Tudta-e?
Egy élet alatt nagyjából hat elefánt súlyának megfelelő ételt fogyaszt el egy ember.

16. szám - 2007. szeptember 17.

Magyar származású tudósok

Semmelweis Ignác - Az anyák megmentője

Folyóiratunkban részletesen bemutatjuk a híres magyar származású tudósokat és feltalálókat
Ribár Béla: Híres magyar tudósok című könyve alapján

2
SEMMELWEIS IGNÁC 1818. július 1-én jómódú kereskedő családban született Budapesten. A budai királyi egyetemi katolikus gimnáziumnak volt eminens tanulója, majd az érettségi után Bécsben jogi tanulmáflyokba kezdett, de orvostan hallgató barátai hatására érdeklődése az orvostudomány felé fordult és átiratkozott az orvoskarra. Egyetemi tanulmányainak befejezése után megírta a "De vita plantarum" című disszertációját és 1844 áprilisában orvosdoktorrá avatták. Ezután a bécsi szülészeti klinikán kérte alkalmazását, de csak 1846-ban foglalhatta el állását. Addig a belgyógyászat osztályára járt be gyakornokként.

Miután a szülészeten elfoglalta asszisztensi állását, megdöbbenve észlelte, hogy az 1.. számú szülészeti klinikán milyen sok anya hal meg gyermekágyi lázban, míg a szomszédos II. számú szülészeti klinikán jóval kisebb az elhalálozások száma.
Semmelweis idejében a gyermekágyi láz magyarázatára még tudománytalan, sokszor babonás elképzeléseket használtak, mint amilyen a "miazma", "kozmikus", "tellurikus", "atmoszférikus" befolyások, vagy a "genius epidemicus", amellyel szemben az orvostudomány eleve tehetetlen.

Tanulmányozta a klinika évtizedes statisztikáját s belátta, hogy ennek a magas halálozási arányszámnak az oka nem lehet egyik fent említett befolyás vagy fertőző betegséget közvetítő anyag sem, mert azok nem állnának meg a szomszédos osztály ajtaja előtt.

A szülészeten szerzett rossz tapasztalatoktól elgyötörve, Semmelweis 1847 márciusában egy rövid pihenőre Velencébe utazik, ahonnan felfrissülve tér vissza Bécsbe, ahol megrendülve értesült, hogy távolléte alatt vérmérgezésben meghalt Kolletschka professzor, aki egy boncolás közben megvágta a kezét. A boncjegyzőkönyvet tanulmányozva felfigyelt rá, hogy a gyermekágyi lázban elhaltak bonclelete megegyezik azzal, amelyet ő a vérmérgezésben elhalt Kolletschka boncjegyzőkönyvében olvasott. Ebből született az a zseniális gondolata, hogy a gyermekágyi láz a pyaemia (vérmérgezés) egyik formája, az oka pedig a "bomlott szerves anyag", amely a szülési sérüléseken keresztül bejut a szülő nő szervezetébe. Rettenetes hatással volt rá az a felismerés, hogy az általa csupasz kézzel végzett boncolás közben az ő kezén is megtapadhatnak ilyen anyagok (a gumikesztyűt csak majd fél évszázad múlva állították az orvosi gyakorlat szolgálatába), amelyeket ő azután a frissen szült anyák belső vizsgálatakor saját kezével juttat a szervezetükbe. Önmagát az anyák gyilkosának tekintette, hiszen tudományos boncolásai után ő maga juttatta be a kórokozó anyagot azok testébe, akiket meg akart menteni.

E felismerés·után szinte lázas tempóval kereste a védekezés módját. Azzal tisztában volt, hogy a szokványos kézmosás elégtelen a boncolás közben kezére tapadt anyagok eltávolítására. Hamarosan rájött, hogy a klórmeszes oldattal való erőteljes kézmosás körömkefével hatásos védekezést nyújthat a kóros anyag átvitele ellen. Ezt követően 1847 májusában főnöke, Klein professzor engedélyével elrendelte az orvosoknak a várandós nők vizsgálata előtt a kötelező klórmeszes oldattal való mosakodást, és ezzel megadta a gyermekágyi láz profilaxisát (megelőző védekezését). Ennek köszönhetően az osztályán a következő hónapokban a gyermekágyi lázban elhalálozott anyák szám aránya 1%-ra csökkent, amely korábban a 18%-ot is elérte.

