Tudta-e?
Egy átlagos villám 5-10 centiméter széles, és 3 kilométer hosszú!

6. - 7. szám - 2007 július 9.

Nyelvtudomány

A Müncheni emlék

Az ember azt hinné, hogy ma már nincsenek lappangó nyelvemlékek. Ezt a tévhitet cáfolja többek között az, hogy nemrégiben új magyar nyelvemlék került elő a Bajor Nemzeti Könyvtárban, a Müncheni emlék.
Dr. MOLNÁR CSIKÓS László | a szerző cikkei

1
Az ember azt hinné, hogy ma már nincsenek lappangó nyelvemlékek. Ezt a tévhitet cáfolja többek között az, hogy nemrégiben új magyar nyelvemlék került elő a Bajor Nemzeti Könyvtárban, a Müncheni emlék. Az emlék a tizenhatodik század elején keletkezett. Egy terjedelmes görög kézirat tartalmazza. A kódexnek magyar bejegyzéseit Haader Lea és Sarbak Gábor ismertette a Magyar Nyelv című folyóiratban.

Magának a kéziratnak az anyaga papír, kötése világos disznóbőr, és vaknyomásos díszítéssel van ellátva. A kódex zömmel olyan szövegek másolatát tartalmazza, amelyek már addig nyomtatásban megjelentek. Egyébként nemcsak magyar bejegyzések találhatók benne, hanem olasz, francia, német, lengyel, török, héber, sőt cigány nyelvűek is. Az íráskép összevisszaságából arra lehet következtetni, hogy a bejegyzések nem egyszerre kerültek a kódexbe. A kézirat darabjai viszonylag hosszú idő alatt, 1497 és 1517 között készültek. A szövegválogatás jellegéből arra lehet következtetni, hogy a kódex tulajdonosa egy használható görög szöveggyűjteményt akart magával hordani. A görög szöveghez hol latin nyelvű fordítást, hol más nyelvű értelmezést iktat. Olykor ugyanazok a szövegek jelennek meg különböző nyelveken. A vendégszövegek hétköznapi kifejezésekkel és számokkal egészülnek ki. A kódexről a szakértők megállapították, hogy tekintélyes része Johannes von Grafing bencés szerzetes kezének munkája. Johannes von Grafing az 1497-ben alapított Dunai Tudós Társaság két tagjának, Conrad Celtisnek és Andreas Stöberlnek a tanítványa volt.

A magyar vendégszöveg bejegyzését egy hol vékonyabb, hol vastagabb tollal valószínűleg Grafing végezte nagyon apró humanista kurzív betűk formájában. Feltehetőleg hallás után írta le a magyar szavakat. Erre abból is következtetni lehet, hogy a magyar szavakat olykor németes hangértékkel rögzíti, és néha szókapcsolatok tagjait is egybeírja. Abban az időben a legfontosabb imaszövegeket fontos összehasonlítási alapnak tartották a nyelvek közötti eltérések és a nyelvi sajátosságok magyarázatához. Ezért szerepel a kódexben a Miatyánk, az Angyali üdvözlet, a Hiszekegy, az Ave sanctissima, továbbá Szűz Mária hálaéneke, a Magnificat különböző nyelveken, így magyarul is. A kézirat nyelvmester-jellegű szövegrészei a mindennapi érintkezés során alkalmazható kérdésekre és feleletekre, nemzetiségi vonatkozású kifejezésekre (ezek nemcsak latin, hanem német fordításban is szerepelnek), számok megnevezésére terjednek ki. A szövegbeli javítások valószínűleg azzal magyarázhatók, hogy keresték a megfelelő szavakat és kifejezéseket. A kézirat valószínűleg Grafing tanulmányai és utazásai idején készült, nem pedig az ebersbergi bencés kolostorban, ahol szerzetesként tevékenykedett. Johannes szellemi élénkségére jellemző, hogy a korabeli társadalom peremén élő cigányság, valamint a földrajzilag, kulturálisan és vallási szempontból távoli törökök is felkeltették érdeklődését. Valószínűleg diáktársai is segítettek neki a megszövegezésben.

Eddig ismert nyelvemlékeink közt nincsen olyan, amely a Müncheni emlékhez volna hasonlítható. Azért is különleges ez a nyelvemlék, mert egyházi és világi szövegeket is tartalmaz egyszerre. További egyedülálló jellegzetessége, hogy a legalapvetőbb imádságok két változatban vannak meg benne. Az egyik a kiejtést, a beszélt nyelvet tükröző variáns, a másik pedig a kötöttebb, írott változat. Csak az utóbbiakhoz van latin fordítás a sorok között. Több vonatkozásukban is az írott változatok az archaikusabbak, a régiesebbek, a beszélt változatok viszont feltehetően a kor élő nyelvének felelnek meg.
ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2020 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor