Tudta-e?
...hogy az emberi test megközelítőleg 60 milliárd sejtet tartalmaz, amelynek mindegyike tízezerszer annyi molekulát tartalmaz, mint a Tejút összes csillaga?

69. szám - 2008. december 15.

Rendezvény

Fizika-kémia tehetséggondozó diáktábor

A GENIUS – a tehetséges diákokért mozgalom keretében a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete tizedik alkalommal rendezi meg az általános iskolai tehetséggondozó diáktábort fizikából és kémiából.
MUHI Béla

A téli szünidőben 2009. január 7-től négy napon keresztül hallgatnak szakelőadásokat, kísérleteznek, szakmai látogatásokon vesznek részt a kiválasztott tehetséges tanulók. A csapat összeállításában kikérik a szaktanárok javaslatait. Vendéglátó iskola a zentai Stevan Sremac Általános Iskola Thurzó Lajos Munkaegysége. Helyi szervező Csizofszki László, foglalkozásvezetők rajta kívül még Urbán Hodik Marianna, Édes Katalin, Szórád Endre és munkatársaik, valamint Muhi Béla főszervező (tel. 064 266-00-51). A szaktanárok diákjaikat a vendéglátó iskolában a helyi szervezőnél jelenthetik be.

A tehetséggondozó diáktábor célja, hogy az általános iskola 7-ik, 8-ik osztályos tanulói a kötelező iskolai tananyagot kibővítve és kiegészítve új fogalmakkal ismerkedjenek meg, kísérletezzenek, a gyakorlatban is lássanak természeti jelenségeket, illetve műszaki-technikai megoldásokat az elméleti tudás gyakorlati alkalmazása terén. Nevelési cél a közösségi programok és a csoportmunka gyakorlása, az üzemlátogatás során a fegyelmezett viselkedés elsajátítása, a megfigyelési szempontok betartása, az elvárások hiánytalan és felelősséges teljesítése, az önálló gyakorlatok során a megfelelő készségek fejlesztése. A lényeglátás, a helyes következtetések levonása, a tanulság megfogalmazása kiemelt célja a diáktábornak.

Terv szerint fizikából és kémiából számítógépes animációval kísért szakelőadások lesznek, továbbá kísérleteket is láthatnak a diákok, illetve maguk is végeznek majd vizsgálatokat az anyagok fizikai és kémiai tulajdonságaival kapcsolatban. Két csillagászati előadásra is sor kerül, a tanulók megismerkedhetnek majd az égbolt legérdekesebb objektumaival, számítógépes animációval azt is be lehet mutatni, hogy miként mozognak az égitestek, illetve több évezred múlva miként állnak majd az égitestek…

A diákcsapat ellátogat a zentai városi víztisztító üzembe. Környezetvédelmi témákkal ismerkednek, megláthatják, hogy a gyakorlatban hogyan történik a szennyvizek tisztítása, mielőtt a Tiszába engednék.

Szó lesz tudománytörténeti témákról is, híres tudósokról és jelentős találmányokról beszélnek majd az előadók. A légköri elektromosság és néhány jelentős meteorológiai jelenség is programon lesz. Ezúttal sem marad el a népszerű játékos természettudományos vetélkedő, mely összefoglalja a látottakat és hallottakat, illetve próbára teszi a diákok tudását és leleményességét a fizika, a kémia és a rokontudományok terén.

Képmellékleteink a tavalyi tehetséggondozó táborban készültek.



Kapcsolódó cikkek

    ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
    Design by predd | Code by tibor