Néhány hónappal később azt is megállapította, hogy a rákos széteső vagy gyulladásos szövetekben, tehát az élő szervezetben is képződik "bomlott szerves anyag", s a közvetítő nemcsak a kéz, hanem az eszközök és a fehérnemű is.

Annak ellenére, hogy felfedezésének köszönhetően az osztályán a gyermekágyi láz esetei látványosan csökkentek, a többségében maradt orvosi kar nem fogadta el tanát.
Az 1848-as bécsi forradalomban Semmelweis a nemzeti gárda tagjaként vett részt. A gárda az orvosoktól csak orvosi ténykedést követelt, így büntetlenül megúszhatta a forradalom leverését követő időszakot. Ellenben a reakciós körök, amikor sor került asszisztensi kinevezésének meghosszabbítására, ellene foglaltak állást. 1849 márciusában az egyetem vice-direktora értesítette, hogy állásában nem hosszabbítják meg. Így akarták a gyermekágyi láz kórtanának és profilaxisának felfedezőjét megfosztani a további kutatás és bizonyítás lehetőségétől.

Ennek ellenére Semmelweis 1850 elején beadja az osztrák minisztériumhoz a docentúra iránti kérelmét, de áprilisban elutasítják. Májusban újabb kérelemmel fordul a minisztériumhoz, és ekkor megkapja a docensi kinevezést. A kötelező próbaelőadása, amelyet a bécsi orvosegyesületben tartott meg, nagy sikert aratott. Az előadásról az egyesület titkára azt írta, hogy "az orvosi kutatás valódi diadala".

Októberben a minisztériumtól megkapta a magántanári kinevezést is, de olyan kikötéssel, hogy a tanításnál nem használhat hulla-anyagot. Ezt annyira sértőnek találta, hogy elhagyja Bécset és hazaköltözik Pestre, ahol 1851-ben a Rókus Kórház főorvosa lett, majd 1855 közepén a szülészet és nőgyógyászat professzorának nevezték ki a pesti Tudományegyetemen.

A klórmeszes tisztálkodási reformját természetesen a Rókus Kórházban is érvényesítette, és a statisztikák a vezetése alatt lévő osztályon egyértelműen most is a módszer helyességét bizonyították: a gyermekágyi lázban elhalálozott anyák száma minimumra csökkent. Tanításának hatása alatt a pesti egyetem sebészeti klinikáján 1858-tól kezdve - tehát jóval Pasteur és Lister fellépése előtt - a mindennapi rutinmunkában is alkalmazták a klórmeszes kézmosást. A magyar közigazgatási főhatóság 1862-ben a kórházakban kötelezővé tette a Semmelweis-féle szülészeti profilaxist, és ezzel a világon először történt hatósági intézkedés a gyermekágyi láz megelőzése érdekében.

1858-ban a ma is megjelenő Orvosi Hetilapban hosszabb cikksorozatot közölt a gyermekágyi lázról. 1860-ban pedig németül egy nagyméretű monográfiája jelent meg a gyermekágyi lázról, egyidőben Pesten és Bécsben. Ennek ellenére Európa legkiválóbb orvostanárai közül csak kevesen fogadták el tanát, és a gyermekágyi láz sok kórházban változatlan hevességgel szedte áldozatait. Ez annyira felháborította, hogy levelekben támadta a külföld legnevesebb szülészprofesszorait, melyekben gyilkosoknak nevezte mindazokat, akik nem alkalmazzák profilaktikus módszerét.

Életének utolsó éveiben rohamosan öregedett, és személyisége is megváltozott. Az addig nyílt, kiegyensúlyozott, jókedvű ember zárkózottá vált, hangulati ingadozások vettek erőt rajta, olykor viselkedésében is furcsaságok voltak megfigyelhetők. Halála előtt néhány héttel heveny elmezavar tört ki rajta, amiért is elmegyógyintézetbe szállították, ahol az akkori brutális "kezelési módszerek"-től szenvedett sérüléseiből kialakult vérmérgezés vezetett korai halálához 1865. augusztus 13-án.

