Tudta-e?
...hogy melyik a leghosszabb kígyó? A hálós piton, amely Ázsia dél-keleti részén él. A leghosszabb példány amit eddig láttak majd 10 méteres volt.

45. szám - 2008. június 30.

EGYETEMI, FŐISKOLAI FELVÉTELI

Legnépszerűbb a művészeti akadémia

Egyes természettudományi és műszaki fakultásokon még a tandíjmentes férőhelyek sem teltek be
m. k., Magyar Szó

Megkezdődtek a felvételi vizsgák az Újvidéki Egyetem fakultásain és a főiskolákon. A legnagyobb érdeklődés a Művészeti Akadémia iránt nyilvánult meg - 161 százalékos jelentkezéssel. S az Egyetem honlapjának tanulsága szerint a művészeti akadémiára pályázók elhivatottsága akkora, hogy kivétel nélkül mindannyian már az első napon átadták dokumentumaikat, a másik két jelentkezési napon egyetlen érdeklődő sem jelent meg az akadémia tolóablak-szolgálatánál. A Bölcsészettudományi Karon 156 százalékos volt a jelentkezés - bár itt ez változó, mert az angol nyelvre, pszichológiára többszörös a túljelentkezés, más tanszékeken kisebb az érdeklődés - a Testnevelési Karon és az Orvosi Fakultáson 120 százalék körül alakult.

A nagybecskereki Műszaki Karon 60 százalék, a szabadkai Építőmérnöki Karon 62,5 százalék, Mezőgazdasági Karon 70 százalékos volt az érdeklődés, a Technológiai Fakultáson 72 százalék. A pedagógusi pálya sem túl vonzó, a zombori Pedagógiai Fakultáson a meghirdetett férőhelyek 70 százaléka telt be. Szabadkán, a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon 95 százalékos volt az érdeklődés ( a 60 férőhelyre 57-en jelentkeztek).

Egyes Karokon - szabadkai építőmérnöki, nagybecskereki műszaki, újvidéki mezőgazdasági - kevesebben jelentkeztek, mint amennyi a tandíjmentes, azaz az állami finanszírozású férőhelyek száma. Ez bizonyára egyrészt azzal magyarázható, hogy sok fiatal nem érti, nem szereti a matematikát, fizikát. Ennek okai sokrétűek, csak egyet említünk: a gimnáziumi érettségivel, tanítói oklevéllel, mérnöki diplomával matematikát, fizikát oktatók gyakran nem tudnak megfelelő alapot adni a diákoknak, nem tudják érdekessé, izgalmassá tenni e tárgyakat. Másrészt viszont a az említett karok iránti kisebb érdeklődés azzal is magyarázható, hogy a gazdaság, mezőgazdaság már majd két évtizedes pangása miatt alacsony az érdeklődés az olyan szakok iránt, amelyek az ezekben az ágazatokban való elhelyezkedésre készítenek fel. A pedagógiai szakok iránti kisebb érdeklődés azzal is magyarázható, hogy a pedagógusi pálya tekintélye csökkent, az oktatásügyben dolgozók fizetése nem tartozik a legjobbak közé, különösen az óvónőknek, tanítónőknek nem könnyű a végzettségük szerinti munkakörben elhelyezkedni.

A szabadkai Közgazdasági Karon 400 hallgatót vesznek fel tandíjmentes, és 900 férőhely van a tandíjfizetéses kategóriában. Igaz, hogy az 1064 jelentkező 81 százalékos érdeklődést jelent, de még így is a Közgazdasági Kar a legnépszerűbbek, legtömegesebbek közé tartozik. Sőt nem egy magánegyetemen is folyik a marketingesek, menedzserek képzése, s ott sincs hallgatókban hiány, mert a fiatalokat ez a szakirány vonzza.

Persze, azok a karok sem vesznek fel mindenkit, ahol gyér az érdeklődés. A felvételin elért és a középiskolai átlageredmény alapján összegyűjthető maximum 100 pontból legalább 51-et kell megvalósítania annak, aki állami költségen akar tanulni és 30 pont az alsó ponthatár annak, aki tandíjat is fizet.

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor