány és állampolgári jogok

Politikai reklámoktól a szervátültetésig

Kiváló munkák a diákversenyen
MUHI Béla

A GENIUS – a tehetséges diákokért mozgalom keretében a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete és a Jövő Fiataljai - Magyar Ifjúsági Egyesület hatodik alkalommal szervezte meg a kétfordulós középiskolai diákversenyt alkotmány és állampolgári jogok témakörből.

Az első fordulóban egy kutatási jellegű szakmunkát kellett beküldeni, majd a legsikeresebb diákok meghívást kaptak a szóbeli döntőre. Erre 2012. május 5-én került sor a zentai Alkotóházban. Az idei döntőre három középiskolából tizenegy tanuló kapott meghívást. A szakmunkák igen színvonalasak voltak, a diákok sok jogi vonatkozású dokumentumra hivatkoztak, többen alapos kutatómunkát végeztek a környezetükben. A döntőn számítógépes prezentáció keretében adták elő a vizsgált témákat és a kapott eredményeket, valamint válaszoltak a szakbizottság kérdéseire. Az eredmények a következők:

1. díj (négy tanulónak): Dobó Dávid, Zenta, Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola (a szakmunka címe: „A múlt a jövő tükre” – Ön vajon hogyan dönt? Politikai reklámok és hatásuk az emberekre); ugyanebből az iskolából Tornai Ágnes („Ne csak gyermekként, emberként is figyelj rám!” - Gyermekjogok); Bakos Bettina, Topolya, Dositej Obradović Gimnázium és Közgazdasági Középiskola (Miből tanuljunk? – Tankönyvhelyzet); Kovács Viktória, Szabadka, Egészségügyi Középiskola (Szervátültetés).

2. díj (négy tanulónak): Szakala Bettina, Zenta, Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola (Nemi erkölcs ellen elkövetett bűncselekmények); Erdélyi Ivett, ugyanebből az iskolából (Kisebbségi jogok hazánkban); Szabó Nikolett, ugyancsak a Zenta, Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola tanulója (Reklámok hatása a gyermekekre); Szabó Renáta, Szabadka, Egészségügyi Középiskola (Büntetés – Halálbüntetés).

3. díj (három tanulónak): Szeszták Emese, Zenta, Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola (Erőszak a társadalomban); Dobó Nikolett, ugyanebből az iskolából (A nők jogai a társadalomban); Ficze Hargita, Szabadka, Egészségügyi Középiskola (Abortusz).

A diákok teljesítményét a következő szakbizottság értékelte: Muškinja Heinrich Anikó tartományi ombudsman, Cabafi Lídia jogász-szaktanár és Dr. Muhi B. Béla közgazdász, egyetemi tanársegéd. A szakdolgozatokat rajtuk kívül még Vukasinović Éva és Klenanc Miklós jogászok is véleményezték.

Muhi Béla, a GENIUS elnöke, a rendezvény főszervezője megköszönte a felkészítő tanárok áldásos munkáját, mivel sikerült felkelteniük a fiatalok érdeklődését a társadalomtudományok iránt. A tehetségek felkutatása és felkarolása rendkívül fontos a jogtudomány témakörében is, hiszen az értelmiségi utánpótlásról van szó. A zentai diákokat Obadov Gizella és Viakter Blanka, a szabadkaiakat Petrović Olga, a topolyaiakat Luhović Tímea készítette fel.

A diákok és mentoraik is oklevélben részesültek. A rendezvényt ajándékkönyvekkel és egyéb ajándékokkal a Vajdasági Magyar Tankönyv Tanács, illetve a VMPE támogatta.











ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2020 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor