Tudta-e?
hogy az egész naprendszerünkben a leghidegebb pont a Hold jeges pólusán található, ahol a hőmérséklet -240 Celsius.

73. szám - 2009. november 1.

Beletrafál és más idegen alapszavú igék

A bizalmas közlés szavaként jelentkezett néhány évvel ezelőtt a beletrafál ige, arra utalva, hogy valaki mintegy véletlenül eltalál valamit, beletalál valamibe, valahogyan sikerül célba találnia.
Dr. MOLNÁR CSIKÓS László

1
A beletrafál ige leginkább -ba, -be ragos vonzattal jelenik meg: A felfedezésben jókora szerepe volt az itt épülő lakótelepen dolgozó egyik markológépnek, amely beletrafált a barlangrendszer egyik felszín közeli üregébe. – Meglehetősen nagy volt a tét: aki harmincast lő, vagyis háromszor beletrafál a tízes közepébe, az két nap szabadságot kap.

Az efféle szerkezet számos esetben átvitt értelmet hordoz: A kávéházi filozófus egyenesen beletrafál a dolgok lényegébe. – Ma már komolynak tudott személyiségek, hiteles orgánumok is bele-beletrafálnak a "semmibe".– Az ember órákig elemzi a szöveget, otthon, a villamoson, a piros lámpánál ötletekre vadászik, aztán egyszer csak hülyéskedésből beletrafál a közepébe. – Az ember mindig reméli, hogy valamibe beletrafál. – Ember legyen a talpán, aki beletrafál a jó irányba…

Az is gyakran előfordul, hogy a beletrafál vonzat nélkül, csupaszon szerepel: Maga találja ki a témáit, maga hívja meg a riportalanyait, és hogy úgy mondjam, mindig alaposan beletrafál. – Bár a politikától mindig is igyekeztünk távol tartani magunkat, azért néhány esetben mégis sikerült jócskán beletrafálnunk. – Ezzel a svéd akadémikusok pont beletrafáltak… – Van, aki néha beletrafál. – Előbb-utóbb biztosan akad egy kísérletező kedvű kolléga, aki beletrafál.

Néha a beszélő a nekiütközik ige helyett él a vonzatos beletrafál igével: Ha ilyen robogó beletrafál egy Mercedesbe, nem fizet a biztosító.

Maga a trafál ige (amely német eredetű) az ‘illik valamihez, megy hozzá’ jelentést hordozza. A beletrafál szinonimája ugyan a beletalál igének, azonban sokkal kevésbé általános a használata. A beletalál elsősorban azt jelenti, hogy valaki a helyes irányt megtartva belejut valamibe, azonban valaminek a bejuttatására is utalhat. Akkor is használatos ez az ige, amikor arról van szó, hogy valami úgy talál el egy másik valamit, hogy belefúródik, vagy beleesik, illetve amikor valaki ilyen találatot ér el.

A beletrafál a bele- igekötős igéknek abba a csoportjába sorolható, amelyeknek idegen eredetű az alapszavuk. Ilyen még a belediktál, a belekalkulál, a belekontárkodik, a belesuszterol stb. A belediktál igével azt fejezi ki a bizalmas beszéd, hogy ’(erőszakosan) rávesz valakit arra, hogy bevegyen valamilyen gyógyszert, vagy elfogyasszon valamely ételt’. Egyébként a diktál több egyéb dolgot is jelent: ’(szöveget) mond vagy olvas valakinek, hogy az illető leírja’, ’(kényszerítően) megszab valakinek valamit, ill. tanácsol, sugalmaz’, ’a magáéhoz hasonló teljesítményre ösztönöz, kényszerít valakit’. A belekalkulál igével a kereskedelmi szóhasználat ’árvetésbe bevesz, beleszámít valamit’ értelemben él, a bizalmas közlés pedig ’valamiben előre számításba vesz valamit’ jelentést tulajdonít neki. Maga a kalkulál ige ennek megfelelő értelmet hordoz: ’(árat, költséget) kiszámítva megtervez’, ’számít, tervez (valamit)’. A belekontárkodik igét rosszallóan arra a személyre mondják, aki kellő hozzáértés nélkül beleavatkozik valamibe. A kontár főnevet régen a nem céhbeli iparosra vonatkoztatták, ma pedig olyan személyt jelöl, aki nem ért mesterségéhez, aki rossz munkát végez. A belesuszterol ’beleerőltet, erőltetve beletesz’ értelmet hordoz a bizalmas szóhasználatban. A suszter egyrészt a cipész vulgáris megnevezése, másrészt a kontár szinonimája, olyan személyt jelöl, aki nem ért a mesterségéhez.

Kapcsolódó cikkek

    ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
    Design by predd | Code by tibor