Semmelweis nemcsak nagy felfedező volt, hanem nagy ember is. Miután megértette a gyermekágyi láz lényegét, minden gondolatát, életének minden percét felfedezése bizonyítására, módszere érvényesítésére fordította. Az igazság félelem nélküli harcosa volt, aki életét áldozta hivatásáért. Harcához a humanizmus, a haladás gondolatának hűséges szolgálata és felelősségérzete, valamint jellemének szilárdsága adott erőt.

Sajnos, életében tanait nem ismerte el a tudományos világ, annak ellenére, hogy elmélete a napnál világosabb volt, és gyakorlati eredményei fényesen igazolták ennek az elméletnek a helyességét. Az általa megalkotott új fogalom tudományos magyarázata csak később született meg. Korai halála megakadályozta abban, hogy megérhesse a bakteriológia megszületését, Pasteur, Lister, Mecsnyikov, Koch felfedezéseit, amelyek végre megdönthetetlen bizonyítékait szolgáltatták Semmelweis igazságának. A világ ezekből a felfedezésekből ismerte fel halála után több évtizeddel, hogy mit adott Semmelweis az emberiségnek, és hogy mit vesztett a tudomány azzal, hogy tanát a maga idejében elutasította. A baktériumok felfedezése lehetővé tette, hogy a "bomló szerves anyag" fogalmát a baktériumok fogalmával helyettesíthessük. Semmelweis ez utóbbiak ismerete nélkül fogalmazta meg hibátlanul a gyermekágyi láz aetiologiájára vonatkozó elméletét.

Német hangzású neve nemzetiségét illetően sok félreértésre adott okot. Amikor már felismerték felfedezésének nagyságát, több német és osztrák vindikálta őt magának. Danforth amerikai orvos író "The beginnings of asepsis" című cikkében, amely a "The Proceedings of the Institute of Medicine of Chicago"-ban jelent meg 1945-ben, észreveszi, hogy a németek, akik életében elméletieskedő magyarnak tekintették, később büszkén hivatkoztak német-osztrák voltára. Ebben a kérdésben a legiIletékesebb, maga Semmelweis, mindig magyarnak vallotta magát. Többek között abban a levélben is, amelyet 1860. november 26-án a Magyar Tudományos Akadémiához intézett, és amelyben a következőket írta: "Sorsom úgy hozta magával, hogy midőn a felfedezést (1847. évben) tettem, mint a bécsi szülészeti intézet segédorvosa hazám határain kívül tartózkodtam. Így történt, hogy felfedezésem legelőször is német szakközönségnek lőn bemutatva. Hazámba visszatértem után a magyar szakértő közönségnek is előadtam tapasztalataimat, s elméletemet a gyermekágyi láz körül az itt megjelenő Orvosi Hetilapban. Mialatt azonban tanom nálunk nem talált ellenzőre, többrendbéli részint megtámadásoknak, részint elferdítéseknek volt az kitéve Németországban."

Magyar orvostörténeti kutatók megtalálták azt a korabeli folyóiratot, amelynek lapszéleire Semmelweis megjegyzéseket írt. A folyóirat német volt, a megjegyzések pedig magyar nyelven íródtak. Bizonyos, hogy minden nyilatkozatnál többet jelent, ha valaki egyedül, a könyvtár csöndjében német folyóirat olvasása közben lapszéli jegyzeteit magyarul írja!

Semmelweis felfedezése ma teljes fényében ragyog, világszerte elismert, és az anyák milliói köszönhetik neki, hogy megszabadította őket hivatásuk, a szülés veszedelmétől. Szobra nem ok nélkül áll szülővárosában, valamint az International College of Surgeons chicagói palotájában a világ tíz legnagyobb orvosa között, Pasteur és Lister társaságában.

Semmelweis Ignácot az utókor "az anyák megmentője" jelzővel tisztelte meg. Élete és munkássága valóban forradalmi jelentőségű korszaka volt az orvostudománynak. Munkássága történelmi jelentőségű, mert felismerte a korában pusztító betegség, a gyermekágyi láz igazi kórtanát, és a feIfedezéssel egy időben megmutatta a megelőzés módját is. Kegyeletes büszkeséggel gondolhatunk arra, hogy az emberiséget nemzetünk ajándékozta meg egyik legnagyobb jótevőjével!

Kapcsolódó cikkek

    ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2022 Fókusz. Minden jog fenntartva!
    Design by predd | Code by tibor